Cikkek
 

TÖRTÉNELEM

Húsz éve történt a rendszerváltás. Megérte?

 

Húsz esztendeje, 1988-89-ben ment végbe az a folyamat, amit kegyesen rendszerváltásnak szoktak nevezni, de ami nem más, mint tőkés ellenforradalom. Észre sem vettük, talán el sem hittük, hogy szinte a szemünk láttára alakul át a világ. Sokan hitték, hogy ez az új világ jobb lesz, jobban fogunk élni, csupa becsületes ember fog bennünket vezetni. Sokan hitték, hogy minden marad a régiben, visszük magunkkal azt, ami jó volt a szocializmusban, és hozzátesszük azt, ami jó a kapitalizmusban. Nem ez történt! Ma rosszabbul élünk, mint húsz éve, nemzedékek nőnek fel munka nélkül. Bizonytalan a jövő, aki teheti, az külföldön érvényesül.
  A következő hónapokban az újságok tele lesznek a tőkés rendszerváltást magasztaló írásokkal. Újra előkerülnek a húsz évvel ezelőtti percemberkék, a mai „nagyok” meg bizonygatják a két évtizeddel ezelőtti döntés helyességét. Mi is írunk a rendszerváltás eseményeiről. Úgy, ahogyan mi megéltük, úgy ahogyan szerintünk ténylegesen történt. És mindig feltesszük a kérdést: megérte?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Húsz éve indult
a Nemzeti Kerekasztal

Húsz esztendővel ezelőtt, 1989. június 13-án, kedden 17 órakor a Parlament Vadász termében Szűrös Mátyásnak, az országgyűlés elnökének elnökletével megkezdődnek a kormányzó MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal, illetve néhány más társadalmi szervezet tárgyalásai, a Nemzeti Kerekasztal.

ÉSZREVÉTLEN ELLENFORRADALOM 

Több mint egy évnyire vagyunk az 1988. májusi pártértekezlettől, amelyen Kádár Jánost felmentik. A hatalmon lévő MSZMP vezetésében eluralkodik az a nézet, hogy a rendszerváltás elkerülhetetlen. A vezetés egy része az időt akarja húzni, átmeneti időszakra szert tenni, abban a reményben, hogy az új polgári viszonyok között is képesek cselekedni. Másik része pedig egyszerűen az egyéni túlélésre játszik. Ebben a helyzetben alakul ki az a koncepció, hogy a rendszerváltást a hatalom és az ellenzék közötti tárgyalások útján kell megoldani. Ez a folyamat indul el 1989 tavaszán. Az USA, amely békés, ennek következtében szinte észrevétlen ellenforradalmat akar, támogatja az ötletet.

A PÁRTVEZETÉS FELELŐSSÉGE

Az MSZMP-vezetés elvben három lehetőség között választhat. Egy: megerősíti az MSZMP-t és politikai eszközökkel kiszorítja az ellenzéket. Kettő: megerősíti az MSZMP-t és politikai eszközökkel és – ha az kevés – katonai erővel meg­védi a szocialista hatalmat. Három: valamilyen formában átadja a hatalmat, azaz megadja magát az ellenforradalmi erőknek. Az első két változathoz rendet kell teremteni a pártban, el kell távolítani a Pozsgay-Nyers-Németh szárnyat és követőiket. Mozgósítani a munkásságot, az apparátuson átnyúlva a szocializmusért aggódó alsóbb vezetőkhöz kell fordulni. Meg kell erősíteni a belügyi és a katonai vezetést, el kell távolítani az ellenzékhez dörgölődző vezetőket. Grósz Károly főtitkár időről-időre hajlik erre az irányra, de érdemben szinte semmit sem tesz érte. Ellenkezése legfeljebb akadályozza, de nem gátolja meg az ellenforradalom bekövetkeztét. Sőt, a párt első számú vezetőjeként legitimálja az ellenforradalom előkészítését.
 A Központi Bizottság május 8-án ad zöld utat az ellenzékkel való tárgyalásoknak. Fejti György KB-titkár este hat óra után kezdi tíz gépelt oldalas monológját. A KB-tagok zöme vagy eleve örül, vagy beletörődött, vagy mindenbe belefáradt. A történelmi fordulatot előkészítő pártdöntés gyorsan, rutinszerűen átmegy. A szocialista hatalom szemszögéből nézve az MSZMP vezetése de facto elismeri, hogy kettős hatalom van az országban: nem dönthet az ellenzék nélkül.
 A KB elé menő előterjesztés kimondja, hogy a párt „folytatni kívánja a mélyreható társadalmi átalakítást, amely a többpártrendszeren alapuló képviseleti demokrácia megteremtésére” irányul. Fejti szerint a feladat az, hogy „valamilyen önmérsékletet és a szociális konfliktusok erőszakos kezelését kizáró mechanizmust megpróbáljunk kialakítani”, illetve „egy választások utáni esetleges kormányzati együttműködéshez szükséges legkisebb közös többszöröst megpróbáljunk találni”. Az MSZMP vezetése azzal áltatja magát, hogy az ellenzéki szervezetek nem biztosak a dolgukban, tartanak az MSZMP-től, az SZDSZ-t leszámítva nincs átfogó programjuk, s előbb-utóbb úgyis összevesznek. Ez ugyan majd be is következik, de a tőkés ellenforradalom lényegét ez nem érinti. Fejti egy szót sem szól a szocializmus védelméről, és magától értetődőként kezeli, hogy az úgynevezett sarkalatos törvényeket, azaz a tőkés ellenforradalmat politikailag lehetővé tevő szabályokat nem az ellenzék erőlteti, hanem maga az MSZMP készíti elő. A Nemzeti Kerekasztal lényegében egy alkotmányozó gyűlés, azzal a különbséggel, hogy a jogi kereteket majd a létező parlamenttel fogadtatják el. Az el­lenzéknek a győ­zelemért nem kell bari­kádra menni, már az illegalitást sem kell vállalnia, elég az MSZMP illetékeseivel egyezkedni.


A kerekasztal. Összeültek, árultak, vettek

 Az ellenzék április 22-én közli az MSZMP-vel, hogy az alkotmányosságot be kell tartani, és erről a feleknek nyilatkozni kell. Magyarul ez azt jelenti, hogy a hatalom nem tartóztatja le az ellenzéket, és az ellenzék sem alkalmaz erőszakot. Ez az MSZMP engedménye, mivel az ellenzéknek nem volt eszköze erőszak alkalmazására. Az ellenzék ugyancsak közli, hogy a hatalomnak el kell ismernie az Ellenzéki Kerekasztalt egyenrangú félként. Ez annak kinyilvánítása, hogy az országban nem egy, hanem két hatalom van. A hatalomnak abba is bele kell mennie, hogy a törvényesen megválasztott országgyűlésben a tárgyalások alatt nem fogadtat el törvényeket, amelyek befolyásolják a tárgyalások témáit. Az ellenzék még azt is eléri, hogy a tárgyalások költségeit a szocialista állam fizesse, sőt követelik, hogy az ellenzéki „szakértők” díjazását az állam oldja meg. Nem rossz! Az előkészítő ellenzéki csapatban Sólyom László 47 éves jogászt, a mai köztársasági elnököt és Tölgyessy Péter 32 éves jogászt találjuk, aki évekig az SZDSZ elnöke, manapság politológus. Az MSZMP-t hárman képviselik: a 40 éves jogász, Forgács Imre, a KB társadalompolitikai osztályának helyettes vezetője, később az MDF-kormány idején a Dunaholding Rt. és a Castellum Rt. igazgatója, majd az MSZP-kormányok idején vezető állami hivatalnok. A 36 éves György István, aki 1984-85-ben (még a szocializmus idején) New Yorkban tanulmányozza az amerikai közigazgatást, a rendszerváltás után főhivatalnok, egyetemi oktató. Itt van régi ismerősünk, a 43 éves Tóth András, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának utolsó vezetője, aki máig parlamenti képviselő, Horn Gyula mellett kabinetfőnök, majd felügyeli a polgári titkosszolgálatokat. Érdekes módon egy ideig a Gyurcsány-kormányban is a helyén marad.

KEREK ASZTALNÁL 

„Őszintén remélem ezért, hogy felelősségük tudata arra ösztönzi a tárgyalóasztal mellett ülőket, hogy az egyenlőség, a kölcsönös tisztelet és bizalom jegyében mindent megtesznek a megállapodásért, a nemzeti kiegyezésért és megbékélésért, az összefogásért” – nyitja a Nemzeti Kerekasztalt az elnöklő Szűrös Mátyás.
 Elsőként az MSZMP küldöttségét ve­zető Grósz Károly kap szót. A megbeszélések első szakaszában Grósz Károly, Fejti György és Pozsgay Imre képviselik az MSZMP-t. A küldöttség a június 21-re tervezett plenáris ülésen kiegészül Nyers Rezsővel és Berecz Jánossal. Később a delegáció vezetője már Nyers, tagjai Fejti, Iványi, Pozsgay. „Határozott szándékunk, hogy minden vonatkozásban szakítunk a sztálini modell maradványaival. A Magyar Szocialista Munkáspárt, együtt más politikai erőkkel, olyan demokratikus és szocialista jogállam kiépítésére törekszik, amely a nép akaratát juttatja érvényre. A közmegegyezésen alapuló gazdasági és politikai reformlépésektől azt várjuk, hogy sikerül kitörni a gazdasági válságból, s a végleges perifériára szorulás helyett, közelíteni tudunk a világ fejlettebb régióihoz.” Majd így folytatja: „A Magyar Szocialista Munkáspárt elindult azon az úton, hogy bürokratikus állampártból baloldali szocialista reformpárttá válik”. Grósz egy nappal később Salgótarjánban kijelenti: „Az MSZMP vezetése fokonként eljutott annak felismeréséig - mondotta -, hogy a sztálini modellen nincs mit javítgatni, azt el kell vetni, új modellt kell teremteni. Felismerte a pártvezetés azt is, hogy ehhez az út a társadalmi-politikai pluralizmuson, a többpártrendszeren keresztül vezet. Ám, hogy az új társadalmi modell milyen lesz, azt még nem tudjuk”. A mai fejlemények ismeretében nem kell kommentár.
 Az ellenzék nevében az akkor 42 éves jogász, Kónya Imre, az Antall-kormány későbbi belügyminisztere szólal fel. Álláspontjuk a napnál világosabb: „Leszögezzük, hogy a tárgyalások célja a békés át­menet biztosítása a diktatórikus uralmi rendszerből a népakaratot ténylegesen érvényesítő képviseleti demokráciába”. Majd hozzáteszi, ha valaki nem értené: „Három be nem teljesült magyar forradalom feladatait kell most békés úton elvégeznünk”. Egyértelmű, hogy az ellenzék célja a teljes hatalom megszerzése: „Végül nyomatékosan leszögezzük: az Ellenzéki Kerekasztal szervezetei nem azért ülnek le a tárgyalóasztalhoz, hogy a hatalomból maguknak egy-egy részt kihasítsanak, hanem azért, hogy olyan helyzetet teremtsenek, amelyben maga a nép szerezheti meg a hatalmat saját magának”.
 Kukorelli István, 36 éves jogász, későbbi alkotmánybíró a hét szervezetet magába foglaló harmadik oldal részéről üdvözölte a Kerekasztal megalakulását és a tárgyalások megkezdését.

EPILÓGUS 

Az 1989. június-szeptemberi tárgyalások, amelyeken az ellenzék részéről a vezető szerepet már Antall József, Orbán Viktor és Tölgyessy Péter játssza, vezetnek majd el a szeptember 18-án aláírt megállapodáshoz, melynek alapján október 23-án a hajdúsági parasztcsaládból származó egykori KB-titkár, Szűrős Mátyás kikiálthatja a Magyar Köztársaságot. 1990. március 25-i választásokon az MDF a szavazatok 24,73 százalékát kapja, az SZDSZ 21,39 százalékát, a Kisgazdapárt 11,73, a Fidesz 8,95, az MSZP pedig 10,89 százalékot. 1990. május 23-án egy ősi kisnemesi család sarja, dörgicsei és kisjenei Antall József, az immáron tőkés Magyarország miniszterelnöke lesz.