Magyarországon volt egy világszínvonalon termelő agrárgazdaság a rendszerváltás előtti időszakban. Még korábban azt mondták erről az országról, hogy Európa éléstára. Mi lett a régi dicsőségünkből?

Chilei, olasz, francia bor, szlovák tej és hús az üzletek polcain. Az élelmiszer-feldolgozás szinte 100%-a külföldi kézben.
 Megszűnt a magyar cukoripar, és hosszú lehetne még a felsorolás…
 Kimondható sajnos a megállapítás, hogy a rendszerváltás és az EU csatlakozás legnagyobb kárvallottja a magyar agrárgazdaság. A megváltozott birtokrendszer termelési volumene messze elmarad a rendszerváltás előttitől. A termelők közötti együttműködés és hosszú távú mezőgazdasági stratégia hiánya kaotikussá teszi az ágazatot.
 Egy példa erre, a sokból: a tej felvásárlási ára folyamatosan csökken, az önköltségi árat sem éri el, így a termelés 44%-kal eshet vissza. Ha ez bekövetkezik, minimum 3 éven keresztül rá leszünk szorulva a további importra, mert nem lesz elég az itthon megtermelt tej a hazai fogyasztásra sem.
 Az állattenyésztés válsága hónapról-hónapra mélyül. Telepeket számolnak fel, az állatállomány egyedszáma sosem látott mélységekben van, és nem csak a szarvasmarha, hanem a baromfi, a juh és más állatfajok esetében is. Nem jobb a helyzet a szántóföldi mezőgazdaság és a kertészet területén sem.
 Ebben az évben 33 milliárd forinttal csökken az agrárium működésének támogatása. Jelenleg a magyar termelők az EU-tól a „régi tagországok” támogatásának a 70%-át kapják. Az ígéret az uniós tagság első időszakában úgy hangzott, hogy a kezdeti támogatás ugyan kevesebb, mint a versenytársaké, de 2013-ig folyamatos lesz a felzárkózás, az évente emelkedő támogatási összegek révén. A megvonások miatt azonban aligha lesz felzárkózás, s ezt nagyon pontosan érzik a mezőgazdaságból élők. Ha nem lesznek egyenlők az esélyek, nem lehet tisztességes a verseny sem, és nem fog megtörténni a mezőgazdasági felvirágoztatás sem.
 A forráshiány további mezőgazdasági vállalkozások megszűnéséhez vezet. Ebből egyenesen következik, hogy még tovább csökken az ágazatban foglalkoztatottak száma is. Márpedig, egy olyan térségben (sok van ilyen), ahol az egyetlen gazdasági aktivitás a mezőgazdasági üzem volt, ott számítani kell arra, hogy a munkahelyüket elvesztő agrárproletárok tartósan kikerülnek a munka világából. Ezáltal csökken az adó- és járulékfizetők száma, viszont nő a szociális ellátórendszer költsége, nem beszélve a mentális problémák egyre súlyosbodó helyzetéről.
 Az is tény persze, hogy az építőipar mellett az agrárgazdaság a legfertőzöttebb a feketefoglalkoztatás szempontjából. Ez döntően nem a társas, hanem az egyéni vállalkozásoknál valósul meg. Sokkal szigorúbb ellenőrzésre lenne szükség, mert óriási gondot fog okozni a jövőben az egészségügy és a nyugellátás területén.
 Hozzáértők mondják, hogy vidékfejlesztés nincs mezőgazdaság nélkül, és a tétel fordítva is igaz. Én ordítva kérdem: hogy lehet vidéket fejleszteni, ha nincs vidéki munkalehetőség, és folyamatos a vidék, a falu elhagyása a fiatalok részéről!? A kiürült falut érdemes-e fejleszteni?
 Ha megvizsgáljuk a ma falun élő nyugdíjasok helyzetét, megállapítható, hogy döntő többségük az agrárgazdaságban szerzett nyugdíjjogosultságot, a sokszor elátkozott (bár döntően jól és nyereséggel működő) szövetkezetekben, állami gazdaságokban, ál­lami erdészetekben.
 A ma  falun élő fiatalok nem látják biztosítottnak a vidéki létet. Az infrastruktúra, a munkalehetőség hiánya mind-mind determinálja döntésüket a menni vagy maradni kérdésében. Lehetőség pedig volna az agrárágazatban, gondoljunk csak a meglévő energiahordozók szűkös és drága voltára, a megújuló energiaforrások nyújtotta alternatívákra.
 Fentiekből adódóan, gondolom sokadmagammal, az a véleményem, hogy a hosszú távú agrárstratégia kidolgozása nélkülözhetetlen, hogy az ágazat újra felvirágozzon, és munkalehetőséget biztosítson a vidéken, falun élők számára. Mert, tetszik – nem tetszik, még mindig vannak a tőkejövedelemből élők mellett munkajövedelemből élők is, nem kevesen.
 A munkajövedelem megszerzéséhez azon­ban szükséges a legálisan foglalkozta­tó munkahely, azaz a vidéki munkalehetőség is.

 MANEK JÁNOS

a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi
Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
főtitkára