Cikkek
 

TÖRTÉNELEM

Húsz éve történt a rendszerváltás. Megérte?

 

Húsz esztendeje, 1988-89-ben ment végbe az a folyamat, amit kegyesen rendszerváltásnak szoktak nevezni, de ami nem más, mint tőkés ellenforradalom. Észre sem vettük, talán el sem hittük, hogy szinte a szemünk láttára alakul át a világ. Sokan hitték, hogy ez az új világ jobb lesz, jobban fogunk élni, csupa becsületes ember fog bennünket vezetni. Sokan hitték, hogy minden marad a régiben, visszük magunkkal azt, ami jó volt a szocializmusban, és hozzátesszük azt, ami jó a kapitalizmusban. Nem ez történt! Ma rosszabbul élünk, mint húsz éve, nemzedékek nőnek fel munka nélkül. Bizonytalan a jövő, aki teheti, az külföldön érvényesül.
  A következő hónapokban az újságok tele lesznek a tőkés rendszerváltást magasztaló írásokkal. Újra előkerülnek a húsz évvel ezelőtti percemberkék, a mai „nagyok” meg bizonygatják a két évtizeddel ezelőtti döntés helyességét. Mi is írunk a rendszerváltás eseményeiről. Úgy, ahogyan mi megéltük, úgy ahogyan szerintünk ténylegesen történt. És mindig feltesszük a kérdést: megérte?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A KÁDÁR-KORSZAK VÉGE

Húsz esztendővel ezelőtt, 1989. május 8-9-én tartotta ülését az MSZMP Központi Bizottsága, amelyen „betegségére való tekintettel” minden tisztségéből felmentik Kádár Jánost. Ezzel formálisan is véget ér a kiemelkedő államférfi sok évtizedes közéleti tevékenysége. Véget ér a Kádár-korszak.

KIT ZAVAR KÁDÁR?

Az MSZMP 1988. májusi pártértekezletén mentik fel Kádár Jánost főtitkári tisztségéből, és választják helyére Grósz Károlyt. Kádár a párt elnöke lesz, ami akkor jelképes funkció, információkat kap, a Politikai Bizottság ülésein részt vehet, de nincs hatalma. A pártértekezlet még a szocializmus reformja, korszerűsítése mellett dönt, nincs szó a kapitalizmus bevezetéséről. A határozatot maga Kádár is megszavazza. A pártvezetés revizionista erői, amelyek valójában kapitalizmust akarnak, azonban ellentámadásba mennek át. Szoros együttműködésben a polgári ellenzékkel és a külföldi tőkés körökkel határozott lépéseket tesznek a szocializmus felszámolására.
  Kádár mindenki számára jelkép. Személye biztatás az MSZMP baloldali tagsága számára, amely érzi a szocializmust fenyegető veszélyeket. A párt revizionista vezetői és a polgári ellenzék pedig tudja, hogy amíg Kádár él, sőt közéleti funkciója is van, zászló marad a kommunista erők kezében.

GRÓSZ LEGNAGYOBB TÉVEDÉSE

Grósz politikai koncepciója a szocializmusra épül, de abból indul ki, hogy 1973 után számos hibás döntés született, ezek idézték elő az 1980-as évek végére létrejött nehéz gazdasági helyzetet. Politikáját ezért ennek az időszaknak a bírálatára építi. Kádárt nem támadja személy szerint, de támadja, tagadja a Kádár által is szentesített politikát. Nem veszi észre, hogy a tőkés ellenforradalmi erők szervezkedésének és heves támadásának időszakában már nem az a fő kérdés, hogy jobb szocializmus épüljön, mint amilyen a kádári volt, hanem az, hogy megmarad-e egyáltalán a szocializmus. Grósz későn ismeri fel a tőkés ellenforradalom veszélyét. Ez legnagyobb tévedése.
  A Központi Bizottság 1989. áprilisi ülésén váratlanul megjelenik Kádár János és a vitában elsőként kér szót. Grósz Károly minden reggel megkapja a Kútvölgyi Kórház szigorúan titkos jelentését a legfelsőbb vezetők egészségi állapotáról. Ugyancsak megkapja a belügyminiszter, illetve a Kormányőrség jelentését arról, hogy hol van, és mit csinál Kádár János. Mindent tud. Becsületére legyen mondva, Grósz megkísérli meggyőzni Kádárt, hogy ne jöjjön, de nem akadályozza meg, pedig megtehetné. Nem teszi más sem a vezetők közül. Kádár beszéde egy beteg, idős és vívódó ember gondolatait adják vissza. Nem igaz, hogy zavart, bár kétségkívül nehéz követni. Mindenki számára világos, hogy a párt elnöke beteg.
  Kádár terhet jelent Grósz számára. A szocializmus Kádár nevéhez kötődik, az emberek érdeklődnek sorsa iránt. Grósz a KB májusi ülésén elmondja, hogy „majdnem száz telefon” érkezett, amelyek azzal vádolják őt személy szerint, hogy „a főtitkár tönkretette a párt elnökét, eltitkolja az ország előtt”. Grósz tájékoztatja a vezetést, hogy igyekezett rávenni Kádárt, hogy ő maga mondjon le, de „nem jutott el tulajdonképpen a kérés a tudatáig”. Április 26-án Grósz megkapja Kállai Kálmán, Hutás Imre, Eckhardt Sándor és Kulka Frigyes orvosprofesszor egybehangzó értékelését arról, hogy Kádár állapota nem teszi lehetővé a munkavégzést, és nem várható javulás.
  Grósz már korábban is tesz kísérletet a Kádár-probléma megoldására. Felveti Kádárnak, hogy helyes lenne hosszabb időre külföldre menni, és távol a magyar politika zajától alaposan kipihennie magát. A Szovjetuniót Grósz eleve szóba sem hozza, mivel tudja: erre Kádár biztosan nemet mondana. Kádár emlékszik, hogy 1956-ban Rákosi Mátyás is a Szovjetunióba került, s 1971-ben már csak az urnáját hozták haza. Grósz bedobja Lengyelország lehetőségét. Grósz munkatársát Varsóba küldi. Jaruzelski közli, hogy szívesen fogadja Kádárt, de azért megkérdezi: Kádár elvtárs egyetért vele? Az események végül elsodorják ezt a változatot.

GRÓSZ KÁROLY ÉS KÁDÁR JÁNOS. AZ „ÖREG” ÜZENETÉT GRÓSZ NEM ÉRTETTE

MÉLTATLAN VITA

Grósz javasolja, hogy a Központi Bizottság levélben mondjon köszönetet Kádár Jánosnak. A levelet Grósz fogalmazza. Nem tudja eldönteni, hogy mi legyen a levél, bírálat, leleplezés, vagy dicséret, méltatás. „Ezt – a bizonyára tévedésektől és megtorpanásoktól sem mentes – pályát a maga történelmi összefüggéseiből nem kiragadva összességében pozitívnak tartjuk.” Így indít, majd folytatja: „Az elmúlt másfél évtized objektív nehézségei nem egyszer elhibázott, szubjektív döntésekkel párosultak”.
  Mindenki érzi, hogy ez a levél – bár nem nekrológ – de mégis csak lezárja a Kádár-korszakot. A párt, amelynek Kádár 32 éven át első embere volt, most véleményt mond róla. A késő esti vitában Fock Jenő, Kádár egyik harcostársa 1956 után, 1967-75 között magyar miniszterelnök, elsőként kér szót, és közli: „Nem jó! Hosszú”. Majd, mint, aki jól végezte dolgát, leül. Nyers Rezső is, aki Kádár személyes kívánsága alapján jó harminc éven át a Központi Bizottság tagja, azt javasolja, hogy elég egy rövid levélke. 50-50 százalék legyen a méltatás és a bírálat, de a bírálat legyen markánsabb. Magyar Kálmán, aki orvos, azt akarja, hogy az orvosi konzíliumról ne essen szó a levélben. Romány Pál, a magyar mezőgazdaság elismert szakembere, aki elég józanul látja a világot, a kellő pillanatban észhez kap és elmondja: ezt a levelet 25 ezer pártmunkás fogja olvasni, nem lehet őket becsapni!
  Hosszú vita kezdődik arról, hogy mikor jelenjék meg a felmentés híre, és leközöljék- e egyáltalán a levelet. Kovács László, aki akkoriban KB-tag és külügyminiszter- helyettes, nemes egyszerűséggel kijelenti: „a levél személyhez kötődik, az nem kíván nyilvánosságra hozatalt”. Kovács később az MSZP elnöke lesz. Kovács ötlete már Grósznak sem tetszik, és közli: 780 ezer párttagnak kell elmagyarázni, hogy miért váltják le elnöküket. Végül megbízzák a Politikai Bizottságot, hogy fogalmazza meg a levelet. „Ma még nem vállalkozhatunk egy félévszázados történelmi jelentőségű út értékelésére.” – magyarázkodik a levél mindjárt az elején. Persze, mindenki tudja, hogy akár van értékelés, akár nincs, ez a párt már felszámolta Kádár örökségét. Tudomásul vette Pozsgay bejelentését az 1956-os ellenforradalom átértékeléséről, elfogadta Nyers javaslatát a Márciusi Frontról, ezzel megkezdte az MSZMP szervezeti szétdarabolását, döntöttek a többpártrendszer és a piacgazdaság bevezetéséről. Kádár felmentését a KB elfogadja öt ellenszavazat és három tartózkodás mellett. Este Iványi Pál és Major László kimegy Kádár feleségéhez és közli vele a KB döntését.

UTÓSZÓ

A Központi Bizottság ugyanezen az ülésén dönt arról, hogy az ellenzéki erőkkel „politikai egyeztető fórumot” kell létrehozni. Miről is tárgyalnának másról, mint a hatalom átadásáról. A KB 32 év óta először lemond arról a jogáról, hogy javaslatot tegyen az új miniszterek személyére. Ekkor még szocializmus van, és az MSZMP kormányáról van szó! A KB megszünteti a Munkásőrség pártirányítását, és a Németh Miklós vezette kormány hatáskörébe utalja, amely nem sokkal később lefegyverzi és megszünteti. Döntés születik pártértekezlet összehívásáról, amiből októberre az MSZMP utolsó kongresszusa lesz. Kádár János még két hónapig él. 1989. július 6-án távozik örökre.