NEMET
AZ ÚJKAPITALISTÁKRA!
BESZÉLGETÉS SZABÓ
JENŐNÉ
SZŰCS
ZSUZSANNÁVAL, MAKÓ
KÉPVISELŐ-JELÖLTJÉVEL
|
Szabó
Jenőné
Szűcs Zsuzsanna
már
gyerekkorában,
’56 vérzivataros
napjaiban
megtanulta,
mi a különbség
a párttag
és
a kommunista
között.
A Munkáspárt
Központi
Bizottságának
makói
megbízottja
a kopogtatócédula-gyűjtés
hajrájában
elvtársait
is figyelmezteti:
Kötelességetek
ezt a robotmunkát
elvégezni!”
Szabó
Jenőné
Szűcs
Zsuzsanna
1949-ben
született
Makón,
egy
hétgyermekes
család
elsőszülöttjeként.
Általános
iskolai
tanulmányait
a
makói
Malinovski
utcai
iskolában
végezte,
számos,
a
város
peremén
élő
magyar
és
cigány
társával
együtt.
1967-ben
érettségizett
a
szentesi
Ipari
Szakközépiskola
erősáramú
tagozatán.
Bár
felvették
a
Színművészeti
Főiskolára,
testvére
súlyos
betegsége
miatt,
dolgoznia
kellett.
Villanyszerelőként
dolgozott
az
Újszegedi
Kendergyárban,
majd
a
makói
Zöldértnél,
később
a
Medicorba
került.
Jelenleg
nyugdíjas.
|
–
Hogyan kerültél
a mozgalomba?
–
Szüleim
iskolázott,
könyvet
szerető,
művelt munkásemberek
voltak,
és
abban az
időben nekünk
is hasonló
értékrendet
közvetítettek.
Édesapám
a makói
Kísérleti
Gazdaság
raktárosaként
dolgozott,
majd az
ötvenes
években
ugyanott
párttitkár
volt.
–
Hogyan éltétek
meg 1956-ot?
–
Nagy szegénységben
érte
családunkat
1956, amely
meghatározó
esemény
volt számomra.
Édesapám
éjszakába
nyúló
magyarázatokkal
indította
el második
osztályos
lányát
az úton,
ahonnan
csak halálával
fog letérni.
Az igaz
kommunista
édesapámnak
és
társainak,
akikkel
tüntetni
indult a
város
főterére,
az iskola
elé,
1956 forradalom
volt! Egészen
addig, amíg
a tömeg
egyes tagjai
el nem kezdték
lehúzni
a vörös
csillagot
a szobor
tetejéről.
Mikor hazaért
azt mondta:
„Ellenforradalom
van drágám,
a munkások
hatalmát
akarják
megdönteni!
Vannak párttagok
és
vannak kommunisták.
Jegyezd
meg, mi
az utóbbiak
vagyunk!”
Hát
innen indultam...
–
Családod?
–
1977-ben
mentem férjhez,
1979-ben
kislányunk,
1982-ben
kisfiúnk
született.
Én
közben
elvégeztem
a marxista-leninista
esti egyetem
munkásmozgalom
szakát,
majd a politikai
gazdaságtan
szakosítót.
Társadalmi
tevékenységem
során,
mind a városi
KISZ-bizottság
titkárait,
mind a pártbizottság
munkatársait
helyettesítettem.
Soha nem
akartam
végleg
ott dolgozni,
mert fontosabb
volt, hogy
azoknak
az érdekeit
belülről
képviseljem,
akiknek
az életét
éltem. ,,Bizalmi
tőkét”
kovácsoltam
és
ma is sok
ismerősöm,
munkatársam,
lakótársam
szívesen
fordul hozzám.
1986-ban
elhunyt
a férjem,
így
két
gyermekemet
egyedül
neveltem
fel. A lányom
történelem-angol
szakos tanár,
anya, feleség,
és
a Munkáspárt
tagja. Fiam kezdőként
is sikeres
általános
iskolai
tanár.
–
Itt Makón,
hamar újjáalakult
az MSZMP?
–
A pártértekezlet
után
nem léptem
be az MSZP-be.
Az országban
először,
öt
nappal korábban,
mint Pesten,
Makón
alakult
újjá
az MSZMP
Dégi
Imre kollégiumi
igazgató
vezetésével.
Ennek tagja
lettem,
és
azóta
a Munkáspárt
minden akciójában
társaimmal
együtt
részt
veszünk,
az országos
átlagnál
eredményesebben!
–
Optimista
vagy?
–
Az embereknek
el kell
hinni: csak
akkor, ha
nem törődnek
bele a nyomorukba,
ha nem hiszik
megváltozhatatlannak
a sorsukat,
ha mernek
összefogni,
ha támogatják
egymás
harcát,
változtathatnak
az életükön.
A választások
előtt 15
falut akarok
végigjárni
kopogtatócéduláért.
Szervezetünk
kicsi, de
mindenki
részt
vesz a gyűjtésben.
Pópa
elvtárssal
együtt
százas
tételeket
is elérünk.
Minden párttagnak
üzenem:
ha azt akarjátok,
hogy ez
a párt
legyen,
mert sok
embernek
nagyon nagy
szüksége
lesz rá,
kötelességetek
ezt a robotmunkát
elvégezni!!!
Már
csak azért
is, hogy
azok az
elvtársak,
akik erejükön
felül
is megfelelnek
az elvárásnak,
ne erőlködjenek
hiába! A
2006-os
választás
estéjén,
a városi
TV-ben folyó
beszélgetés
során
megkérdezték
tőlem, hogy
harcol-e
a Munkáspárt?
Én
akkor is,
most is
azt mondom:
IGEN! Folytatni
kell, hogy
a gyerekeink,
ha keresnek
a Jobbiktól
eltérő,
humánus,
emberi utat,
akkor megtaláljanak
minket!
Ugyanúgy,
mint 1919-ben
és
1945-ben
is, amikor
a nehéz
helyzetben
az urak,
az ,,erős
szociáldemokraták”
elhagyták
az országot.
A történelemhamisító,
hazug emlékezések
ellenére
is a kommunisták
mentették
meg a maradék
hazát!
Ez lesz
a feladatunk,
és
ez ,,nem
is kevés”! Azt
mondták
szabadok
leszünk!
Igen, de
mi csak
a jogainktól,
munkahelyeinktől,
önbecsülésünktől,
emberi tartásunktól
szabadultunk
meg. El
kell tűrnünk,
hogy képzetlen,
kapcsolatokkal
rendelkező,
gátlástalan
újkapitalisták
kizsákmányoltjai
legyünk.
Hát
NEM!
|