Mielőtt erre válaszolnánk, tegyünk egy kis történelmi áttekintést, mit is mondtunk erről öt évvel ezelőtt. Milyen érveket sorakoztattunk fel a belépés mellett, illetve milyen aggályaink voltak?

VÉLT, DE ELMARADT POZITÍVUMOK 

Nincs más értelmes lehetőségünk, mondtuk. Ma kint maradni nagyobb veszéllyel jár, mint belépni. A nemzetközi integráció objektív folyamat, amelyből Magyarország sem maradhat ki. Az Unió tagállamai között – már csak a gazdasági összefonódás okán is – a háború kizárt. Az emberek könnyebben és szabadabban utazhatnak Európában. Európában a szociális vívmányok több területen fejlettebbek, mint a mai Magyarországon. Az EU-ban helyük és törvényekkel garantált mozgásterük van a baloldali pártoknak is. Az EU-ban is van kizsákmányolás, de több joguk és több lehetőségük van a dolgozóknak és a szakszervezeteknek, mint a mai Magyarországon. A Munkáspárt része lesz a szélesebb európai baloldali mozgalomnak. Az EU nagyobb piacot, szélesebb értékesítési lehetőségeket jelent. A magyar gazdaság gyorsabban juthat hozzá a korszerű technológiákhoz és tudományos eredményekhez. Az infrastruktúra fejlődése gyorsabb lesz. Az oktatási-iskolázottsági színvonal látványosan emelkedhet. Munkavállalási lehetőségek kiszélesednek az EU-országokban. Akkor úgy véltük, hogy mindez bekövetkezhet, ha belépünk az EU-ba.

VÉLT ÉS VALÓSÁGGÁ LETT ELLENÉRVEK

Akkor is világosan tudtuk, és mondtuk is, hogy az EU nem a munkások, a dolgozók „egyesült állama”, hanem az európai tőke, a világ tőkés monopóliumainak a szervezete. Magyarország a csatlakozással feladja nemzeti szuverenitása egy részét. A magyar gazdaság nemzetközi irányultsága még egyoldalúbbá válik, függősége az EU-tól nő. A schengeni szerződés elszakítja a környező országok magyarságát az anyaországtól. Az EU neoliberális gazdaságpolitikát folytat, leépíti a jóléti állam vívmányait, a hagyományos nyugdíjrendszert, foglalkoztatási rendszert, a szociális intézményeket a piactól teszi függővé.
 Beszéltünk arról is, hogy a munkanélküliség nőni fog. A mezőgazdasági termelés csökken, a magyar termelők jelentős része tönkremegy. A magyar kis- és középvállalkozók, különösen a termeléssel foglalkozók jelentős része tönkremegy, vagy kénytelen lesz más területen vállalkozni. A csatlakozás nem jelenti automatikusan az életszínvonal emelkedését. Sőt, a jövedelmek elviselhetetlen mértékben differenciálódnak, egyesek élete jobbá, mások élete nehezebbé válik. A csatlakozás után emelkedni fognak az árak. A nemzeti kultúra veszélybe kerül, legalábbis felhígul. A csatlakozás lehetőségeket biztosít több fiatal külföldi tanulásának és kutatómunkájának, de erősítheti az „agyelszívást”, a tehetségek elvándorlását. A társadalomban a deviáns jelenségek elszaporodnak, és generációkra átöröklődnek.
 A Munkáspárt az EU-csatlakozás előtt azt kérte, követelte a kormánytól, hogy a népszavazás előtt részletesen és objektíven tájékoztassa a lakosságot, ne keltsen indokolatlan várakozást, zárja ki a csalódás lehetőségét, mivel az nem a demokratikus erőket erősítené, hanem a szélsőjobboldalnak nyújtana újabb támaszt. Követelte a kormánytól a magyar érdekek erőteljes védelmét, a csatlakozás veszteségeinek minimalizálását.

TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGÜNK VESZTESE AZ EU-CSATLAKOZÁSNAK 

Ha summázni akarnám az öt év tapasztalatait egyetlen mondatban, az a következőképpen szólna: az Európai Unióhoz való csatlakozás a várt eredményeket nem hozta, félelmeinket igazolta, reményeinket nem váltotta be.
 Az EU-tagság öt esztendeje alatt a magyar gazdaság mélypontra jutott. Világosan kell látnunk, hogy EU-tagságunkkal nem változtak a trendek, töretlenül folytatódtak a rendszerváltással megkezdett folyamatok. A privatizáció folytatódott, a külföldi tőke aránya tovább nőtt. A multinacionális vállalatok támogatása maradt a hazai vállalkozókkal szemben. A nagyobb piac, szélesebb értékesítési lehetőségek a vágyálmok szintjén maradtak. A befektetések továbbra is az alacsony munkaigényű, alacsony szaktudást igénylő, környezetszennyező ágazatokban realizálódtak (autó-összeszerelő üzem, gumigyártás). A neoliberális gazdaságpolitika erőszakosabb lett, a jóléti állam ellen minden fronton támadást indított (fizetős oktatás bevezetése, egészségügy privatizációjának kísérlete, vizitdíj bevezetése). Az elvonások fokozódtak, átcsoportosításuk továbbra is a bérből és fizetésből élők, a kisjövedelműek rovására, a gazdagok javára történik. Ennek következtében szinte eltűnt a középosztály, az az osztály, mely folyamatos fogyasztóként a fejlődés motorja lehetne. A reálkeresetek számottevően nem nőttek, a jövedelmek differenciálódása azonban jelentősen nőtt, növelve a társadalmi különbségeket. A munkanélküliség nőtt, az árak emelkedtek, az „agyelszívás” megindult. A humán tőke szerepe nem nőtt, sőt. Mindezek következtében a társadalmi tőke papírvékonyságúvá olvadt.
 A mezőgazdaságban legrosszabb félelmeink igazolódtak be. Anyagainkban szerepel egy súlyos mondat, amely így szól: „Amennyiben a mezőgazdaság egészét érintő alapkérdésekben nem sikerül méltányos kompromisszumokban megállapodni, akkor a mezőgazdaság válsága tovább mélyül, helyzete megpecsételődik, a mezőgazdaságban élők tömegesen mennek tönkre”. Nemzeti érdekeinket nem tudtuk érvényesíteni a kvóták kialakításánál. Társult tagként való csatlakozással nem kaptuk meg azt a támogatást, amit a korábban csatlakozók megkaptak. Az üzemi struktúrából adódóan sokan esnek ki a támogatás rendszeréből. A földvásárlás ügyében sikerült halasztást elérni, de semmi nem történt azóta, a veszély, hogy az olcsó magyar földeket a külföldiek vásárolják fel, ma is él. De főleg attól a szemlélettől vagyunk nagyon messze, hogy „a termőföld egy különleges jószág, amelyen nem csak gazdálkodni lehet, de egy nép, egy ország életét jelenti, szolgálja, így értéke pénzben csak korlátozottan mérhető, szerepe közgazdaságilag csak részlegesen értelmezhető”.

KIJÓZANODTUNK

Azt gondolom, hogy mi, kommunisták is kijózanodtunk. Lehet, hogy a „fejlett Nyu­­gaton” a szakszervezetek, baloldali erők eredményesebben harcolnak, mi csak azt kaptuk, hogy „tüntessenek csak nyugodtan, majd elfáradnak, és hazamennek”. A szomorú az, hogy Gyurcsány gyűlölt mondata igaznak bizonyult. Mi ugyanis mindig hazamentünk. A szervezett munkás is, a civil tüntető is, a munkáspárti is. Ma már tudjuk, hogy ez nem mehet így tovább!
 Kijózanodtunk abban a tekintetben is, hogy kire számíthatunk Európában. Emlékezzünk arra, hogy nem támogatott bennünket az Európai Baloldali Párt akkor sem, amikor a Munkáspárt teljes vezetését bíróság elé állították és elítélték, mert éltek alkotmányos jogukkal és a véleményüket elmondták a hatalom módszereiről. Sok segítséget kapunk viszont a görög, portugál, szlovák kommunistáktól, és 21 párt írta alá most is az EP-választások közös felhívását. Ettől persze nem lesz több pénz, nem lesz könnyebb kádereket találni. De legalább tudjuk: a csatát idehaza kell megvívni!
 Dolgozni akarunk az Európai Parlamentben. Egységes Európát akarunk, az emberek és népek egységes Európáját, ahol a tisztesség és a munka az érték. Az EU-szerződések újratárgyalását akarjuk, új elveken, a néptömegek bevonásával. Mondjuk meg az EU-nak: fizessenek a rendszerváltásért, ők jártak a legjobban, ők a haszonélvezői! Az EU segítsen megoldani a társadalom gondjait, a fejlettségi különbség leküzdését, a cigányság helyzetének javítását. Azért megyünk oda, a választók akaratából, hogy nemzeti érdekeinket szolgáljuk.

KARACS LAJOSNÉ