Cikkek
 

BELFÖLD

VÉDJÜK MEG MAGUNKAT A KILAKOLTATÁSTÓL!

Önvédelemmel, összefogással, cselekvő szolidaritással meg kell védenünk magunkat a kilakoltatástól, meg kell akadályozni, hogy egyetlen otthonunkat elvegyék tőlünk, és családostul az utcán kössünk ki – áll a Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztala és a Civil Nemzeti Csúcs pénteken kiadott közös nyilatkozatában.
  A több mint száz civil szervezetet tömörítő együttműködési fórumok arra buzdítják a kilakoltatással fenyegetett devizahiteleseket, hogy ne hagyják magukat, hanem álljanak ellen azoknak, akiket azért eresztenek rájuk, hogy elvegyék tőlük a lakásukat, házukat. Fogjanak össze, szervezzenek brigádokat, csapjanak lármát, hívják ki a sajtót, mutassák ki a foguk fehérjét, mint tette az a budapesti család is, amely hétfőn fizikailag védte meg magát mások segítségével az árverezésre kivonult lakásmaffiásokkal szemben.
  A Magyar Szociális Fórum – SZK és a CNCS támogatásáról biztosítja a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének arra irányuló kezdeményezését, hogy Gyorsreagálású Önvédelmi Zónákat (GYŐZ) szervezzenek, hogy az emberek odafigyeljenek egymásra, és 30-40-50 elszánt férfi elkergesse a felbérelt végrehajtókat, ha megpróbálják elvenni a fizetésképtelenné váltak otthonát.  
  Magyarországon ma több százezer embert fenyeget annak veszélye, hogy elárverezik egyetlen otthonát, és hajléktalanná válik.
  A kialakult helyzet miatt a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztala és a Civil Nemzeti Csúcs azoknak a társadalomellenes politikájára hárítja a felelősséget, akik a kialakult válsághelyzetben nem a bajba jutottak megsegítését tartják a legfontosabbnak, hanem a bankok közpénzből való szanálását. Bárki kormányozza is ezt az országot, elsőrendű kötelessége, hogy olyan megoldást találjon, amely segít a fizetésképtelenné váltak, illetve fizetési gondokkal küszködők gondjain, hogy otthonuk elvesztése nélkül ki tudják fizetni tartozásukat.
  Felelős kormányzást akarunk! Olyant, amelyik valóban orvosolni akarja a gondot, nem pedig egy még súlyosabb gonddal tetézni! A kialakult helyzet ékes bizonyítéka annak, hogy a piac önmagában képtelen megoldani az emberi problémákat. Ahhoz, hogy a kérdést megnyugtatóan rendezzék, szakítani kell a neoliberális politikai gyakorlattal, és a társadalmi, emberi megfontolásoktól elvonatkoztató pénzügyi szemlélettel – áll a civil felhívásban.

MSZOSZ - TILTAKOZÁS!

Munkavállalók! Dolgozók! Nyugdíjasok!
Bérből és fizetésből élő adófizető polgárok!

Hallassuk hangunkat, álljunk ki érdekeinkért,
a családjaink jövőjéért!

Álljunk ki együtt a munkavállalók érdekei mellett!

Nem engedhetjük, hogy tisztességgel dolgozó családok kerüljenek csődbe!

A munkából, nyugdíjból élők ki akarják fizetni közüzemi számláikat és hiteleik törlesztését!

Ne csak a bankok kapjanak állami támogatást
az adónkból, az államadósság terhére!

A támogatások haszonélvezői vállaljanak kötelezettséget
munkahelyek megőrzésére, munkahelyek teremtésére!

A válságkezelő, gazdaságélénkítő intézkedések

a foglalkoztatást szolgálják!

Gyere, és gyertek! Fogjunk össze egy jó célért!

2009. április 18-án 11 órakor, Budapesten, a Kossuth téren


Merjünk tüntetni!

A Magyar Kommunista Munkáspárt támogatja a szakszervezetek április 18-ai tüntetését. Felszólítjuk minden tagunkat, szimpatizánsunkat: vegyen részt a dolgozók jogaiért való megmozduláson. Munkáspártiak találkozzunk fél tizenegykor a József Attila szobornál!