Cikkek
 

EP-KAMPÁNY

A RENDŐRSÉG NEM KORLÁTOZHATJA
VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁSI JOGUNKAT

A Munkáspárt sajtónyilatkozata

A Munkáspárt a sajtóhoz és az OVB-hez fordult amiatt, hogy a rendőrség jogtalan intézkedéssel zavarta meg a Tungsram gyár előtt tartott kampányrendezvényét. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a BRFK végül is visszakozott.

A Munkáspárt tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy mai budapesti kampányrendezvényét, amelyet közterületen, a Tungsram gyár bejárata előtt tartott rendőrségi intézkedés zavarta meg.
 A rendezvényen a párt elnöke, más vezetői és EP-jelöltjei  „A Munkáspárt a magyar munkahelyek védelméért!” címmel nyíltszíni sajtótájékoztatón ismertették a párt választási programját az országos sajtóval és a műszakváltásra érkező munkásokkal. A gyűlés befejezése előtt rendőri intézkedésre került sor. Annak ellenére, hogy a rendezvény egyértelműen választási gyűlés volt, s erről a rendőrségnek a felelős szervező nyilatkozott, szabálysértési eljárást kívánnak indítani a gyülekezési jog megsértése miatt.
 A Munkáspárt a leghatározottabban tiltakozik, amiatt, hogy a rendőrség önkényesen és a választási törvénnyel ellentétes módon korlátozza a párt szabad véleménynyilvánítását, alkotmányos jogát.
 A Munkáspárt az eset miatt panasszal fordul az Országos Választási Bizottsághoz.

Budapest, 2009. május 20.

Választási tudnivalók:
Hogyan szavazzunk?

Lapunk megjelenésekor alig több mint egy héttel leszünk a június 7-i európai parlamenti választás előtt. Az alábbiakban a pártszervezeteink néhány választási feladatára hívjuk fel a figyelmet, illetve az alapvető szavazási tudnivalókat idézzük fel.

1.

Pártszervezeteink június 29-én, pénteken 16 óráig delegálhatnak tagokat a megyei választási bizottságokba, illetve valamennyi településen a szavazatszámláló bizottságokba (egyéni választókerületi választási szervek most nem működnek).

2.

Ha valaki a szavazás napján nem a lakóhelyén tartózkodik, igazolással szavazhat másutt is. Igazolást személyesen, vagy meghatalmazott útján június 5-ig lehet kérni az állandó lakhely szerinti választási iroda vezetőjétől (a jegyzőtől).

3.

Kampányolni június 5-én éjfélig lehet, innentől a kampánycsend érvényes.

Hogyan lehet szavazni?

1.

A szavazás napja június 7., vasárnap. Szavazni reggel 6 órától este 7 óráig lehet, abban a szavazókörben, amit az értesítőn megadtak.

2.

Szavazni csak személyesen lehet. A mozgásában gátolt szavazó részére mozgóurnás szavazást lehet kérni. Mozgóurnát előzetesen a helyi választási irodától, a szavazás napján a választó lakóhelye szerinti szavazatszámláló bizottságtól kell kérni

3.

A szavazáskor igazolni kell a személyazonosságot és a lakcímet. Tehát szükséges a személyi igazolvány (vagy útlevél), és kártya formátumú személyi igazolvány estén a lakcímkártya is.

4.

A szavazólapon a Munkáspártra érvényesen szavazni a párt listája, neve fölötti körbe tollal írt X vagy + jellel lehet. Akármilyen egyéb megjelölés esetén a szavazás érvénytelenné válik!

A Munkáspárt listája a szavazólapon a sorsolás szerint
a 4. sorszám alatt lesz!

4.

MUNKÁSPÁRT
MAGYAR KOMMUNISTA
MUNKÁSPÁRT

DR. THÜRMER GYULA
GILICZE ATTILA
DR. FRANKFURTER ZSUZSANNA
SZABÓ TAMÁS
BELOVITZ KÁROLY