Cikkek
 

EP-VÁLASZTÁS

Miért érdemes a Munkáspártra szavazni?

Sokan mondják a pártunkról, hogy öregek társasága, semmi esélyük, komolytalanok, stb. Ez azonban távol áll a valóságtól: dübörög a tőkés propaganda. Az elmúlt 20 év alatt megtettünk mindent a nehéz sorsúakért, és ez most sincs másképp, ugyanakkor az a lejáratás is folyik a mai napig (talán eddig még nem látott mértékben), ami ellenünk irányul.
 Lássuk, kik sulykolják az emberekbe, hogy félőrült szélsőségesek vagyunk: azok a milliárdosok, akik uralma alatt az államadósságunk sokszorosára nőtt, akiknek a pénzéhsége miatt a magyar nemzetgazdaság tönkrement, akik miatt közel egymillió ember tengődik munka nélkül az országban. Magyarországon, az Európai Unió tagjaként, 2009-ben! Nem vagyunk őrültek, nem vagyunk szélsőségesek, csupán olyan emberek, akik humánus, szociális célokért küzdenek, s ez nem fér össze a mai pénzdiktatúra világnézetével. Nem akarjuk a múltat visszahozni, nem is akarhatjuk, hiszen nem lehet. Azonban nem fogadjuk el az emberek kiszolgáltatottságát, szegénységét, a velük szemben elkövetett igazságtalanságokat, amely az elmúlt két évtizedben érte őket. Harcolunk ellene, hiszen forradalmi, igaz baloldali párt vagyunk. Nem megalkuvók, nem gyávák és nem a levegőbe beszélők! Hangsúlyozzuk: a baloldal mi vagyunk! Hogyan is lehetne az a kormány, az a párt baloldali, aki ilyen nehéz helyzetbe sodorta saját népét, lefekszik a külföldi nagytőkének, tágítja a társadalmi szakadékokat, és mindent elad, ami a miénk? Amiért vagy a nép dolgozott meg, építette fel évtizedeken keresztül, vagy természeti adottságunk: nekik mindegy, csak pénz legyen belőle.
 Ma érdemes a Munkáspártra szavazni, mert a többi párthoz képest a legtöbb tettrekész, változtatni akaró fiatalt indítja listáján. Érdemes, mert nem árulunk zsákbamacskát, és harcolni akarunk Brüsszelben a magyar érdekekért, ma erre van szükség. Érdemes, mert a gazdasági válságból, az emberek társadalmi, szociális válságából a Munkáspárt tudja a kiutat! Érdemes, mert mi még nem bizonyíthattunk, míg mindenki más leszerepelt erkölcsileg is, politikailag is. Mi mentesek vagyunk a botrányoktól. Ahhoz, hogy ne tapossanak rajtunk a gazdagok, hogy a magyar munkavállalónak, kis- és középvállalkozónak legyen jobb, el kell menni szavazni, és a Magyar Kommunista Munkáspárthoz tenni az X-et. Mert van igaz baloldali alternatíva.

Választani kell!

,,Trónunk izzó parázsba ültetik,
Húsunk hóhérlegények csipdesik”

Móra Ferenc

Választani kell, mert nincs más választás. Két út előtt állunk: vagy maradunk EU-gyarmat, vagy független, építkező nemzetté válunk. Tesszük, amire vágyunk. Tegyük, amire vágyunk! Építsünk magunknak otthont, biztonságos hajlékot. Ne adjuk, ha kérik se, szoruljon ökölbe kezünk! Mi dolgozni akarunk, s munkánk gyümölcse nem ingyenélőké. Állítsunk vörös őrséget minden szegletbe! Védjük meg a maradékot!
 Hiába parázslik szívünkben a harag, a szomorúság, ha bezárkózunk, ha nem nyitunk ajtót az új szeleknek, hogy kiseperjék a szeméthegyeket a városból, a faluból, az országból.
 Hiába sírunk, ha nem nyitjuk tágra az ideiglenesen kizsákmányolók által bitorolt üzemek kapuit, hogy ott találkozhassunk a munkással, sorstársunkkal, és együtt induljunk eltakarítani a liberális rongyhalmazt, a multik szemetét, az árulás hamukupacait.
 Június 7-én kit küld a nép Brüsszelbe? Megint szánalmas bürokratákat? Megint tömött pofájú rágcsálókat? Zsarnokok, burzsujok bérköveteit?
 Emberek, ne higgyetek el mindent! A józan gondolat legyen az irányt mutató nyíl.
 Szavazzatok egy fiatal csapatra! A Munkáspárt hazafias listájára!
 Szavazz az orvosra, szavazz a postásra, szavazz a diákra, szavazz az erdészre, szavazz a munkásra, s lesz magyar újjászületés!
 Szavazz, de csakis magadra! Ott lángolsz a zászló vörösében, ott szenvedsz a megrepedt föld tikkasztó csendjében, sorban állsz munkáért, csörgeted zsebedben az odadobott garast, s tűrőd a megaláztatást, a nyomort, elviseled, hogy kilökjenek a házadból. Most már elég volt!

Szavazz és szervezkedj! Ütött az óra!