A REFORMKÖRÖK - AZ MSZMP RÁKBETEGSÉGE

Húsz esztendővel ezelőtt, 1989 februárjában és márciusában létrejön az MSZMP budapesti, majd kecskeméti reformköre, s a tavasz folyamán a reformkörök gyorsan országos mozgalommá válnak. A mozgalom az MSZMP szétverésének egyik legfőbb eszköze.

MSZMP A SZOCIALIZMUSBAN

Az MSZMP egészen 1988 májusáig kommunista párt volt, amelyet fegyelmezett, hatékony harci szervezetnek hoztak létre. A hatékonyság elérését a demokratikus centralizmus segítette, amely két dolgot jelentett. A döntéseket a párt tagjai és szervezetei demokratikus vitában hozzák, a vitát döntés követi, amely kötelező mindenkire. Másodszor, a tagság által választott felsőbb szervek döntései kötelezőek voltak az alsóbb szervekre. Ilyen felfogású pártban nem lehetséges áramlatokat, platformokat, frakciókat létrehozni. A munkásmozgalom története számtalanszor megmutatta, hogy ezen alapelvek felrúgása mindig a párt gyengüléséhez vezet. 1988 májusában az MSZMP engedélyezi a platformok szabadságát, ezzel megteremti a jogi feltételeket saját halálához.

A FIATAL PÁRTÉRTELMISÉG LÁZADÁSA

A reformkör-mozgalom a kormányzó MSZMP keretein belül létrejövő értelmiségi szerveződés. Bázisát a pártapparátusban és a párt körüli értelmiségben eluralkodó liberális és pragmatikus erők jelentik. A mozgalom létrejötte nem véletlen. A párt vezetésében és apparátusában megjelenik egy új politikai nemzedék, amit több közös vonás jellemez. Amíg az MSZMP korábbi vezetőinek nagy része munkás- vagy parasztcsaládban született, de mindenképpen szegénysorból származik, az új garnitúra jelentős része értelmiségi. Nem élte át sem 1945-öt, sem 1956-ot, az osztályharcról nincs közvetlen tapasztalata. Jellemző az is, hogy politikai tapasztalatát sem valóságos küzdelmekben szerzi, hanem az apparátusban emelkedik egyre magasabbra. Képzettsége, esetenként műveltsége magasabb, mint az idősebb nemzedékeké. Ez a generáció szinte előjogot formál arra, hogy megfogalmazza a politika előtt álló kérdéseket, s ezzel a pártvezetéstől és a helyi pártszervezetektől átveszi a kezdeményezést.
  Szerepe van annak is, hogy az MSZMP 1948-ban a kommunisták és a szociáldemokraták egyesüléséből jön létre, és mindvégig magában hordozza a szociáldemokrácia ingadozó, egyezkedő magatartását. A pártban folyamatosan jelen van egy kispolgári vonal. Ráadásul 1968 után a reform elfogadott és népszerű fogalommá válik, alapot adva a reformista tendenciáknak.

SZEGED, KECSKEMÉT, BUDAPEST

Elsőként a Csongrád-megyei reformkör születik meg még 1988. november 29-én, s Lovászi József nevéhez fűződik. Lovászi fiatal értelmiségi, a Csongrád megyei pártbizottság ideológiai részlegének munkatársa. A kecskeméti reformkör március 3-án alakul, fő szervezője Kerényi György, a megyei pártbizottság politikai munkatársa. A budapesti reformkör február 15-én, a Villányi úton tart rendezvényt. Az MSZMP tagjaihoz intézett felhívásukat a fő szervező Vajda János fogalmazza. (Természetesen nem azonos a Munkáspárt jelenlegi alelnökével.) Arra hívják fel a párt tagjait, hogy alakítsanak ki közös véleményt, és „ha kell, politikai harc árán is érvényre juttassák munkahelyen, lakóhelyen”. 1989 tavaszán mintegy 110 reformkör jön létre. A tagok számát 1989 őszén húszezer főre becsülik.

ÁLTALÁNOS TÁMADÁSBAN

Hamarosan felmerül az igény, hogy a mozgalmat országossá kell tenni, és létre kell hozni intézményeit. Ezt szolgálja a reformkörök I. országos tanácskozása, Szegeden, 1989. május 20-21-én. Szegeden olyan személyiségek jelennek meg, mint az akkor 39 éves Géczi József Szegedről, később az MSZP-vezetés tagja, parlamenti képviselő lesz, a 38 éves Bokros Lajos, az MNB főosztályvezető-helyettese, később a Horn-kormány pénzügyminisztere, a 42 éves Petschnig Mária Zita közgazdász, jelenleg a Pénzügykutató főmunkatársa. Szegeden ott van a pártvezetés két tagja, Nyers Rezső és Pozsgay Imre. Jelenlétükkel legalizálják az egyébként nyilvánvalóan pártellenes rendezvényt.
  Szegeden kimondják, hogy az addigi szocializmus nem más, mint „ázsiai típusú despotikus, posztsztalanista” rendszer. És mint ilyen megreformálhatatlan. Olyan megoldást javasolnak, amely tartalmazza az „európai és a magyar progresszió, a szocialista mozgalmak mellett a polgári radikalizmus, a liberalizmus, és a népi mozgalom időtálló értékeit”. Felszólítják az MSZMP-t, hogy „a párt vonuljon ki az államból”. A szegedi tanácskozás kimondja: a gazdaságban egyetlen megoldás van, ez pedig a magántulajdonon alapuló piacgazdaság. A reformkörök itt is és később is óvatosak. Ki sem ejtik azt a szót, hogy kapitalizmus, mintha „a magántulajdonon alapuló piacgazdaság” valami mást jelentene.
  Sürgetik, hogy az MSZMP váljon „marxista elkötelezettségű baloldali közösségi párttá”. Itt még az ideológiai tévelygés és a manipulációs szándék is jelen van. Később a marxista szó kikopik, és marad a baloldali szocialista párt. Mára ebből sem marad semmi. A szegedi tanácskozás már meghirdeti azokat az elveket, amelyeket később az MSZP magáévá tesz. Meg kell szüntetni a munkahelyi pártszervezeteket, és a munkát a lakóhelyeken kell végezni.
  Szegeden a nagy cél is megfogalmazódik: békés átmenet a jogállamba. Marxizmusból képzett, jó képességű emberek szakítanak a marxizmus alaptételeivel, és kezdenek hirdetni kifejezetten polgári nézeteket. Tesznek néhány jelképes bejelentést is. „A felelősök helyett” megkövetik Nagy Imre hozzátartozóit. Elindul az MSZP Nagy Imre-kultusza.
  A reformkörök az MSZMP utolsó kongresszusa előtt Reformszövetséggé szerveződnek. A Reformszövetség 491 fővel rendelkezik az 1274 regisztrált küldöttből. Itt szerepel az 52 éves Kósa Ferenc filmrendező, a 48 éves Ágh Attila politológus, az MSZP későbbi szellemi hátterének egyik vezére, az 57 éves Gazsó Ferenc szociológus. Itt van a veterán, 1925-ös születésű Vitányi Iván, a fiatalok közül a 34 éves Baja Ferenc, a Horn-kormány későbbi minisztere, és természetesen Szekeres Imre is, aki akkor 39 éves, a KISZ korábbi Veszprém megyei vezetője. És sokan mások…

AZ MSZMP-VEZETÉS FELELŐSÉGE

Az MSZMP vezetése pontosan tisztában van azzal, hogy a reformköri mozgalom a párt megsemmisítéséhez fog vezetni. A vezetés marxista-kommunista része, élén Grósz főtitkárral fellép a reformkörök ellen, de a fellépés gyenge, nem válik a párt általános politikájává. Grósznak sugallja környezete, hogy szakítson, hozza létre saját áramlatát, de elutasítja: „a főtitkár nem hozhat létre platformot saját pártjában”:
  A vezetés revizionista része a reformkörökben eszközt lát saját céljainak elérésére. Nyersnek meg van a saját szerveződése, a Márciusi Front, de az nem sokkal több, mint egy liberális-szociáldemokrata klub. Jól jön az igazi tömegerő, a reformkörök támogatása. A reformkörök igazi „királya” azonban Pozsgay Imre. Pozsgay előtt felvillan a lehetőség, hogy új pártot hozzon létre a reformkörökből. Mégsem teszi. Ezt manapság is azzal magyarázzák, hogy a szovjet vezetés ellene volt. A valóság inkább az, hogy ez nem fért bele a békés rendszerváltás amerikai tervébe. Az amerikaiak ugyanis nem azt akarták, hogy több baloldali párt maradjon, hanem azt, hogy az MSZMP szűnjön meg, s maradjon legfeljebb egy párt belőle, de az is kicsi és gyenge.

Az MSZMP KB 1989. április 12-i ülésén Grósz Károly a párt helyzetéről tartott referátumában foglalkozik a reformköri mozgalommal is. Elmondja, hogy a pártban teret nyer az anarchia és gyengül a fegyelem, és megemlít több bizonyítékot. Kijelenti: „Azt tapasztaljuk, hogy szervezeti szövetségeket hoznak létre, vertikálisan is és horizontálisan is, különböző követeléseket egységesítenek, aminek semmi köze a platformszabadsághoz és a különböző szervezeti áramlatok párton belüli jelenlétéhez. Ez már a kommunista mozgalom szervezeti szétesésével lehet egyenlő, ha tovább hagyjuk ezt, az ilyen típusú szerveződést”.
  A Politikai Bizottság május 2-án tájékoztatást hallgat meg a „reformkörök működésének első tapasztalatairól”. Az anyagot régi ismerősünk, Petrovszki István terjeszti elő. Az anyag megállapítja, hogy a reformkörök „céljuknak vallják a politikai, gazdasági és társadalmi reformok meggyorsítását, az MSZMP egyértelműbb megújulásának előmozdítását”. Kiemeli, hogy a körök egyre inkább átfogó politikai kérdéseket feszegetnek, de az anyag megnyugtatja a vezetést: vannak ugyan feszültségek, de azok „türelmes munkával, új megoldások felkutatásával megoldhatóak”. A Politikai Bizottság tagjai az anyaghoz megkapják a Kecskeméten április 15-én megtartott reformköri tanácskozás nyilatkozatát, mely kristálytisztán fogalmaz: „Az MSZMP vezetése vegye tudomásul a reformkörök létét, biztosítva működésük feltételeit”. Felszólítják a párttagságot, hogy szervezkedjen, hozzon létre „újfajta pártegységet”. A kecskeméti tanácskozás bizalmatlanságát fejezi ki a Politikai Bizottság és személy szerint Grósz főtitkár iránt. Itt merül fel először a rendkívüli pártkongresszus követelése is.
  A Politikai Bizottság lényegében elmegy az ügy mellett. Kijelentik: „az MSZMP demokratikus működéséhez „nélkülözhetetlen a párttagok lelkiismereti és véleménynyilvánítási szabadsága”. Megerősítik, hogy az áramlatok, platformok szabadon szervezkedhetnek. Hozzátesznek olyan fura kijelentéseket, minthogy „egy demokratikus pártban nincsenek dogmák és megváltoztathatatlan többségek”, s felszólítja a választott testületeket, hogy vegyék figyelembe az áramlatok álláspontját.
  A Politikai Bizottság tájékoztatását a Központi Bizottság is megvitatja május 29-i ülésén, s láss csodát, vita nélkül elfogadják. Korom Mihály, a kádári korszak igazságügyi minisztere, később a KB titkára, egy talpig becsületes kommunista kijelenti: kilép a Központi Bizottságból.

UTÓSZÓ

1989. október 7-én 20 óra 24 perckor a pártellenes erők elérik céljukat. „Hazánk történelmében lezárult a Magyar Szocialista Munkáspárt nevével fémjelzett korszak. A szocializmus eddig volt koncepciója, a sztálini eredetű rendszer felélte minden társadalmi, gazdasági, politikai és erkölcsi tartalékát, alkalmatlan arra, hogy lépést tartson a világ fejlődésével. Ezzel az MSZMP, mint állampárt története véget ért.” Megszületik az MSZP. Kevesebb, mint fél év múlva hivatalosan is győz a kapitalizmus.