Cikkek
 

AKTUÁLIS

Teljes foglalkoztatást!

A Munkáspárt több új elemet használt fel a mostani európai parlamenti választást megelőző politikai kampányban, és ezek kedvező fogadtatásra találtak az emberek körében – közölte Thürmer Gyula Jász-Nagykun-Szolnok megyei látogatásának utolsó állomásán, Szolnokon.
 A kampányra készülve értékelték az elmúlt húsz esztendőt, mérlegre tették, mi volt két évtizeddel ezelőtt, és mi lett mára, megérte-e a rendszerváltást véghezvinni – mondta el példaként a pártelnök.
 Erre az utóbbi kérdésre nagyon sokan nemmel válaszoltak, mert több lett a vesztes, mint a nyertes; jegyezte meg sajtótájékoztatóján. A Munkáspárt programjában sikerült megfogalmazni azokat a társadalmi és szociális követelményeket, amelyeket ma a magyar emberek túlnyomó többsége magáénak érez. Ezek többek között a teljes foglalkoztatottság igénye, a fiatalok álláshoz és első lakáshoz jutásának lehetősége, valamint a nyugdíjkorhatár kitolásának megállítása. A bérek kapcsán leszögezték, hogy senki se kereshessen 1 millió forintnál többet, illetve 100 ezer forintnál kevesebbet - emlékeztetett. Thürmer Gyula szólt arról is, hogy a Munkáspárt Európa híve, de úgy érzik, „hogy az a szoba, amit az európai házban kaptunk, az szűkös”. Jelezte: ha a Munkáspárt bejut az Európai Parlamentbe, kezdeményezik, hogy „ennél a szobánál egy kicsit tágasabba és jobba kerüljünk”, ellenkező esetben Magyarország végképp a gyarmatok sorába süllyed.

 

Hősi sírok Ausztriában!


Szovjet hősi temető Herzogenburg városában. Az osztrákok emlékeznek a felszabadítókra, a sírok gondozásában ilyen példásan jár el a városka önkormányzata. Képünkön Németh József látogatóban Pécelről.

 

BÍRÓ GYULA

Ismét gyászolunk. Egy nagy embert, egy nagyszerű kommunistát, aki „a legnagyobb embertelenségben is ember” tudott maradni, s a legvérzivatarosabb időkben is tudta hol a helye. Egész életét a szocializmus ügyének szentelte, s halálos betegen, közel 80 évéhez is, élete utolsó leheletéig is pártját szolgálta. Több mint 50 ajánlószelvényt gyűjtött össze ilyen állapotban is. Aztán meghalt. Pedig nem kellett  volna. Az ilyen embernek nem volna szabad meghalnia. Mindene a család és az eszme győzelméért való küzdelem volt.
 1931-ben született egy embertelen világban, s ráadásul édesapja is korán meghalt. Ez arra kényszerítette, hogy dolgozni menjen. Autószerelő tanoncnak állt. Még tanonc korában belépett a Magyar Kommunista Pártba, s munkája olyan sikeres volt, hogy hamarosan a járási pártbizottság munkatársa lett. Bevonult katonának, s leszerelése után megszervezte Somogy megyében a KISZ-t.
 Hogy milyen eredménnyel, azt mutatja az is, hogy KOMSZOMOL-iskolára küldték Leningrádba. Itt ismerkedett meg feleségével is, s az övé volt az első KISZ-esküvő a megyében. Óriási sikereket ért el, s így hamarosan járási pártbizottsági első titkárrá nevezték ki. Tevékenysége következtében országszerte ismert TSZ-ek szerveződtek. A párt, tehetségét felismerve, ismét a Szovietunióba küldte, ahol elvégezte a 3 éves pártfőiskolát.
 Hazajövetele után a Magyar Szovjet Baráti Társaság országos főtitkára lett. E tisztséget egész a rendszerváltásig betöltötte, s haláláig tagja maradt a Magyar-Orosz Baráti Társaságnak.
 A fent elmondottak is bizonyítják, mennyire igaz, amit az elején írtunk: elvhűsége, elkötelezettsége, embersége, örökös segítőkészsége megkérdőjelezhetetlen volt. Ő nem váltott sem eszmét, sem pártot, ő tudta honnan jött, s hogy hová tartozik. Amíg élt, értünk élt és dolgozott. Pótolhatatlan hiányt okoz, rendkívül nagy űrt hagy maga után. Nagyon nehéz lesz nélküle. De igyekszünk úgy tevékenykedni és viselkedni, ahogy azt ő megkövetelné tőlünk, ha köztünk lenne.

 

A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Szerkesztõség: 1082 Budapest VIII., Baross utca 61.; Telefon: 313-5420 (közvetlen); 334-1509/22 m. Telefax: 313-5423;
A Szabadság e-mail címe: info@aszabadsag.hu; internetcím: www.aszabadsag.hu
Kiadja: a Progressio Kft., a kiadásért felelõs: Vajda János igazgató; ISSN 0865-5146

A Munkáspárt internetcíme: http://www.munkaspart.hu