Cikkek
 

VÉLEMÉNY

 

MILLIÁRDOS MEGSZORÍTÁS

A milliárdos Gyurcsány Ferenc után megalakította kormányát a milliárdos Bajnai Gordon. Mindkettő kormányáról egyet lehet tudni: képviselői között egy sem az utca emberének életét éli.

„Hivatalosan” persze szinte nincs is tulajdonuk, minden a közeli rokonok, barátok senki által sem vizsgált lapjain szerepel. Hát ennyit a mai hivatalosságról…
  Reklám szempontból nézve Bajnai Gordon tökéletes választás. A hölgyek többsége szerint jó kiállású, őszintének tűnik. Még beszélni is tud, meggyőzően. Kár, hogy rá is igaz, mint az egyszeri viccben: csak akkor hazudik, ha mozog a szája.
  Ne firtassuk az új miniszterek kilétét, firtatták azt már máshol, sokat.
  De a legtöbb ember emlékszik arra, hogy Bajnai Gordonnak miért cipelnek libákat a tüntetők. Hatmilliárd (!) forintot sikkasztott el az a cég, melyet ő vezetett, több száz libatenyésztő családot csődbe kergetve (tény: elvitték a házat a fejük felől!), s kilenc családfő EZÉRT lett öngyilkos!
  Csak csendesen kérdem, a Draskovics úr által vezetett minisztérium munkatársai őt miért a miniszterelnöki székbe, s nem a börtönbe kísérték?
  Tenném félre a személyeskedést, de nem lehet.
  Körülöttem is vannak nyugdíjasok, kisgyermekes anyukák.
  Elveszik a 13. havi nyugdíjat, korlátozzák a TB-hozzájárulásokat, csökkentik a GYES-GYED kifizetéseit. Mit jelent ez? A nyugdíjas eddig sem tudta kifizetni a költségeit a fűtés mellett, de elveszik az allergiások, a szívbetegek, magas vérnyomásúak bizonyos gyógyszereinek kedvezményét. Konkrétabban? Haljanak meg! Mert lehet, hogy ledolgozták kezüket-lábukat az ország felépítésén, de „politikusaink” eljátszották az általuk összegyűjtött pénzt a tőzsdén. Meg ellopták.
  A nyugdíjas egy életen át fizetett! De hol a pénz? Hát… Megoldás? Spórolni kell a halálukkal. Pusztuljon, mielőtt nyugdíjba menne.
  Magyar Anya! Ne szülj gyereket! Ha szülsz, milliomos férjet válassz, mert otthon nem tudsz maradni bérből-fizetésből, ha dolgozol, talán eltartod a kölyködet, ha jut még hely a bölcsődében! De nem jut, csak ha a megfogantatásakor szólsz! Később nincs hely, leépítették! Vidd magán-bölcsibe, havi soktízezerért. Keresel annyit? Kit érdekel?
  Itt most milliárdos megszorítások kellenek!
  Nincs pénz gyerekre, egészségre, idősek támogatására, hajléktalanság és munkanélküliség felszámolására, s álmodni se merj magyar vállalkozásról!
  „A gróf tán mulat valahol” – hát tudjuk, hol. Parlamentünk grófjai és grófnői a szemünk előtt mulatnak. Rajtunk.
  Szó nem esik a százmilliós villákról, a luxusautókról (csak márciusban 16 legújabb generációs Porsche típusú autót értékesítettek Magyarországon), a multinacionális cégek ki tudja, miért létező kedvezményeiről, mint igazi lehetőséget adók kivetéséről.
  Sokmilliárdos megszorításra van szükség, hogy legalább a hitelfulladást elkerüljük.
  Hát mikor szorítjuk meg a milliárdosokat?

CSEH KATALIN

Mivé lesz a népünk?

A nemzetközi felmérések szerint hazánk több helyen is az elsők között szerepel. Ilyen a drog, az alkohol és más ártalmas szerek fogyasztása. Az emberek élete minden területen lehangoló, kilátástalan. Azt mondják, a gyerekek a szülők példáját követik. Szerintem a hiba a rendszerben van, azon belül az ország vezetésében. De a legfőbb hibát népünk követi el, azzal, hogy az ország vezetésében megtűri a lelketlen kapitalista rendszer imádóit. Lehetnénk úgy is az EU tagjai, ha az igazságosság által vezérelt társadalmi rendszerben élnénk. Ne akarjon uralmi helyzetben lenni olyan párt, amelyik már ezerszer becsapta a népet.
  Minden tönkre van téve! Nincs már normális hadsereg, rendőrség, oktatás, közbiztonság, egészségügy, bölcsődei ellátás, kereskedés, árutermelés.
  Van viszont égig érő korrupció és mindenféle bűnözés, népbutítás mindenütt és hazugság!
  Tényleg szándékosan teszik tönkre az országot? Miért kellett a jól képzett rendőröket idő előtt nyugdíjazni? Jóléti társadalmat ígértek, és lett belőle egy nagy „dágvány” - s ha ma már nem értenénk a szót, ez a nyári zápor után, a marhagulya által hagyott posványt jelenti… A jelenlegi parlamenti pártok egyike sem alkalmas az ország vezetésére. Mindegyik volt már hatalmon, és az eredményt mindenki láthatja. Mindezek miatt azt mondom, a Magyar Kommunista Munkáspártra kell szavazni, mert a társadalomtudomány világnézetünk irányadója. Ez pedig azt jelenti, hogy az igazságosságot nem hagyjuk figyelmen kívül, mert az a legfőbb erényünk. A jobboldaliak azt üvöltik, hogy a baloldaliak kommunisták. Az MSZP kommunista. Ezzel azonban félrevezetik az embereket, mert ezek soha nem voltak kommunisták. Sőt, még baloldaliak sem. Köpönyegforgatók, álnokok, hazugok igen. De nem kommunisták. Lukács György is arra tanít, hogy „nem az számít, hogy minek tartja magát, vagy mit mond, hanem az, hogy mit tesz. Vagyis minden embert a tettei igazolják!” Az MSZP és az SZDSZ tettei a legreakciósabb jobboldalinak felelnek meg. A mi népünk csak az igazi kommunistáktól remélhet enyhülést – olyan mértékben, amilyen erővel bejuttatja a parlamentbe. A Munkáspárt soha nem hazudott! Húsz éve sem hagyta el az embereket talmi kincsekért!

Munkáspártot a Parlamentbe!

DUDÁS GYÖRGY