A
világ
számos
nagyvárosában
rendeztek
tüntetéseket
a
múlt
héten
az
izraeliek
gázai
övezeti
hadművelete
ellen
tiltakozva.
Tisztességes
ember
nem
tűrheti
az
agressziót,
az
emberi
jogok
semmibe
vételét.
Izrael
ezt
teszi.
A
rendőrség
szerint
mintegy
hatezer,
a
rendezők
szerint
25
ezer
tüntető
vonult
fel
szombaton
Párizsban
a
társadalmi
szervezeteket,
baloldali
politikai
pártokat
és
szakszervezeteket
tömörítő
Nemzeti
Közösség
a
Palesztinok
és
az
Izraeliek
közötti
Igazságos
Békéért
mozgalom
felhívására.
„Állítsátok
meg
az
öldöklést”,
„Szankciókat
Izrael
ellen”
–
volt
olvasható
egyebek
között
a
tüntetők
transzparensein.
Más
francia
városokban
-
köztük
Lyonban,
Marseille-ben
és
Toulouse-ban
–
is
voltak
hasonló
tüntetések. Tízezrek
tüntettek
Németország
városaiban.
Düsseldorfban
több
mint
négyezren
vonultak
fel
„békét
a
Közel-Keletnek”
jelszóval.
A
frankfurti
belvárosban
ötezer
részvevője
volt
egy
hasonló
tiltakozó
akciónak.
Berlin
keleti
felében
mintegy
kétezren
gyűltek
össze
délután
a
Rotes
Rathaus
épülete
előtt.
Több
mint
2300
tüntető
vonult
fel
szombaton
az
ausztriai
Salzburg
központjában
a
helyi
muzulmán
közösség
szervezésében.
A
helyi
rendőrség
közlése
szerint
incidens
nélkül
zajlott
le
a
tüntetés. Összesen
18
brit
nagyvárosban
tartottak
összehangolt
megmozdulásokat
ez
ügyben,
köztük
Londonban,
Portsmouthban,
Manchesterben
és
Glasgow-ban.
Tüntetések
voltak
a
görögországi
Athénben
és
Szalonikiben
is.
TILTAKOZÁS
IZRAELBEN
Tizenötezer
zsidó
és
arab
vett
részt
azon
a
harcos,
tömeg-tüntetésen
a
gázai
háború
ellen,
melyre
Tel-Aviv
belvárosában
került
sor.
Ez
volt
a
baloldal
legnagyobb
tüntetése
az
utóbbi
években
Izraelben. A
gyűlésen
nagy
számban
jelentek
meg
az
Izraeli
Kommunista
Párt,
az
Izraeli
Kommunista
Ifjúsági
szövetség,
valamint
a
„Hadash”,
azaz
a
Demokratikus
Népfront
az
Egyenlőségért
és
a
Békéért
aktivistái.
A
békért
felvonulók
vörös
zászlóit,
harcos
jelszavait
a
média
se,m
tagadhatta
le.
A
kommunisták
azonnali
tűzszünetet,
a
bombázások
azonnali
beszüntetését
követelik.
Egy
megoldás
van:
az
izraeli
hadsereg
azonnali
kivonása
a
gázai
övezetből,
igazságos
békét
mindkét
állam
részére
egyformán:
Izraelnek
és
Palesztínának.
|