A tőkés ellenforradalom húsz évvel ezelőtt a magyar szakszervezeti mozgalomra is lesújtott: szétverte az egységes szövetséget, elvette a tagok által évtizedek alatt összehozott vagyont, a saját szája ízére szabott munkatörvénykönyvvel korlátozta az osztályharcot. A szocialista államnak a szakszervezet szövetségese volt, a mostani kapitalistának ellensége.

Húsz évvel ezelőtt döntő változás ment végbe a magyar szakszervezeti mozgalomban. Végbement a tőkés ellenforradalom, amely minden tekintetben megváltoztatta a szakszervezetek létfeltételeit.
  A rendszerváltásig a szakszervezetek munkamódszerei a szocialista rendszerhez igazodtak, és a kommunista párt szakszervezeti tapasztalatai is a szocializmusban alakultak ki.
  A szakszervezeteknek nem voltak tapasztalataik, sem a kapitalista viszonyokról, sem az osztályharc formáiról.

  A kapitalizmusban a tőkés erők célja, hogy megakadályozzák a munkásosztály szerveződését, fékezzék és korlátozzák az osztályharcot. Az elmúlt húsz évben ennek érdekében számos intézkedést tettek.
  A magyar szakszervezeti mozgalom húsz évvel a rendszerváltás után gyenge, szervezetileg, politikailag megosztott, mégis, a mintegy 700 ezer dolgozót tömörítő konföderációk még mindig komoly erőt képviselnek.
  Befolyásuk elsősorban az állami szektorban érvényesül: a vasútnál, postánál, az egészségügyben és az  államigazgatásban. Bár helyenként jelen vannak a magánszférában, nem tudták hatékonyan megvetni a lábukat, sem a multinacionális, sem a hazai tőkés vállalatoknál.
  Egyfelől a mindenkori tőkés kormányok továbbra is gátolják a szakszervezetek térnyerését, másfelől maguk a szakszervezetek sem tudtak alkalmazkodni a kapitalista viszonyokhoz, hatékonyan fellépni a multinacionális cégek törvénysértései ellen, de a hazai tőkések ellen sem.
  Ezeknél a cégeknél sokszor a dolgozók legelemibb jogainak biztosítását sem tudták kiharcolni. A Suzuki, Hankook, az őrző-védő cégek, a nemzetközi üzletláncok példáját napestig lehet sorolni.
  Sok esetben saját helyi szakszervezeti vezetőiket sem tudják megvédeni (megszüntetik a munkakörét).

  Több multinacionális cégnél erőszakkal gátolják a szakszervezetek alakítását.
  A hazai kis- és középvállalatoknál a szervezettségi arány, hasonlóan alacsony. A kereskedelemmel foglalkozó kis- és középvállalkozásokban dolgozóknál például  mindössze 12 százalék.
  Mindezek ellenére a szakszervezeti mozgalom politikai megosztottsága az elsődleges gátja az egységes szakszervezeti fellépésnek.
  A rendszerváltó ellenzéki pártok – elsősorban az SZDSZ – eredményesen bontotta meg a korábban egységes szakszervezeteket. Ezek egyik része az SZDSZ, másik része az MSZP befolyása alá került. Az SZDSZ befolyása később jelentősen csökkent, az MSZP nagyjából megtartotta korábbi MSZOSZ-es bázisát. A Fidesznek nincs lényeges befolyása a szakszervezeti mozgalomra: mindössze a Munkástanácsok, s az egykor szabaddemokrata közelinek számító Ligával sikerült kapcsolatot kiépítenie az Orbán Viktor vezette pártnak.
  A politikai megosztottság mellett az ágazati megosztottság is terheli a szakszervezeti mozgalmat, és ne feledkezzünk meg a konföderációkhoz nem tartozó kis szakszervezetekről, melyek zöm­mel ugyanazokon a szakmákon belül tevékenykednek, mint a hagyományos érdekképviseletek.
  Ezek a „kicsik” alacsony létszámú, frissen alakult szerveződések, melyek időnként radikálisabb hangot is megütnek.
  Érdemes figyelnünk az MSZOSZ politikáját az elmúlt időszakban. Míg korábban választási együttműködést kötöttek az MSZP-vel, sőt tucatnyi képviselőjük ült a Parlamentben, 2007 óta finoman, de folyamatosan bírálják a kormány politikáját. A közös szakszervezeti sztrájkot továbbra sem támogatják, a konföderációk korábbi és mostani megmozdulásain ők is megjelentek. Láthatóan próbálnak ellépni az MSZP-től, hiszen támogatottságuk a kormány lépéseire tett válaszaik függvénye.
  A Liga május 1-ei felhívásában, a gazdasági követelések mellett, politikai követelések is jelentkeztek.
  Milyen a Munkáspárt kapcsolata a szakszervezetekkel?
  Éveken keresztül szoros kapcsolatot ápoltunk az MSZOSZ-szal, ezen belül a Baloldali Munkásplatformmal. Ez a kapcsolat – nem függetlenül  az MSZP és az MSZOSZ vezetőinek alkujától – az elmúlt hat-nyolc évben teljesen elhalt. A Munkásplatform is lényegében megszűnt. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor új szakszervezeti kapcsolatokat sikerült kialakítanunk, elsősorban az ekkortájt radikalizálódó szakszervezetekkel. Ilyen volt az EDDSZ-szel, a PDSZ-szel és a Ligával történő közös fellépésünk. Együtt dolgoztunk a kórházprivatizáció elleni aláírásgyűjtésben, a TB-mentő akcióban, a Charta a szabad vasárnapért mozgalomban. Ezeket az egyszeri alkalomra szóló együttműködéseket ugyanakkor csak elvétve kísérte további párbeszéd. Ez így nem mehet tovább!

GILICZE ATTILA