Cikkek
 

EP-VÁLASZTÁS

Védjük a magyar ipart

Gazdag médiaprogramot készítettek az EP-kampányra a Nógrád megyei szervezet tagjai. Egy nap alatt Rétság, Balassagyarmat, Szécsény, Salgótarján, Pásztó, mindenütt helyi televíziók és más sajtóorgánumok. A szervezésben aktív részt vállalt Szabó Lászlóné megyei elnök, Frankfurter Zsuzsa és Balogh Attila, a KB tagjai, Nagy Attila salgótarjáni elnök. A salgótarjáni nyilvános sajtótájékoztatón jelen volt a Lengyel Kommunista Párt hazánkban tartózkodó küldöttsége is, Beata Karon, a KB tagja, a külügyi osztály vezetője, Krzysztof Szwej, a KB tagja, a Brzask, a lengyel párt lapjának főszerkesztője.
 A magyar ipart és a magyar gazdaságot védené az Európai Unióban a Munkáspárt, mert úgy látja, hogy akik az elmúlt években képviselték Magyarországot, azok valójában az unió érdekeit védték Magyarországgal szemben – mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Salgótarjánban. A magyar ipar eltűnt, magyar termelés jószerivel nincs, magyar kereskedelem sincs, ezt a folyamatot meg kell állítani – közölte. Számunkra sincs más lehetőség, mint protekcionista politikával védeni a magyar érdekeket, a magyar piacokat – tette hozzá. A Munkáspárt a gazdaság megőrzéséért bizonyos területeket államosítana is, ez az elképzelés a távhő- és a villamosenergia-ellátást érintené, és mint az elnök elmondta, „semmiképpen nem adnák ki a kezükből a vízszolgáltatást”. Nagy állami tervezőközpont létrehozására is szükség van, mert “az a kevés erőfeszítés is szanaszét megy, ami egyébként kellene”.

 

„Arra biztatjuk a nyugdíjasokat, szavazzanak másképp, mint eddig; nem kell a hazugságoknak felülni. Úgy véljük, a minimálbérnél nem lehet kisebb a nyugdíj sem. Vissza kellene térni ahhoz, hogy a nők 55, a férfiak 60 év körül mehessenek nyugdíjba. A magyar asszonyok zöme nem tudja azt a terhet vállalni, amit a megemelt korhatár jelent. A fiatalok érdekében megváltoztatnánk az alkotmányt: garantálja az ország az első munkahelyhez és az első lakáshoz való jogot. Szociális bérlakások építésével munkahelyeket is teremtenénk. Az oktatás maradjon ingyenes; erre a célra és az egészségügyre kétszer akkora szeletet kellene hasítani a költségvetés „tortájából”, mint jelenleg. Ez szolgálná a jövőt, mert Magyarországon nincs semmi más, amivel versenyképesek lehetnénk.”

Munkáspárt

 

„Válságkezelés”: újra a néppel spóroltatnak

Május 25-i hatállyal csorbíthatják a GYES-t, a GYED-et és a családi pótlékot, és minden bizonnyal meg is teszik ezt. Sőt, sajnos ez még csak a jéghegy csúcsa. Bajnai Gordon “válságkezelő” kormánya a családok, valamint a gyermekvállalás ellen indított hadjáratot. A laikus minden bizonnyal azt hiheti, itt a világ vége: még az országgyűlési képviselők is megszavazták saját fizetésük csökkentését! Azonban ez a nagy “közteherviselés-eufória” ne tévesszen meg senkit. Egyrészt természetesen megint csak a kisembernek lesz rosszabb, konkrétabban főleg a fiatal pároknak, friss házasoknak, akiknek ezután még inkább el kell gondolkozni, hogy merjenek-e vállalni gyereket, tudják-e biztosítani számára egyáltalán az alapvető javakat. Másrészt a mi áldozatos képviselőink ugyanúgy megtehetnek a millióikkal szinte bármit, attól függetlenül, hogy 1-2 százezressel kevesebbet vágnak zsebre.

Fizessenek a gazdagok! Mi eleget fizettünk a 20 év alatt.