AZ UTOLSÓ RÉGI MÁJUS ELSEJE

Húsz esztendővel ezelőtt, 1989. május elsején, hétfőn került sor a szocialista Magyarország utolsó május elsejei rendezvényére. Az utolsó nagy politikai demonstráció, amelyen mozgósítani lehetne a szocializmus védelmére.

MSZMP: SZAKÍTANI A MÚLTTAL

Az MSZMP Politikai Bizottsága április 5-én véglegesen dönt az ünnepségekről. „A munkásmozgalom hagyományaihoz méltóan, sokszínű, változatos program” készül. A hagyományos elem az, hogy ezúttal is megtartják a felvonulást. Új elem, hogy az ország vezetői nem dísztribünön fogadják a felvonulókat, hanem maguk is részt vesznek a felvonulásban, amelyet politikai nagygyűlés zár, ami szintén újítás.
  A formai újításokkal nincs különösebb gond. Mindenki érzi azonban, hogy a politikai tartalom is más. Három évtized után először nincs itt Kádár János. Nem csak személye hiányzik az ünnepségről, szelleme is. „Tegyünk hitet a demokratikus szocializmus mellett…” – olvasható az MSZMP budapesti bizottságának felhívásában. Megismétlik az MSZMP akkori jelszavait: fellendülés, demokrácia, szocializmus. Együttműködésre kérik „azokat, akik elkötelezetten haladnak az MSZMP-vel és a többi baloldali erővel, azokat, akik ugyan más platformon állnak, de jobbító szándékkal”. Kevesebb, mint egy évvel vagyunk a tőkés ellenforradalom előtt.
  A nagygyűlésnek három szónoka is van. Nagy Sándor, a SZOT főtitkára, Tatár Árpád, a SZOT Ifjúsági Tanácsa képviselője beszél, majd Grósz Károly, az MSZMP főtitkára. Arról a Nagy Sándorról van szó, aki 1989 szeptemberében majd kilép a Központi Bizottságból, és kiviszi a szakszervezeteket a párt befolyása alól, majd később az MSZP egyik erős embere lesz. Grósz úgy érzi, hogy megerősödve került ki az MSZMP KB áprilisi üléséből, úgy tűnik, hogy ő az ország vezetője, talán nincs is olyan nagy gond. Még mindig úgy érzi, hogy a múlttól kell elhatárolódni, ami egyéni szándékaitól függetlenül lényegében a kádári szocializmus tagadását jelenti. „Az MSZMP mai vezetése… elveti a szocializmus építésének azt a formáját, amely egy szigorú, merev, hierarchikus alá- és fölérendeltségi viszonyban működik, amely csak az utasítások rendszerére épül…”. Majd így folytatja: a párt korábbi vezetése „azt a hamis közérzetet táplálta az egész társadalomban, hogy elért eredményeink korszakos jelentőségűek, időtállóak, elegendőek ahhoz, hogy hazánk a fejlett világ országai közé emelkedhessen”. Békeidőben akár igazak is lehetnének Grósz szavai, de 1989 májusában már más időket élünk. Egy szó sem esik arról, hogy a polgári ellenzék, a párton belüli meghatározó tényezők a szocializmus megdöntésére készülnek, pedig Grósz tudja, hogy így van.
  Grósz abban a tudatban beszél, hogy a problémák a szocializmus talaján fognak megoldódni, azért megnyugtatja a korábbi párt- és állami vezetők ezreit: „a múlt hibáiért nem személyes felelősöket keresünk – bár sokan azt szeretnék –, hanem intézményes garanciákat akarunk  kiépíteni arra, hogy a hibás gyakorlat ne ismétlődhessen meg”. Egy év múlva már nem ez a kérdés. A tőkés erők mindenkit eltávolítanak a hatalomból, Grószt is, az MSZMP-t, a munkásságot is.
  Grósz előhozza a reform kulcsszavát is. „Hazánk reformtörekvéseinek távlati célja az is, hogy felzárkózzunk a fejlett országokhoz a gazdaságban, a kultúrában, anyagi és szellemi téren egyaránt. Ez is történelmi távú időszakot igényel, de nemzetünk jövőjének ez az egyedül lehetséges útja. Az MSZMP kezdeményezője, aktív részese, felelős tényezője akar lenni e nagy nemzeti vállalkozásnak”. Ennyi és nem több.
  A vezetés úgy dönt, az egész hétvégét majálissá változtatja. Megrendezik a Népszava futóversenyét. A Baloldali Ifjúsági Társulás politikai sörözés elnevezésű programjára hívja a fiatalokat. Május elsején megrendezik a Népszabadság fórumát ezúttal Népszabadság-klubként. A korabeli híradások szerint jelen van Grósz Károly, Jassó Mihály, a Budapesti Pártbizottság első titkára. Grósz, a párt főtitkára két sör és egy pár virsli között vitatkozik „az MSZMP-n belül szerveződő irányzatok” képviselőivel, köztük Szántó Györggyel, Ágh Attilával, a reformkörök képviselőivel (sic!), akik ugyanúgy a szocializmus ellen lépnek fel, mint a polgári ellenzék.

POLGÁRI ELLENZÉK: MINDEN HATALMAT
AZ ELLENZÉKNEK

Amennyire zűrzavaros az MSZMP ünnepségének tartalma, olyan világos az ellenzéki rendezvények üzenete: rendszerváltást, minden hatalmat a polgári ellenzéknek!  A budapesti Népligetben az úgynevezett független szakszervezetek, azaz néhány értelmiségi szakma, tudományos dolgozók, pedagógusok képviselői tartják rendezvényüket. Délután a Jurta Színházban, amely a rendszerváltás idején az ellenzéki rendezvények jelképé válik, vitafórumot tartanak. Kónya Imre, a Független Jogász Fórum képviselője, a Boross-kormány későbbi belügyminisztere kijelenti: „nem az ország mai vezetőinek személyi  alkalmatlanságáról van csupán szó, ha­nem arról, hogy lehetetlennek bizonyult a szocializmus jelszavával indított történelmi vállalkozás”.A szociáldemokrata Ruttner György kívánatosnak tartja, hogy az MSZMP-ben tiszta helyzet álljon elő.  A Magyar Néppárt képviseletében Varga Csaba is úgy fogalmaz, hogy a  sztálinisták leszakadását, kiválását a pártból üdvözölni lehetne. Az SZDSZ nevében Magyar Bálint is kijelenti: az ellenzéki kerekasztal az MSZMP-vel akar tárgyalni, nem annak valamelyik szárnyával. Lezsák Sándor, a fő erő, a Magyar Demokrata Fórum színeiben világossá teszi: az ellenzék nem egyezkedik az MSZMP egyetlen csoportosulásával sem, az MSZMP-vel tárgyal egy dologról, a hatalom átadásáról. A reformszárny lőtt lábú madár – teszi hozzá Lezsák.

Külön ünnepelnek a szociáldemokraták is. Az MSZDP az Osztrák Szocialista Párt képviselőivel együtt tart rendezvényt. Részt vesz az osztrák párt elnökhelyettese, Heinz  Fischer, akiből azóta Ausztria köztársasági elnöke lett, az MSZDP pedig eltűnt a politikai süllyesztőben.
  Május első napjaiban az USA-ban, a Nemzeti Demokrácia Alapítvány konferenciát szervez a „demokratikus forradalom” témájáról. Kis János, az SZDSZ akkori meghatározó személyisége kijelenti: „az ellenzéknek szembe kell nézni azzal a  veszélyes lehetőséggel, hogy a kommunista párt által is meghatározott keretek között mozogva, tevékenységével végső soron  nem a demokráciába való békés és fokozatos átmenetet fogja elősegíteni, hanem stabilizálhatja a kommunista rezsimet, és megfoszthatja a politikai szférát egy hiteles ellenzéktől”. Kis mindjárt javaslatot is tesz az amerikai kormánynak: adjanak további kölcsönöket Magyarországnak, de „a hitelek folyósítását össze lehetne kötni azzal, hogy milyen sebesen halad előre a reprivatizálás folyamata”, azaz a kapitalizmus bevezetése.
  Május elseje kapcsán Horn Gyula, a KB tagja, külügyi államtitkár nyilatkozik a New York Times-nak: „A magyar szocializmus nem volt marxista…nincs különbség a demokrácia és a szabadság burzsoá és szocialista jellegzetességei között.” A nyugati lapok falják szavait. Május elseje előestéjén nyilatkozik Mark Palmer budapesti amerikai nagykövet is:  „Magyarországon már nem lehet visszatérni a sztálini modellhez, de bátor politikai és gazdasági lépések nélkül Magyarország végtelen időkig tartó stagnálásba süllyedhet”.

UTÓSZÓ

A hatalomra jutó tőkés erők nem törlik el május elsejét, pedig szeretnék. Az ünnep azonban túl mélyen él az emberekben. Ha nem megy az eltörlés, marad az átalakítás. Május elsejét majálissá degradálják, a szórakozás ünnepévé, megfosztva a munkásszolidaritás eszméjétől. 2004. május elsején Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz, s azóta a hivatalos propaganda az európai csatlakozás ünnepeként kezeli. A Munkáspárt két évtizede őrzi május elsejét, a munkásszolidaritás ünnepét, felvonulással, majálissal, a munkások, a dolgozók érdekeit szolgáló állásfoglalásokkal.