Cikkek
 

TÖRTÉNELEM

Húsz éve történt a rendszerváltás. Megérte?

 

Húsz esztendeje, 1988-89-ben ment végbe az a folyamat, amit kegyesen rendszerváltásnak szoktak nevezni, de ami nem más, mint tőkés ellenforradalom. Észre sem vettük, talán el sem hittük, hogy szinte a szemünk láttára alakul át a világ. Sokan hitték, hogy ez az új világ jobb lesz, jobban fogunk élni, csupa becsületes ember fog bennünket vezetni. Sokan hitték, hogy minden marad a régiben, visszük magunkkal azt, ami jó volt a szocializmusban, és hozzátesszük azt, ami jó a kapitalizmusban. Nem ez történt! Ma rosszabbul élünk, mint húsz éve, nemzedékek nőnek fel munka nélkül. Bizonytalan a jövő, aki teheti, az külföldön érvényesül.
  A következő hónapokban az újságok tele lesznek a tőkés rendszerváltást magasztaló írásokkal. Újra előkerülnek a húsz évvel ezelőtti percemberkék, a mai „nagyok” meg bizonygatják a két évtizeddel ezelőtti döntés helyességét. Mi is írunk a rendszerváltás eseményeiről. Úgy, ahogyan mi megéltük, úgy ahogyan szerintünk ténylegesen történt. És mindig feltesszük a kérdést: megérte?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


AZ ADÓSÁGCSAPDA

Húsz esztendővel ezelőtt, 1989. május 27-én bejelentették, hogy Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap továbbra is fenntartja pénzügyi együttműködését, jóllehet az IMF egyelőre nem folyósítja a legutóbbi egyéves készenléti hitel utolsó részletét, mert hazánk nem teljesítette a vállalt feltételeket. Magyarul ez azt jelentette, hogy a tőkés pénzügyi szervezetek nyíltan belgazdasági, sőt belpolitikai engedmények kierőszakolására kezdték használni Magyarország és a tőkés pénzügyi szervezetek kapcsolatait.

A CSAPDA ELŐKÉSZÍTÉSE 

Az 1970-es években megnőtt a kőolaj ára. A kőolajat termelő országok és az energetikai cégek jelentős nyereségre tettek szert. Ezek a pénzek – némi leegyszerűsítéssel – a nyugat-európai bankokban kötöttek ki. A tőke természete az, hogy odamegy, ahol több a haszon. A bankok eleinte jó kamatot jelentettek. A nyugat-európai bankokban elhelyezett pénzek számára azonban idővel olyan beruházási lehetőségeket kerestek, ahol a haszon több mint az egyszerű banki kamat.
  Kelet-Európának viszont szüksége volt pénzre. Ennek egyik oka az volt, hogy a Szovjetunió ekkoriban több területen már nem tudta a szocialista országok igényeit kielégíteni, noha az együttműködés mechanizmusa működött. A szocialista országok korszerűbb technikát igényeltek, amelyek beépítésével a saját termékeik nyugaton is eladhatóbbá válnak, vagy kölcsönt, amelyből nyugatról meg tudják vásárolni a szükséges technikát. A másik ok az volt, hogy a szocialista világ nagy szociális, lakásépítési, jóléti programjai pénzbe kerültek, és ehhez rövidtávú forrásokra is szükség volt.
  A nyugati tőkés körök ezeket a körülményeket használták ki: adjunk a szocialista országnak kölcsönt, hiszen jobb befektetés most nem kínálkozik, és majd amikor eljön az idő, behajtjuk rajtuk! Ez vált a nyugati politika fő eszközévé. Az egészet helyezzük az enyhülés körülményei közé, mondjuk, hogy ez a békés egymás mellett élés, és nyert ügyünk van. Ez volt az adósságcsapda kezdete. A kérdés az volt, hogy a szocialista országok vállalják-e. A többség nem vállalta. A szocialista országok többségének vezetése úgy látta, hogy kevesebb kockázattal jár visszafogni és korlátozni a belső fogyasztást, mintsem vállalni a nyugati adósságokat, amelyeknek előbb vagy utóbb, de megkérik az árát. Magyarország vezetése vállalta.

BELESÉTÁLUNK A CSAPDÁBA

A magyar pénzügyi és a liberális értelmiségi körökben régen élt a gondolat, hogy Magyarországnak csatlakoznia kell a nemzetközi pénzügyi, tegyük hozzá, tőkés szervezetekhez. A vezetés szintjén azonban 1981-ban érik meg a gondolat. A vezetés 1981. október 22-én a Központi Bizottság elé terjeszti a javaslatot, hogy Magyarország csatlakozzon a Nemzetközi Valutaalaphoz és – ami vele jár – a Világbankhoz. A javaslat előadója Havasi Ferenc, a KB titkára. Az érvei elég megnyerőek, és voltaképpen igazak is. A magyar külkereskedelem zöme a Szovjetunióval és a szocialista országokkal zajlik, s mivel az energiaárak gyorsabban nőnek, mint a késztermékek árai, mi veszteségben vagyunk. Akkor ezt úgy mondták, hogy cserearányromlás volt. Havasi el is mondja a KB ülésén, hogy ez a bizonyos cserearányromlás négy milliárd rubelt tesz ki. Mindjárt elő is adja a második, döntő érvet: a lakosság életszínvonala csökkeni fog, ha nem lépünk be az IMF-be. Havasi becsületére legyen mondva, nem hallgatja el, hogy mivel jár az IMF-tagság. Tőkehozzájárulást kell fizetni, de ami ennél komolyabb, meg kell adni minden információt, amit az IMF igényel, sőt ezen túl konzultálni kell az IMF-fel minden jelentős kérdésről.


Dominique Strauss-Kahn IMF elnök és Gyurcsány Ferenc. Mulatnak

Már akkor is felmerült a kérdés, hogy – ha az IMF előnyös – miért nem csatlakozik a Szovjetunió. Havasi ezt azzal magyarázza a KB-ülésen, hogy a Szovjetunió nagyhatalom, nem kötelezheti el magát. A KB kap egy tájékoztató anyagot, amelyre maga Kádár teszi rá a kézjegyét, hogy mehet. Az érvek között szerepel, hogy az IMF tagja Jugoszlávia, Románia, Vietnam, sőt Kína, Laosz is.
  1981 októberében az MSZMP vezetése Németh Károlyt, a párt második emberét Moszkvába küldi, hogy ismertesse a szovjet vezetéssel az IMF-belépés szándékát. A delegációt pártmunkás küldöttségnek „álcázzák”, melynek tagja Varga Gyula, az akkori Zala megyei pártvezető, Gyebrovszky Andrásné, a Habselyem Kötöttárugyár igazgatója. Andrej Kirilenko, az SZKP akkori második embere nyíltan megmondja: a Szovjetunió nem örül a magyar döntésnek, de nem tud pénzt sem adni.
  1982 áprilisában a Politikai Bizottság elfogadja a szupertitkos döntést: csatlakozunk az IMF-hez és a Világbankhoz. A határozatot négy ember kapja meg: Lázár György miniszterelnök, Havasi Ferenc, a KB gazdaságpolitikai titkára, Marjai József, a nemzetközi gazdasági kérdésekért felelős miniszterelnök-helyettese, és Ballai László, a KB osztályvezetője. A pártközvélemény meggyőzése tovább folytatódik 1982 áprilisában, a KB ülésén. Havasi megnyugtatja a KB tagjait, hogy az IMF semmi olyat nem kért, amit mi magunk nem adtunk volna. Ez nem túl erős érv a következményeket látva, de bevették.
  A Politikai Bizottság 1982. április 14-én megtárgyalja a magyar gazdaság nemzetközi pénzügyi helyzetét. E szerint 1974-ben 1,3 milliárd dollár volt az adósság, 1978 végén 6 milliárd. 1981 végén 7,4 milliárd. A jelentésből az is kiderül, hogy a nyugati világ már ekkor bekeményít, legalább is gazdaságilag, és nem adnak több közép- és hosszúlejáratú hitelt. A vitához Kádár is hozzászól. Lehet csökkenti a fogyasztást, az importot, de az igazi megoldás, hogy mi termeljünk többet és jobbat.
  A szocializmus ellenfelei ma azt hangoztatják, hogy a szocializmus minden sikerét a külföldi kölcsönökből fizették. Ez nem igaz! Egyrészt, 1973-ig Magyarország lényegében nem vett fel kölcsönt, a szocializmus mégis épült. Másrészt, a szocializmus sikereit a dolgozó emberek munkája tette lehetővé. Ehhez képest a kölcsönök rendkívül korlátozott szerepet játszottak. Tény, hogy 1989-ben 20 milliárd dollárral tartoztunk a világnak. Ma azonban mintegy 130 milliárddal tartozunk. Húsz éve tudtuk, hogy hol a pénz! Fedezetül ott állt a magyar gazdaság, a Ganz MÁVAG, a Csepel Művek, a MOM, az Ikarusz, Bábolna, Nádudvar, Mezőhegyes. Százezer számra épültek lakótelepi lakások. „Itt volt a pénz, tudtuk, hogy hol van. Mi kaptuk, mi használtunk, és kérdezzük: hova lett ez a pénz? Hol vannak a magyar üzemek? Hol építenek szociális bérlakást? Hol adják olcsón a kenyeret?” – olvasható a Munkáspárt anyagaiban.

BEZÁRUL A CSAPDA

Kovács László, akkori magyar külügyminiszter-helyettes 1989. április végén Tel Avivban tárgyal a teljes jogú magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról. „Most jó alkalom kínálkozik, hogy a magyar külpolitika végre tanújelét adhatná nagykorúságának, vagyis önálló cselekvőképességének, és maga dönthetne a diplomáciai kapcsolat felvételéről azzal az Izraellel, ahol 250 ezren beszélnek magyarul” – sugallják az izraeli lapok.
  Londonban tárgyal Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP csúcsvezetés tagja. A londoni Barbican Kulturális Központban fogadást tartanak, amelynek védnöke angol részről a kenti herceg és felesége. A fogadáson váratlanul megjelenik Margaret Thatcher akkori brit miniszterelnök asszony is, aki rögtönzött beszédében a lehető legmelegebb szavakkal szól Magyarországról és „a demokrácia és a szabadság zászlóvivőjének” nevezi Magyarországot. Pozsgay kijelenti: az „MSZMP-nek akkor van esélye a sikerre, ha radikálisan szakít múltjával, leválasztja magáról a régi politikát képviselő személyeket, és ígéretes, megbízható akcióprogrammal áll az ország népe elé”. „Úgy érzem, a régi módon nem tud működni tovább ez a társadalomépítési modell, mély és sok területre kiterjedő válságban vagyunk” – jelenti ki 1989 tavaszán Barabás János, a budapesti pártbizottság titkára, aki nem sokkal később a Központi Bizottság titkára is lesz.
  Magyarországot természetesen felvették az IMF-be. A tagsági díjunk 407 millió US-dollár volt. 1982 májusától mintegy hónapig volt itt az IMF küldöttsége, hogy tanulmányozza: felvehetünk-e hitelt. 1982-ben Magyarország először vesz igénybe készenléti hitelt, ami azt jelenti, hogy Magyarország a nehézségei ellenére is képes teljesíteni fizetési kötelezettségeit. A megoldás megtetszik a politikai és pénzügyi vezetésnek.
  1988 májusában a magyar vezetés készenléti hitelmegállapodást köt az IMF-vel. 360 millió dollár áll a rendelkezésünkre, ha bajba kerülne a magyar fizetőképesség. Az IMF ekkor már kemény feltételeket szab: a költségvetési rendszer reformja, a támogatások leépítése, a társadalombiztosítási rendszer reformja, az ár- és bérrendszer liberalizálása, a tőkepiac kifejlesztése. Más szóval a kapitalizmus előkészítése. 1982-ben a magyar vezetés vállalta az IMF-tagságot, hogy a kapitalizmus eszközeit a szocializmus erősítésére használja. 1989-ben a magyar vezetés meghajolt a nemzetközi tőke nyomása előtt.

UTÓSZÓ

A NATO és az EU mellett az IMF működik olyan lélegeztető készülékként, amely a magyar kapitalizmust életben tartja. A magyar kormány 20 milliárd eurós kölcsönt vett fel a gazdasági válság enyhítésére, aminek a nagy részét az IMF adta. A magyar gazdaságról Washingtonban döntenek.