Cikkek
 

AKTUÁLIS

A Magyar Kommunista Munkáspárt Elnökségének állásfoglalása

A Magyar Szocialista Párt 2009. március 21-i kongresszusa megmutatta, hogy a szocialista politikai elit nem képes az orránál tovább látni, és saját hatalmának fenntartása fontosabb az ország sorsánál. A kongresszus nem adott választ a magyar kapitalizmus válságára, nem kínált megoldást egyetlen problémára sem. Nem nézett szembe az ország tragikus helyzetével. Azzal, hogy lassan minden külföldi kézben van, és nincs magyar termelés. Azzal, hogy általánossá válik a nyomor, az emberek ki vannak szolgáltatva a bankoknak. Azzal, hogy az állami szervek, a rendőrség, a közigazgatás nem működnek rendesen, a közélet tele van korrupt szereplőkkel, akik helye a börtönben lenne, és nem a parlamentben, az önkormányzatokban.
  A Magyar Szocialista Párt kongresszusa nem nézett szembe azzal sem, hogy az ország egyik legnagyobb pártjaként, amely 2002 óta kormányoz, közvetlenül felelős mindenért, ami történt, és ami még történni fog. Nem mérte fel annak veszélyét, hogy a gazdasági feszültségek szociális és politikai robbanáshoz vezethetnek. A kongresszus nem parancsolt nemet, sőt felhatalmazta a pártvezetést, hogy folytassa a hibás és bűnös utat.
  A Magyar Szocialista Párt kongresszusa megtapsolta Gyurcsány Ferenc bejelentését, ami nem több mint politikai színjáték. Gyurcsány néhány soros önkritikával szabadulni akar a felelősség alól, ami milliók nyomoráért, az ország tönkretételéért terheli. Gyurcsány egyéni önbírálatával az MSZP-t, s szövetségesét, az SZDSZ-t is mentesíteni akarja a közös felelősség alól. Az ország sorsáért nem egy ember a felelős, hanem két párt, és annak egész vezérkara.
  Az ország válságban van. Az álmegoldások, a félmegoldások, a hazugságok tovább súlyosbítják a helyzetet. A politikai színjátékokkal nem lehet a válságból kilábalni. Új politikára, új megoldásokra, új parlamentre van szükség.
  A Munkáspárt minden munkáshoz, dolgozóhoz, szakszervezethez, civilmozgalomhoz fordul: ne engedjük, hogy parlamenten belüli játszmákkal szúrják ki a szemünket! Ne engedjük, hogy a nép helyett a parlamenti frakciók válasszák a miniszterelnököt! Gyakoroljunk nyomást a pártokra, a kormányra! Támogatjuk és bátorítjuk a szakszervezeti tömörülések április 4-re tervezett tömegdemonstrációját. Menjünk az utcára, tüntessünk, küzdjünk meg jogainkért! Rólunk van szó!
  A dolgozó emberek sorsát az javítaná meg, ha a terhekben osztoznának a milliárdosok is, és nem a tömegekről húznának le újabb és újabb bőrt. Ha megvédenék a magyar gazdaságot, a magyar nemzetet. Ha rend lenne, törvényesség és fegyelem. Ez csak akkor következik be, ha a dolgozók szavazataikkal bejuttatják a Munkáspártot a parlamentbe.

Budapest, 2009. március 23.
Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöksége

 

 

Gondolkodó Ember
Filmklub

A 2009-ES ESZTENDŐ ELSŐ FÉLÉVÉRE A KÖVETKEZŐ INGYENES FILMVETÍTÉSEINK LESZNEK:

 

•  2009. március 28. szombat, 17:00

Agitátorok

(fekete-fehér magyar játékfilm, Hobo főszereplésével, 1969)

 

•  2009. április 25. szombat, 17:00

Valahol Európában

(fekete-fehér magyar játékfilm, 1947)

 

A filmvetítések után kötetlen beszélgetés! Gyere el!!!

 

HELYSZÍN: 1082 Budapest, Baross utca 61. III. emelet

(megközelíthető a 4-6-os villamossal, a Baross utca megállónál kell leszállni)

 

A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Szerkesztõség: 1082 Budapest VIII., Baross utca 61.; Telefon: 313-5420 (közvetlen); 334-1509/22 m. Telefax: 313-5423;
A Szabadság e-mail címe: info@aszabadsag.hu; internetcím: www.aszabadsag.hu
Kiadja: a Progressio Kft., a kiadásért felelõs: Vajda János igazgató; ISSN 0865-5146

A Munkáspárt internetcíme: http://www.munkaspart.hu