Cikkek
 

INTERJÚ

A FIATALOK HELYZETE KILÁTÁSTALAN!

BESZÉLGETÉS NAGY JUDITTAL, A BALOLDALI FRONT – KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG ORSZÁGOS VEZETŐSÉGÉNEK TAGJÁVAL

Nagy Judit

1985. december 3-án született Ózdon. A kazincbarcikai Jókai Mór Szakközépiskolában érettségizett, 2005-ben vették fel a Miskolci Egyetem Bölcsészkarára, magyar szakra. Jelenleg negyedéves hallgató.
 2009. áprilisától a miskolci ifjúsági szervezet vezetője. A Baloldali Front X. Kongresszusa az országos vezetés tagjává választotta.


Nagy Judit egyetemistaként minden nap szembesül a fiatalok problémáival. Tapasztalatból beszél: „A diákoknak nincs pénzük a tandíjra, folyamatosan kölcsönöket vesznek fel. Nem tudják, miből fogják visszafizetni. Sok családban már mindkét szülő munkanélküli, mindennapi problémákkal küzdenek. A szociális juttatásokból élők száma egyre nagyobb, a kultúrára semmi nem jut. Igyekszünk minél több embernek, fiatalnak eljuttatni anyagainkat, hogy végre felismerjék, nem csak tűrhetnek, tehetnek is a saját boldogulásukért. Ez még sok idő, sok munka, de eredménye lesz!”

– Hogyan kerültél a Baloldali Frontba?

– Egy barátomtól hallottam először a Frontról. Ő mutatta meg a miskolci szervezet irodáját és ismertetett össze a helyi tagokkal. A valódi útmutatást azonban az egri elvtársaknak és Szabó Tamásnak köszönhetem. Ők ismertették a szervezet működését, vázolták fel céljait, számoltak be eredményeiről. Sok időt töltöttem köztük, és úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Azóta próbálok lehetőségeimhez képest mindent megtenni a Front működéséért, és legjobb tudásomat adni érte, valamint tanulni. Mert rengeteg tanulnivalóm van, mint mindenki másnak, még ha nem is érzi szükségét ennek. Tanulni soha nem késő.

– Családod hogyan fogadta ezt a döntést?

– Eleinte zavartan fogadták tevékenységemet, majd lassacskán rájöttek, hogy a támogatásukkal többre megyek, mint ha megpróbálnának lebeszélni. Mellettem állnak, különös tekintettel a nagyapámra, aki néhány hónapig cserediákként tanult a Szovjetunióban főiskolai évei alatt. Ő is, édesapám is rendőrök voltak. Ma mindketten nyugalmazott alezredesek.

– Mivel töltöd a szabadidőd?

– Verseket írok, emellett rajzolni, fotózni, olvasni szeretek. A kalandregénytől a sci-fi-ig sok mindent elolvasok, kedvenceim Wilbur Smith, Anne Rice és Fawcett könyvei. Filmek terén is mindenevő vagyok. Nagy kedvencem az Amélie csodálatos élete, de szívesen megnézem az Órákat és az Armageddont. Utóbbit a világűrben játszódó jelenetek miatt szeretem, hiszen gyermekkorom óta rajongok az űrkutatásért és a csillagászatért. Schein Gábor és Magolcsay Nagy Gábor verseit szoktam gyakran olvasni.

– Hamarosan tanár leszel...

– Már az egyetem második évében bebizonyosodott, hogy nem leszek tanár, nem vágyom erre a pályára. Sokkal inkább érdekelnek a könyvek, a könyvkötészet, könyvnyomtatás, így a diploma után szeretnék jelentkezni kiadó-szerkesztő képzésre.

– Verseidért díjakat is kaptál.

– Tevékenységem e téren túlnőtt a hobbi szintjén. 2006-ban felvettek a Fiatal Írók Szövetségébe, amely a József Attila Kör mellett a második nagy hazai, írókat összefogó tábor. A díjak fontosak, elismerést jelentenek, melyek inspirálnak, de a megélhetés felé nem mutatnak utat. A művészeteknek manapság nincs értéke. A kultúrpolitikában ezen is változtatni kellene. Több olyan programra lenne szükség, ahol feltűnhetnek a tehetségek. Egy országot részben kultúrája és művészei alapján ítélnek meg. Sajnos a mai viszonyok között mindez háttérbe szorul.

– Mit tartasz legfontosabb feladatodnak a Frontban?

– Elsősorban a fiatalság megszólítását, a figyelmük felkeltését céljainkra. A diplomázó generáció helyzete csaknem teljesen kilátástalan, munkalehetőség alig van, így nehéz megalapozni az életüket. Ezért tartom elengedhetetlennek a személyes agitálást, a szórólapok osztását, A Szabadság terjesztését. Készítettünk kifejezetten fiatalok számára is nyomtatványokat, jó apropó beszélgetések, viták folytatására. Megdöbbentő, sokszor mennyire egysíkúan gondolkodnak a politikáról, csak a két nagy pártban látják a „politikát”. A legtöbben undorodnak is tőle. A kommunistákról legtöbbször csak annyit tudnak, amennyit a rendszerváltás a fejükbe sulykolt. Hogy a szocializmus rossz volt. Jó látni a tekinteteken némi beszélgetés után, mennyire meglepődnek, s mennyire érdeklődni kezdenek az „új lehetőség” iránt, amit mi jelentünk. A fiatalok nem buták, de mindent megtettek érte a mai politikai elit képviselői, hogy korán elfásítsák őket. Mára mégis azt látom, hogy eljön az idő, amikor nagyon is érdekelni fogja őket, amit a Munkáspárt mond.

– Mi a véleményed az elmúlt idők változásairól?

– A válság az élet minden részletére rányomta bélyegét. A diákoknak nincs pénzük a tandíjra, folyamatosan kölcsönöket vesznek fel. Nem tudják, miből fogják visszafizetni. Sok családban már mindkét szülő munkanélküli, mindennapi problémákkal küzdenek. A megyében olyannyira elterjedt a bűnözés, hogy az emberek gyakran az utcára is félve mennek. A szociális juttatásokból élők száma egyre nagyobb, a kultúrára semmi nem jut. Elborzaszt, amikor 14-15 éves fiatalokat szájukból lógó cigarettával, kezükben sörrel látok az utcán. Nekik ki fogja megtanítani, hogyan kellene élni? Az EP-választás jó alkalom arra, hogy ezekről a kérdésekről beszéljünk az emberekkel. Igyekszünk minél több embernek, fiatalnak eljuttatni anyagainkat, hogy végre felismerjék, nem csak tűrhetnek, tehetnek is a saját boldogulásukért. Ez még sok idő, sok munka, de eredménye lesz!