Mi
a
bal
szemünkkel
nézünk
a
világra.
Így
sok
mindent
észreveszünk,
amit
csak
a
jobb
szemünkkel
nem
látnánk.
Másként
is
látjuk
a
világot,
mondjuk
úgy,
balszemmel.
Ezután
minden
számunkban
elmondjuk,
miként
is
látjuk
az
éppen
esedékes
eseményeket
a
saját
politikai
értékítéletünk
alapján,
balszemmel.
|
GÁZ
VAN! GÁZ
VAN?
Gáz
van! – mondja
a kormány.
Illetve,
gáz
nincs! Ezért
van gáz.
Az elmúlt
héten
hideg volt,
de hát
többségünk
életében
volt már
ilyen. Mit
lehet tenni?
Elővettük
a régi
pulóvert,
a jégeralsót,
fölöltöztünk.
A Gyurcsány-kormánynak
a nagy hidegben
mindjárt
melege lett.
A közvélekedés
szerint
ugyanis
ez a kormány
addig él,
amíg
a hideg
hónapok
után
megjön
az első
gázszámla.
Hogy így
lesz-e,
majd meglátjuk!
Mit lehet
tenni? A
hidegért
nem lehet
az oroszokat
okolni.
Most a szlovák
kártya
sem jön
be, mivel,
hogy a hideg
nem attól
függ,
hogy verik-e
a magyarokat.
Putyin mester
azonban
most is
kapóra
jött.
Leállították
a gázszállítást.
Na, nem
nekünk,
Ukrajnának.
Persze,
világos
volt, hogy
egy-két
nap múlva
az ukránok
megcsapolják
a mi gázunkat,
mert ugye
ott is hideg
van. Sőt,
mit ne mondjak,
hidegebb.
A kormány
mindjárt
válságstábot
hívott
össze.
Mindenki
kitett magáért.
Te, a kormány
még
életében
nem aggódott
ennyit értünk.
Lesz-e gázunk?
Mi lesz,
ha a nyüves
oroszok
és
ukránok
nem tudnak
megegyezni?
Gáz
van, mert
nincs gáz!
Illetve
voltaképpen
nincs gáz,
mert szeretett
kormányunk
tudja, hogy
mit kell
tenni. Főleg
ez az új
fiú,
Molnár
Csaba. Egyem
a kis szívét.
Elnéztem
a TV-ben
a nyakkendőjét.
Nem akarok
dicsekedni,
de nagyjából
tudom, hogy
milyen a
jó
nyakkendő.
Csaba nyakkendőjének
árából,
hidd el,
ki lehetett
volna fizetni
a megfagyott
miskolci
nyugdíjas
gázszámláját.
Na, mindegy!
A kormány
mindjárt
lépett,
itt egy
kis korlátozás,
ott egy
kis korlátozás,
nagy követelések
az Európai
Unió
vezetőinek,
nagykövetek
behívása,
árnyékbokszolás,
minden volt. Nem
árt,
ha tudod,
hogy mindez
szemfényvesztés.
Ad egy,
az oroszok
nem először
vesznek
össze
az ukránokkal.
Két-három
hét
alatt többnyire
kiegyeznek.
Az oroszoknak
is kell
ám
az a pénz,
amit az
ukránok
fizetnek.
Az ukránoknak
is kell
a tranzitért
fizetett
díj,
ja, meg
a gáz
is. Ad kettő,
amíg
nem egyeznek
meg, addig
van tartalék.
Tudod azokban
a bazi nagy
tárolókban,
amelyeket
a szocik
kormányzása
idején
építettek.
Ki kell
nyitni,
aztán
majd újratöltöd.
Ad három,
a hétvégére
már
kiderült,
hogy annyi
gáz
van, hogy
a magyar
kormány
még
a szerbeknek,
horvátoknak,
bosnyákoknak
is tud eladni.
Persze,
azt mondják,
hogy ezzel
segítenek
a szegény
fázós
balkáni
népeknek,
de gondolom,
hogy jó
árért
teszik.
Annak idején
Rodolfó,
a bűvész
mindig azt
mondta:
a kezemet
figyeljék,
csalok!
Nekünk
sem ártana
a kormány
kezét
figyelni,
mert csalnak.
Amíg
mi el vagyunk
foglalva
a kormány
hősies erőfeszítéseiről
szóló
híradásokkal,
addig nem
beszélünk
pár
dologról.
Például:
drága
a gáz!
Molnár
Csaba miniszter
úr
megdicsért
bennünket,
hogy önként
korlátozzuk
a gázfogyasztásunkat.
Miniszter
Úr,
jobb, ha
tőlem tudja:
nem azért
korlátozzuk,
mert maga
szólt,
hanem azért,
mert nem
tudjuk kifizetni
a gázszámlát.
Aztán
itt van
az állami
gázárkiegészítés.
Te, ennyi
papírt
állam
még
nem kért
a polgáraitól,
mint most
a Gyurcsányék.
De van más
is! Amíg
aggódunk
azért,
hogy a kormányunk
aggódik
értünk,
addig nem
beszélünk
arról,
hogy a gáz,
amit kapunk,
az már
nem a régi!
Szegény
édesanyám
is mondja,
hogy a karácsonyi
bejgli valahogy
nem úgy
sült,
mint régen.
Valahogy
az én
pörköltem
is tovább
főtt, mint
régen.
Nem tudom,
hogy lehet-e
hígítani,
keverni,
de egy biztos:
ez a gáz
már
nem az a
gáz.
És
tudod, ha
így
folytatódik,
akár
van gáz,
akár
nincs gáz,
gáz
lesz!
A
GÁZ
ÉS
A NEMZETI
FÜGGETLENSÉG
Ez
a másik,
amiről papolnak
orrba-szájba.
Rendben,
ne vegyünk
orosz gázt,
de akkor
mivel fűtsünk?
Megoldás,
persze,
lenne. A
paksi atomerőmű
olyan régi,
hogy valamit
kell vele
kezdeni.
Bővítsük
ki! Ezt
mondja a
kormány,
ezt mondom
én
is, sőt,
én
hozzáteszem,
építsünk
újat
is! Csakhogy
a parlamentben
nem akar
megszületni
a törvény
erről. Pedig
nem kell
nagy ész
annak megértéséhez,
hogy a törvény
elfogadásától
az erőmű
kibővítéséig,
vagy új
erőmű építéséig
minimum
tíz
év
kell. Nálunk,
lehet, hogy
több
is. Nézzük,
mi van még!
Magyarországon
rengeteg
lignit van.
Tudod, ez
egy szénfajta.
Nálunk
leállították
a bányászását,
mondván,
hogy a kutyának
sem kell.
Németországban
most is
bányásszák.
Most, az
ínséges
időkben
elővehetnénk
a magyar
lignitet.
Elővehetnénk,
ha nem adták
volna el.
De eladták.
A külföldieknek.
Az okos
nyugati
tőke pedig
bespejzol.
Majd akkor
nyitja meg
a magyarországi
bányát,
amikor neki,
nem nekünk,
neki szüksége
lesz rá.
Az Alföldön
találtak
egy kis
gázt
is. Az is
jól
jönne
most! De
nem lehet,
mert azt
is eladta
a magyar
kormány.
A szélenergiáról
nem is beszélek,
mert, úgy
tűnik, az
egy külön
maffia-téma.
De, akkor
még
mindig itt
van az energiafelhasználás
ügye.
Nálunk
akkora a
demokrácia,
akarom mondani
a fejetlenség,
hogy minden
önkormányzat
maga dönt
arról,
hogy mostanság,
a hidegben
lesz-e az
iskolában
„szénszünet”,
azaz ma
már
gázszünet
vagy sem.
Miért?
Vajon az
energiatakarékosság
nem országos
ügy?
THÜRMER
GYULA
|