Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

PÚP A HÁTUKRA 

Az EP-választás úgy kellett az MSZP-nek, mint púp a hátára. Az eredményt borítékolni lehetett. Ekkora közutálatnak legutóbb az MDF örvendett, megboldogult Antall József után. Legszívesebben nem is tartották volna meg a választást, de az ciki. Az Európai Uniónak nevezett úri klubban sok mindent elnéznek a faluról jött, nehéz múltú magyar szociknak, de ezt már talán mégsem. Hát akkor járassuk le a választásokat! Mondjuk meg a médiaszolgáinknak, hogy minden nap ötször azt sugallják a népnek, hogy ő, mármint a nép úgy sem fog elmenni. A miniszterelnök még véletlenül se biztassa a magyar népet, hogy menjenek szavazni. Hátha a végén tényleg nem megy el. Nem is ment! Meg mondjuk azt, hogy az egész egy szakmai kérdés, amiben a szocik Horn Gyula óta köztudottan profik, és csak a Fidesz csinál belőle belpolitikai ügyet. Aztán indítsunk a listán abszolút jelentéktelen figurákat. Göncz Kinga, Herczog Edit és Gurmai Zita szépségversenyen talán nem a legjobbak, de egy ilyen EP-választásra tökéletesek. Persze, a szocik előtt volt más út is. Megadóztathatták volna a gazdagokat, oda állhattak volna a magyar vállalkozók mellé, tehettek volna egy kis vajat a munkástömegek kenyerére. Ehhez persze Gyurcsánnyal együtt ki kellett volna rúgni az egész kompromittálódott vezetést, a felét meg jó sok évre lecsukatni. Nem ezt tették. Most úgy tűnik, mások fogják megtenni.

 JOBB A JOBBIKKAL? 

A választás meglepetése a Jobbik előretörése volt. Illetve, egy fenét volt meglepetés! Az állami médiában és a szoci-libe­rális médiacsalád intézményeiben hónapok óta mást sem hallani, hogy jön a Jobbik. Hónapok óta látni, hogy a Jobbik óriási rendezvényeket tart, egyenruhás csoportokat hoz létre, sokrétűen kampányol az Interneten. Morvai Krisztinát a szemünk láttára építették fel. Senki sem firtatta, hogy honnan a pénz. Persze, lehet, hogy az, aki firtathatná, az pontosan tudja, és azt is tudja, hogy jobb, ha hallgat erről, már amennyiben „drágább rongy élete, mint a haza becsülete”. A Jobbik szellemét az MSZP és a Fidesz engedte ki a palackból. Ehhez nem férhet kétség. Mondhatnánk, hogy a Fidesz volt a gonosz, mert nem határolódott el az Árpád sávos zászlóktól. De ez nem igaz, bárhogy is állítják szocliberális körökben. A Fidesznek nem kellett a Jobbik. Annak idején a MIÉP is csak egészen rövid ideig kellett nekik. A Jobbik a szociknak és a liberálisoknak kellett, hogy a szélsőjobboldal rémével folyamatosan fenyegessék a népet, és szavazatot vegyenek el a Fidesztől. Mert nálunk, Magyarországon, ahol sokan részesei voltak a holocaustnak, ezt mindig el lehet játszani. És el is játsszák. Újra és újra előhozzák a „gyűlöletbeszéd” ügyét, közben semmit sem tesznek az olyan bűncselekményekben, ahol cigányok érintettek. A zsidóság és az antiszemitizmus problémájáról csak is ők, a liberálisok beszélhetnek. Ha más a szájára veszi, hogy milyen szerepet is játszik a zsidóság a mai Magyarországon, azt azonnal fel kell négyelni, kitagadni, kiátkozni, a Dunába lőni. Nem számít, hogy ez mennyire hazug, mennyire álságos, mennyire sérti azok emlékét, akik tényleg a fasizmus áldozataiul estek.
 Csakhogy a palackból kiengedett szellem önálló életre kelt. Annak idején Bácsfi Dianát – miután elég sokszor emelte karját nyilas köszöntésre – egészen egyszerűen elítélték, bolondnak kiáltották ki. A tüntetéseken tomboló ismert figurákat a hatalom kézben tartja, nincs velük gond. A térfigyelő kamerákon nyomon követik őket, és ha kell, mobilon szól is a felső kapcsolat, hogy kikbe kell belerúgni. Mondjuk, a rendőrökbe, és máris dokumentálva van a szélsőjobboldali fenyegetés. A beépített provokátoroknak éppen ez a dolguk. Jó nagy feltűnést kelteni, botrányt csapni, levezetni az indulatokat, hogy véletlenül se törjön ki, mondjuk, forradalom. A Jobbikkal ez nem jött be. A Jobbik kezébe túl erős kártyákat adtak: a multiellenességet, az EU-ellenességet, a zsidó- és a cigánykártyát. A homoszexuális témáról nem is beszélve, amivel a liberálisok előszeretettel szeretik hergelni az éppen munka nélkül maradt ezreket és tízezreket, akiknek valahogyan nem az a fő problémájuk, hogy összefeküdjenek hasonló neműekkel, és ezt még az utcán is hirdessék.
 De másról is szó van itt! Az MSZP-SZDSZ kormányok olyan mélyre taszították az országot, olyan erkölcsi fertőt teremtettek, olyan nyomort idéztek elő, hogy nagyon sok ember elhitte a Jobbik jelszavait, még akkor is, ha eleinte kételkedett bennük. A szélsőjobboldali előretörés mérgének, persze, van ellenmérge. Ezt úgy hívják, hogy Munkáspárt. A Munkáspárt meg is tette, ami tőle függött. Igen, a Munkáspárt képes lett volna megnyerni a kapitalizmusból kiábrándult tömegeket. Feltéve, hogy az MSZP-SZDSZ nem akarta volna folyamatosan megsemmisíteni, ha 2005-2006-ban nem támogatták volna a pártellenzéket, ha nem állították volna bíróság elé a Munkáspárt vezetőit, ha nem zárták volna ki a médiából, ha nem igyekeztek volna összemosni a szélsőjobboldallal. A szocialista-liberális körök jobban félnek a kommunistáktól, mint a szélsőjobboldaltól. Ez így természetes, mondta egy ismerősöm, tudod, a szélsőjobboldaliak legfeljebb az életünket akarják elvenni, de ti, kommunisták a vagyonunkat. Nos, most az SZDSZ összeomlott, az MSZP romjaiban hever. El lehet gondolkodni: jobb-e a Jobbikkal? Vagy az inkább ellenméreg?

THÜRMER GYULA