Cikkek
 

BALSZEMMEL

 

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak
a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy,
balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen
esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

MEGVAN-E A LÁNCHÍD? 

Nem tudni pontosan, hogy mit hoznak a június 7-i választás eredményei. Persze sejthető, hogy a Fidesz nyer, az MSZP veszít. Már az MSZP pécsi csúfos veresége után is lehetett hallani olyan hangokat, hogy „bajban van a baloldal”, s „mi lesz, ha jön a Fidesz?” Az MSZP megérdemelte a pécsi vereséget, ezen belül Szili Katalin is azt kapta, amit megszolgált. Kormányzásuk alatt a Lánchidat is eladták volna, ha nem lenne olyan feltűnő helyen. Bár ki tudja, reggel mindenesetre megnézem, hogy a helyén van-e. Az MSZP szegénységbe taszította az ország nagy részét, s ezt mindenki tudja. Ma már azt is tudja mindenki, hogy ez a párt a hatalomért mindenre képes. A korrupciót, a gátlástalanságot, a leplezetlen erőszakosságot nem ők találták ki, de a magyar politika jellemzőjévé ők tették.
 Mondhatják egyesek, hogy nem a párttal van baj, csak a vezetésével. Ma már ez sem igaz. Az MSZP tagsága tapsolt ahhoz, hogy Medgyessy helyére Gyurcsányt tették, lenyelte Gyurcsány minden szemétségét. Nem akadt egyetlen ismert személyiségük sem, aki nyíltan nemet mondott volna, s a tagságuk köréből sem hallani a lázadás híréről. Nem a baloldal van bajban. Az MSZP van bajban. Nekik már régen semmi közük a baloldalhoz, a munkás, a dolgozó csak eszköz nekik, amit eddig kedvükre manipuláltak.
 A baloldal számára az hozna igazi változást, ha a Munkáspárt megerősödve kerülne ki a választásból. Biztassuk minden baloldali ismerősünket, hogy ne üljenek fel az MSZP félelem- és pánikkeltő plakátjainak, menjenek el szavazni és a Munkáspártra szavazzanak.

SZÍNJÁTÉK DE ÉLNI KELL VELE 

A polgári demokrácia lehetőségeit ki kell használni a munkásosztály érdekében. Klasszikusaink tanítottak erre, de most már mi is tudjuk. Éppen ezért indulunk a választásokon. A tőkés választás persze színjáték. Rengeteg pénzzel manipulálják a választókat. A választási szabályokat is úgy alakítják, hogy az a tőkéseknek legyen jó. Mindez igaz.
 A választási színjáték azonban lehetőséget ad, hogy szerepeljünk a televízióban, ahova egyébként nem hívnak bennünket. Lehetőséget ad arra, hogy a piacon, állomások előtt, az utcán hirdessük a párt politikáját, anélkül, hogy szétzavarna bennünket a rendőrség. Szerepeltetni tudjuk fiataljainkat, kipróbálhatunk új módszereket. Ilyen szempontból a Munkáspárt már eddig is sokat nyert a mostani választásokon. Nyertünk egy érzést is, annak a tudatát, hogy jó irányban haladunk. Az emberek tömegével igazolták vissza azt, amit húsz éve mondunk. Tömegével mondják, hogy igazunk van. És nagyon sokan mondják azt, amit eddig nem nagyon mondtak: nem kérünk az MSZP-ből, ti vagytok a baloldali párt.
 Szert tettünk negatív tapasztalatokra is. De ez fontos is, mert legalább tudjuk, hogy mi nem megy. A negatív tapasztalatok miatt nem szabad elkeserednünk, de még keseregni sem. Tovább kell lépnünk, meg kell nézni, hogy mit lehet változtatni, és támaszkodni kell arra, ami viszont jó volt. Szerencsére ilyen is volt sok. Június 7-én pedig menjünk el szavazni, mindannyian, kivétel nélkül, sőt a szomszédokat, ismerősöket is vigyük magunkkal!

CSATA A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGOKBAN 

A kezdet kezdetén örömmel mentünk a választási bizottságokba és a szavazókörökbe. Rengeteget lehetett tanulni, figyelni az embereket, ismerkedni másokkal. Egyik-másik helyen még jó ebédet is adtak, úgyhogy, ha nem is volt kész élvezet ez a vasárnap, de legalább el lehetett viselni. Mellesleg a Munkáspárt érdekeit is védtük, ha netán valami disznóságot láttunk. Szóval, végül is megérte rászánni az időt.
 A 2006-os választásokon Pest megyében először szembesültünk azzal, hogy mások a választási bizottságokat használják arra, hogy a választások eredményét választások nélkül eldöntsék, vagy legalább is komolyan befolyásolják. Az MSZP akkor nem nyugodott bele, hogy a Munkáspártnak Pest megyében is van listája, tehát lehet rá szavazni. A választási bizottságban megtámadta az egyik egyéni jelöltünk bejegyzését. Tudták, hogy éppen annyi jelöltünk van, amennyi a listához kell. Ha egyet kilőnek, nincs listánk. Sikerült nekik. Mi nem voltunk felkészülve erre.
  Nemrégiben hasonló dolgok mentek végbe a ferencvárosi időközi választásokon, most pedig a Jobbik támadásainak vagyunk kitéve az OVB-ben. De látjuk, hogy mások hogyan dolgoznak a bizottságokban. Például a szavazói listán figyelik, hogy a saját híveik voltak-e már szavazni. Ha nem, máris megy a telefon, és mozgósítják a sajátjaikat. Mozgóurnát küldetnek azokhoz, akik nem tudnak mozogni, de mégis csak szavazatot jelentenek. Ha kérésük ellenére nem viszik ki a mozgóurnát, világra szóló botrányt csapnak. A különböző bizottságokban most is ott lesznek a munkáspártiak. Éljünk a lehetőségekkel. Lehet, hogy pont az a néhány szavazat hiányzik majd a bejutásunkhoz.

THÜRMER GYULA