Ahogy múlik az idő, úgy növekszenek az agyonrajongott USA-ból begyűrűződött pénzügyi és gazdasági válság aggasztó tünetei hazánkban is. Kétségbeesett kísérletek történnek a munkanélküliség mérséklésére, a kereslet hiánya miatt eladhatatlanná váló áruk termelésének kényszerű csökkentésére.

A „jóléti piacgazdaság” híveinek bizakodása ellenére egyre több tekintélyes szakember és közgazdász kételkedik a helyzet belátható időn belüli javulásában, sőt egyre tragikusabban ítélik meg a várható fejleményeket.
  A rendszerváltó kaméleonok is kénytelenek belátni, hogy ez a nemzetközi gazdasági csődhelyzet már nem időszakos, nem részleges, és az eddigi módokon nem kezelhető. Bekövetkezett a nagy gondolkodók elméletében kifejtett tanítás a kapitalizmus általános válságáról.
  Marx már másfél évszázaddal ezelőtt kifejtette, hogy „a tőkések arra ösztönzik az embereket, hogy egyre több hitelt vegyenek fel mindaddig, amíg a hitelek egyszer visszafizethetetlenné válnak. A bedőlt hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyek emiatt államosításra kerülnek, és mindez végső soron a kommunizmus születéséhez vezet”.
  Kísértetiesen hasonlít ez a megállapítás a mai történésekhez!
  Ideje lenne belátniuk a tőke kiszolgálóinak, hogy nemcsak a gátlástalanul kizsákmányolt munkásság, hanem a munkanélküliek, a hajléktalanok, a kisebbségiek, az éhezők és a nyomorba taszítottak együtt lesznek a kapitalizmus sírásói!
  Senki sem örül a világkapitalizmus csődjének, hiszen ezáltal nemcsak a munkahelyeket teremtő nagyburzsoázia kerül lehetetlen helyzetbe, hanem a minimális megélhetésért küzdő, rabszolgasorban dolgozó, érdekképviselet nélkül maradt néprétegek is.
  Kétségbeejtő, hogy a magyar kormány nem képes megfékezni a gomba módra elszaporodott külföldi érdekeltségű bankok profitéhségét. Tétlenül nézi, hogy a valutaalapú kölcsönök törlesztőrészletei a szerződésben rögzítettek többszörösére növekedjenek, és ezzel a magyar lakosság tízezreit a kilakoltatás réme fenyegeti! Ezért kellett júdáspénzért kiárusítani a magyar gazdaságot?
  Ugyanígy lelkendeztek korábban dicső rendszerváltóink, hogy özönlik hozzánk a külföldi tőke, amikor ötéves adómentességet, majd adókedvezményeket biztosítottak megfelelő feltételek nélkül. Mi lett az eredménye? Önkényes gazdasági uralom, óriási profitkimenekítés az országból, gyárbezárások, munkanélküliség, sorolhatnánk.
  Manapság már csaknem hatástalan erőfeszítéseket tesznek a tulajdonosok ellen a piacgazdaság hamis prófétái, válságkezelés vagy reformtörekvések címén. Két évtizedes meggondolatlan politikájuk ide vezetett, amit most a világgazdasági válság tetézett.
  Megválaszolhatná végre a jelenlegi hatalom: ha a szocializmus 22 milliárd dolláros adósságállománya rendszerváltást igényelt, akkor a mai hatszoros külföldi tartozás, valamint az adósságcsapdába hajszolt lakosság szédítő hitelállománya milyen radikális rendszerváltoztatást tesz szükségessé!
  Elengedhetetlennek látszik a fájdalmas kibontakozáshoz, hogy a bankok államosítása mielőbb megvalósuljon (ahogy a nagy nyugati államok már elkezdték ennek bevezetését); azonnal szűnjenek meg a hitelközvetítő uzsoraszervezetek, fokozatosan csökkentsék a külföldi bankok mindenhatóságát, a rablással szerzett magántulajdonok kerüljenek teljes reprivatizációra; a gazdasági életben teremtsék meg a közösségi tulajdon elsődlegességét.
  Ezen lehetőségek megoldást jelentenének a gazdasági fellendüléshez, és véget vetnének a jelenlegi társadalmi bizonytalanságnak.
  Megbocsáthatatlan bűne a rendszerváltóknak, hogy olyan eredményesen, világszínvonalon termelő nagyvállalatok, mint Csepel, Diósgyőr, Dunai Vasmű, Videoton, Ikarus vagy a Rába, az egész mezőgazdasággal együtt a szemünk láttára váltak a piacgazdaság martalékává.
  Van ebben az országban sok tehetséges, szociális érzékenységgel megáldott személyiség (de nem a mostani rablókapitalista törvénykezést elősegítők, vagy kiszolgálók között), akik meg tudnák oldani a mostani válsághelyzetet következetességükkel, igazságérzetükkel, elkötelezettségükkel. A mai ötpártiak még reménytelenül hisznek a csodákban, de képtelenek a nyilvánosság előtt bevallani két évtizedes politikai kudarcukat.
  Minden előrejelzés arra mutat, hogy a kapitalizmus küszöbön álló általános válságát vadkapitalista körülmények között képtelenség megoldani. Radikális gazdasági és morális rendszerváltozásra van szükség a fenyegető államcsőd elkerülése érdekében.
  Lesz még valaha ebből az általános válságából, ebből a tisztességtelenségekből álló közéletből egy normális társadalmi rendszer?

SZEMENYI DEZSŐ,
SZÉKESFEHÉRVÁR

Húsz évvel a berlini fal leomlása után a keletnémetek 40 százaléka határozottan jónak tartaná, ha egy újabb lehetőséget adnának a valódi szocializmus megvalósításának. A közvélemény-kutatás során megkérdezettek egybehangzóan állították, hogy 1990-ben a keletnémetek megkérdezése nélkül vezették be az NDK-ban az ország nyugati felében uralkodó társadalmi rendet.

A Friedrich Naumann Alapítvány megbízásából készült nagyszabású közvélemény-kutatás szerint a német lakosság kétharmada ugyan elégedett a jelenlegi politikai rendszerrel, de országrészekre lebontva már nem ennyire egységes a kép, ugyanis a keleti tartományokban alig 50 százalék nyilatkozott így. A legtöbben azt kifogásolták, hogy a pártok nem állnak elég közel a polgárokhoz. és ezért szinte minimális a lakosság tényleges részvétele a politikában.
  Míg a nyugatnémetek többsége igazságosnak tartja a társadalmi berendezkedést, a keletnémetek több mint 80 százaléka kifogásolta az adózás és a szociális juttatások rendszerét, és felrótta a továbbtanulási lehetőségek hiányosságait.
  A felmérés kimutatta, hogy a nyugati tartományok lakosságának 67 százaléka jónak tartja a fennálló jogrendszert, de az egykori NDK-ban élő polgárok 51 százaléka már úgy véli, hogy az nem nyújt elegendő védelmet a bűnözőkkel szemben.
  A volt NDK lakóinak 40 százaléka vélekedik úgy, hogy a szocializmus eszméje ma is megérne egy kísérletet a megvalósításra.
  Drámai társadalmi változásokat idézett elő Amerikában is a világgazdasági válság a Rasmussen közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint. Az adatok szerint az amerikaiak csupán 53 százaléka gondolja azt, hogy a kapitalizmus jobb rendszer a szocializmusnál, 20 százalékuk pedig egyenesen jobbnak tartja a társadalmi vagyon újraelosztását a szabad piaci vállalkozásnál.
  A harminc év alattiak körében még nagyobb a baloldali eszmék támogatottsága. A fiatal korcsoportban csupán 37 százalék vallja magát a kapitalizmus támogatójának, 33 százalék viszont szocialista, azaz a különbség már statisztikailag irreleváns, hibahatáron belüli.
  Azokban a rétegekben, akiknek nincsenek befektetéseik, a kapitalizmus támogatottsága csupán negyven százalék.