TISZTESSÉGES ÉLETRE TANÍTOTTAK

Mészáros György igaz kommunistaként él évtizedek óta. Sok fiatal az általa vezetett pártszervezetből indult útjára, így Göntzöl Gábor, a sikeres piliscsabai pártvezető is. Nem feledkezik meg az idősebb párttagokról sem: nemrégiben családias körülmények között ünnepelték meg Komoróczky Sándor 80. születésnapját.
  Rendszeresen tart ügyeletet a kerületi pártirodában. Ennek egyik falán nemzeti értékeink – Himnusz, Szózat, Aradi vértanúk fényképei – függenek. A másik falon, teljes harmóniában, a munkásmozgalom emlékei és jelene. Rend van és jó hangulat. Idős és fiatal szívesen fordul itt meg.

– Hogyan kerültél a mozgalomba?

– Hát nem családi indíttatásból. Kulákgyerek voltam. 1952 őszén közölték a fuvarosokkal, hogy egy új céget hoznak létre. Fel kellett ajánlani a fogatokat. Apám sokat dolgozott, de a kapott pénz egy heti élelemre sem volt elég. Ma feketemunkának hívják, amit végzett. Ugyanabban az évben volt egy felvonulás, amin részt vett a bátyám. Vele tartottam. Régi puskákkal vonultunk fel, akkor 12 esztendős múltam. Ritkaság, de fiatal korom ellenére felvettek az MHSZ-be. Így kezdődött minden…

– Ipari tanuló lettél...

– 1953-ban Pestre kerültem. Lakatosnak vettek fel, és le is vizsgáztam. Iszonyú nagy szegénység után – az egérrel kergettük egymást gyakran – cipőt, ruhát, ellátást kaptam, tanulhattam, színházba, moziba, fodrászhoz vittek bennünket. Tisztességes emberi életre tanítottak. Itt ismertem meg az operát is. Szinte minden hónapra jutott egy Hamlet vagy Carmen színvonalú előadás. 1955. július 23-án szabadultam fel.

– A szocializmus kezdeti időszakában elkövetett hibákat kijavították.

– Minden éremnek két oldala van. A család megsínylette a változást, de az én sorsom mégis jobbra fordult. Anyám arra kért, hogy menjek haza, de nem fogadtak be a szülőhelyemen, mert pesti gyereknek tartottak. Nem éreztem jól magam. 1956-ban kiléptem az Aprítógépgyárból, és visszajöttem Pestre dolgozni. Otthon nem tudtuk, hogy mi zajlik a fővárosban. A nagykörúton találkoztam a tömeggel. Láttam, amint letépik a rendőr sapkarózsáját, és megtapossák. Kitépték a címert a nemzeti lobogóból. Három napig élelem nélkül ültünk a lakásban, végül kaptam egy kétkilós kenyeret az utca sarkán. Egy tejszállító kocsival hazamentem Jászberénybe, de nem mertem az utcán mutatkozni, mert Pestről jöttem, és féltem a karhatalmistáktól. Most mégis bolsevik vagyok!
  Az ellenforradalmárok elfoglalták a gyárakat, elégették az iratokat, mindent szétszórtak. Sokat gondolkoztam a helyzeten, kerestem az igazságot az óriási zűrzavarban. 1957-ben a jászberényi Ifjú Gárda alapítójaként tettem hitet a szocializmus mellett. A Vasipari Vállalatnál lettem KISZ-tag.

– Hogyan kerültél a büntetés-végrehaj­táshoz?

– Valahogy nem tetszett a civil élet. Katonaság után a rendőrséghez akartam menni, végül 1964-ben a BV-hez kerültem. 1988. április 1-ig dolgoztam ezen a területen. Az évek során párttag lettem, és elvégeztem a marxista egyetemet. Később, nyugdíj mellett egy ideig művezetőként dolgoztam az IKV-nál.

– Miket szeretsz olvasni?

– A klasszikus irodalmat szeretem. Solohovot, tőle egyik kedvencem a Csendes Don, Stendhalt, Tolsztojt. Elég nagy könyvtáram van, fontos számomra.

– Mivel töltöd a szabadidőd?

– 10 éve III. kerületi pártvezető vagyok. Az időm nagy részében ennek a feladatomnak igyekszem eleget tenni. Ápolom a kapcsolatokat a helyi civil szervezetekkel. Szeretem az operát, a filmeket, sokat kertészkedem, és van három kutyám. Mikor lehet, együtt vagyok a családommal.