1886. május 1-én Chichágóban nem volt sör, virsli és lufi. Sztrájkoltak a munkásszakszervezetek a 8 órás munkaidő bevezetéséért, aminek a tőkés hatalom 4-én vetett véget. Anarchista provokátorokat küldtek a munkások közé, hogy bombát dobjanak a rendőrökre, akik erre tüzet nyitottak. Ezt az eszközt mindig szívesen beveti a kapitalista diktatúra. Sokan el is hiszik, amit látnak, és ez jól jön az uraknak. Ma is gyakran élnek hasonló módszerekkel. Tiszánlátás és éberség szükséges, hogy felismerjük a kifinomult és aljas stratégiájukat.
  A módszer mellé vehetünk rosszminőségű virslit és semmitmondó lufit. Olyanformát, mint amilyeneket aktuális miniszterelnökök eregetnek. Ne vegyünk! Nincs mit önfeledten  ünnepelni. Harcolni kell, akárcsak amerikai elvtársainknak 1886-ban. Vörös szívvel és vörös zászlókkal! Igen, ünnep ez is, de a harc, a munkásszolidaritás ünnepe. Együtt vonulunk a francia, német, szlovák, olasz, orosz, görög proletárral. Együtt az elnyomás, a kizsákmányolás, a munkanélküliség, a háborúk ellen. Mi nem a kormánnyal fogunk össze, hanem egymással. Kubával, Venezuelával, Bolíviával szolidárisak vagyunk, de harcolnak elvtársaink Kolumbiában és másutt is. Nem feledkezhetünk meg azokról a kolumbiai ifjú ,,frontosokról”, akik naponta véreznek el a szocializmusért. A FARC (Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői) messze van, a tőkés média hazug híreket is ritkán közöl róluk, de nekünk együtt dobban a szívünk az övék­kel a latin-amerikai sátorban. Azokban a percekben, mikor mi zászlókkal és jelszavakkal harcolunk, ők fegyverrel a kezükben halnak meg értünk is. A Föld különböző országaiban emelik magasra a munkásmozgalom jelképeit: a vörös zászlót, a vörös csillagot, a sarlót és kalapácsot vagy a puszta öklöt. Küzdeni kell az embertelenség, a világméretű depresszió – a kapitalizmus ellen!
  Ütött az óra! A kapitalizmus dögrováson van. Sztrájkoljatok! Szervezkedjetek! Tanuljatok! Világ proletárjai, egyesüljetek!