Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

TANULJUNK DOLGOZNI!

Annak idején, amikor a Központi Bizottságtól megkaptuk a KB-megbízotti kinevezést a nejemmel, egy dologban biztosak voltunk: a sült galambok kora régen lejárt. Rengeteget gondolkodtunk, hogy lehet a ránk bízott feladatot tisztességgel elvégezni. Hogyan lehet a választási körzetünkben ismertté tenni a párt politikáját, közelebb hozni a párthoz a kerületben élőket? Feltettük magunknak a kérdést: hol tudjuk megszólítani a munkást, a fennálló rend legjobban kiszolgáltatott részét?
  Mindketten aktív dolgozók vagyunk, így természetesen a saját munkahelyünkön kezdtük a munkát. A Szabadság újságból kimásolt és sokszorosított cikkeket adtunk a munkatársak kezébe. Felkészültünk az írásokból, és ha alkalom volt, szívesen bocsátkoztunk vitákba a cikkek értelmezése során. Sokan mondák, hogy tilos a munkahelyeken politizálni, tiltja a törvény. A válaszom mindig az volt: nekem a polgári köztársaság törvényei nem törvények, számomra a szocialista népköztársaság törvényei mérvadóak. Jelenleg meg ugyebár nem az van.
  Körbenéztünk a kerületben, van-e olyan vállalat, ahol termelő munkát végeznek. Elismerem, nehéz ilyen munkahelyeket találni, nem csak nálunk, hanem az egész országban, mégis találtunk. Kimentünk a cégek elé szórólapozni. Nejem a lőrinci Hengermű elé ment, én a kispesti – valamikori – Gránit elé. Sajnos ezen a területen van még mit bepótolnunk, van érdeklődés, így sűrűbben kell kijárni ezekre a helyekre. Amíg még vannak…
  Viszont megtaláltuk azt a terepet, ahol tömegével tudjuk megszólítani az elkeseredett embereket. Ez a hely az országban minden választási körzetben megtalálható, ez pedig nem más, mint a munkanélküli hivatal. Rendszeresen kijárunk ide szórólapot osztani, hetente két alkalommal, hétfőn és szerdán. A közel másfél éves rendszeres megjelenésnek van eredménye, már többen jelezték, hogy a kopogtatócédulájukat nekünk adják.
  Sokan kételkednek, de mi már tapasztalatból tudjuk: vonaton, buszon, tömegközlekedési eszközökön lehet agitálni! Lehet úgy, hogy leteszünk egy szórólapot az ülésre, vagy a kihelyezett reklámládákba. Lehet úgy, hogy az újságunk azon cikkét, amit akarunk, hogy elolvassanak, kifelé fordítva a szemben ülő felé mutatjuk, hogy el tudja olvasni.
  Sok munka van hátra, és amit elvégeztünk, úgy érezzük, kevés, mert ennél sokkal, de sokkal többet kell még tennünk. Az idő meg szalad. De legalább elkezdtük!
  Nem értem azokat az elvtársakat, akik kifogásokat keresnek, mondván kevesen vannak, kicsi a hadsereg. Ezt 2006 után is tudtuk. Mi a párttól azt a feladatot kaptuk, hogy a programját terjesszük, népszerűsítsük, nem pedig azt, hogy azt számolgassuk, hányan vagyunk.
  Hiszem, hogy ami munkát elkezdtünk a nejemmel, előbb-utóbb megtérül. Bízom abban, hogy már most lesz látszata. Ha nem, akkor sem adjuk fel. Mert lesz 2010, 2014..!

VÁNCSA CSABA

Van magyar munkásosztály!

Az ajánlószelvények gyűjtése során megtapasztalhattuk, hogy mennyire fásultak, elégedetlenek és reményt vesztettek az emberek. A berácsozott, több zárral és riasztókkal biztosított lakások sötétjében az apátia és egyre inkább a szegénység uralkodik.
  „Minden politikus gazember!” – mondják. Húsz év alatt lejáratták magukat a hatalom acsarkodó, kapzsi urai. Megcsömörlöttek az emberek a polgári demokráciától. „Mit ad nekem az EU? Mióta beléptünk, minden rosszabb lett!” – mondja egy 30 éves munkás.
  Utálják az emberek, hogy naponta zaklatják őket holmi buta cédulák miatt. „Fidesz vagy MSZP, egyre megy, a Jobbikat utálom!” – kiabált egy munkanélküli, és nyomdafestéket nem tűrő szitkokat zúdított az „elitre”. Meg sem hallgatott, nem tudtam elmondani, hogy honnan jöttem. A düh és az apátia hullámvölgyeiben járunk, de egyre gyakrabban találkozunk az öntudatra ébredő, értelmes munkással. Nyitott ablakon köszöntem be, jó étvágyat kívánva az olajos munkásruhát viselő családfőnek. „Honnan jött?” – kérdezte. Mikor meghallotta, hogy a Munkáspárttól, azonnal kinyílt az ajtó. Tojásrántottával teli tányért tett elém és sörrel kínált, míg felesége megkereste az ajánlószelvényt. A gyerekek vidáman játszottak a proletárlakásban, ahol visszakaptam valamit abból a hitből, amit 1989-ben elvett a tőkés diktatúra.
  Miután meggyőződött, hogy nem a „mocskos szocialistáknak” gyűjtök, kitöltötte a szelvényt és kétszer is megnézte, hogy elég jól olvasható rajta a MUNKÁSPÁRT. „Jöjjön máskor is!” – mondták együtt, és biztosítottak arról, hogy elmennek szavazni, mert még fiatalok, gyerekeik vannak, és nem kívánnak ebben a rendszerben élni. Gondolatai világosak, értelmesek és egyértelműek voltak. Pontosan érti, hogy mi zajlik az országban. „Erős lesz a mi pártunk!” – búcsúzott kemény kézfogással, és nagyon megörült A Szabadság újságnak.
  Szimpatizánsok is hozzák a cédulát a párt Baross utcai székházába és telefonálnak az ügyeletre, de ez kevés!
  Gyűjteni kell, mert csak így érhetünk el eredményt!