MUNKÁSPÁRTI
VÁDIRAT
KISKUNHALASON
|
„Munkások,
álljunk
a
nagy
harcra
készen,
melyből
az
emberi
nem
új
napja
kél!”
Kiskunhalas
utcáin
emberemlékezet
óta
nem
játszották
a
Varsaviankát.
Kalapos
Mária,
a
térség
KB-képviselője
egy
pillanatra
visszavarázsolta
a
forradalmi
dalokat,
és
az
emberek
meg-megálltak.
Arra
meg
különösen
odafigyeltek,
amikor
a
Munkáspárti
vádirat
kemény,
de
igaz
tételei
következtek.
Ez
igaz,
ezzel
nem
lehet
vitatkozni!
–
mondták
sokan
a
kiskunhalasi
piacon
is,
ahol
Thürmer
Gyulát,
a
Munkáspárt
elnökét
szívesen
fogadták.
A
párt
elnöke
évekkel
ezelőtt
már
járt
a
férfi
hajléktalan
szállón,
most
újra
eljött.
A
helyzet
nem
jobb,
sőt
rosszabb
–
mondták
az
illetékesek.
A
hajléktalanság
újratermelődik.
Nehéz
egy
egész
napos
programot
összehozni,
de
nem
lehetetlen!
–
mondja
Kalapos
Marika.
Szerényen
elhallgatja,
hogy
mindezt
lényegében
egyedül
kell
csinálnia,
de
a
program
önmagáért
beszélt.
A
munkáspárti
csapat
szívesen
látott
vendég
volt
a
Perka
Kft-nél
és
a
Halma
Halasi
Malomnál
is.
A
magyar
vállalkozók
egyre
inkább
megértik,
hogy
a
Munkáspárt
értük
küzd
–
de
ezt
el
is
kell
mondani
nekik!
PILISCSABA
NYERNI
FOG
A
MUNKÁSPÁRTTAL
|
2009.
május
10-én,
az
EP-választási
kampány
idején
tartják
Piliscsabán
az
időközi
önkormányzati
választásokat.
A
Munkáspárt
jelöltje,
Göntzöl
Gábor
már
leadta
ajánlószelvényeit.
Gratulálunk!
Gyors
munka
volt!
Alig
egy
éve
működik
munkáspárti
alapszervezet
a
festői
környéken,
de
máris
elkönyvelheti
első
sikerét:
képviselő-jelöltet
állított. Göntzöl
Gábornak
szívügye
a
környezetvédelem.
Támogatja
a
komposztáló
telep
létrehozását,
amely
gazdaságosan
szolgálná
a
piliscsabai
polgárok
életét.
A
közügyekkel
kapcsolatban
kifejtette:
ahogyan
az
egész
országban,
Piliscsabán
is
átláthatóvá
kell
tenni
a
pénzügyi
elszámolásokat,
a
beruházások
költségeit,
a
polgármester,
a
képviselők
és
bizottsági
tagok
javadalmazását.
Vissza
kell
állítani
a
GAMESZ-t
a
takarékoskodás
elősegítésére,
a
„mutyizás”
visszaszorítására,
a
munkahelyteremtés
érdekében.
Tudja,
számos
probléma
kiált
megoldásért,
felsorolni
is
nehéz
lenne
őket,
de
megoldani
csak
felelősségteljesen,
következetesen
lehet.
„A
képviselőknek
nem
önmagukkal,
hanem
az
emberekkel
kell
foglalkozniuk!
A
helyi
lakosok
kényelmét,
jólétét
és
egészségét
kell
szolgálniuk!”
–
ez
a
piliscsabai
jelölt
programjának
kiindulópontja.
Mit
akarunk
Piliscsabán?
Az
önkormányzat
gazdálkodása,
könyvelése
legyen
mindenki
számára
hozzáférhető!
Tudjuk
meg,
hogy
mennyit
keres
a
polgármester,
ki
mennyi
pénzt
kap
az
önkormányzatban,
mire
költik
az
adónkat!
Szociális
bérlakás-programot
a
fiatalok
helybentartására!
Helyi,
hétvégi
piacot
a
multik
helyett!
Komposztáló-telepet!
Mindenki
által
használható,
ingyenes
művelődési
házat!
Rendezett
a
vasútállomást,
a
Bajcsy
Zsilinszky
út
azonnali
felújítását,
a
földutak
járhatóvá
tételét!
A
szemétszállítási
költségeket
vállalja
el
az
önkormányzat,
ezért
is
adózunk!
Az
ivóvíz
legyen
ingyenes!
Önkormányzati
megújuló
energia-programot,
az
energetikai
függetlenségért!
Napkollektorok
és
szélerőművek
telepítését!
A
GAMESZ
–
gazdasági
műszaki
ellátó
szervezet
–
visszaállítását,
a
spórolás
elősegítésére,
a
„mutyizás”
visszaszorítására
és
munkahelyteremtésre!
|
|