Tovább! Előre! Jobb, fegyelmezettebb munkát!
|
A Munkáspárt Központi Bizottságának határozata
a 2009. évi EP-választásokról
és a Munkáspárt további feladatairól
|
Az elért egy százalék a mostani körülmények között siker, de többet és jobban kell dolgozni, ha az országgyűlési választásokon eredményt akarunk elérni – a Munkáspárt Központi Bizottsági ülésén felszólalók egytől-egyig ezt az álláspontot képviselték. Nem lehet megállni, az EP-választás egy állomás volt mindössze, már ma folytatni kell a munkát. Mit jelent ez? Ki kell menni a gyár elé! Nem csak a budapesti központ segítségével, egyedül is! Meg kell keresni napról-napra azokat, akik segítettek minket, ránk szavaztak. Rájuk építve meg kell keresni hasonlóan gondolkozó barátaikat, ismerőseiket. Idős, a napi munkát már nem vállaló elvtársainknak el kell magyarázni: pártmunka az is, ha pénzzel támogatják a kommunista pártot. Ezt kell elmondani a vállalkozónak is, akit ismerünk. Ez Lenin tanítása! Idén nincs nyári szabadság a pártmunka kárára, nincs időnk pihenni, továbbra is menni kell szórólapozni, akár „háztájiban” is plakátot gyártani és kitenni! Vállalni és hirdetni kell kommunista meggyőződésünket a munkahelyen, buszmegállóban, a kocsmában, de otthon, a családban is! Meg kell őket győzni! Harcolni kell! Jobban, fegyelmezettebben, radikálisabban!
Tovább! Tovább! Tovább!
|
1. A Központi Bizottság megerősíti az Elnökség politikai értékelését a 2009. évi EP-választásokról. A választás jelezte, hogy az emberek elégedetlenek mai helyzetükkel. A dolgozó emberek csalódtak a parlamenti pártokban. Ezzel magyarázható, hogy sokan távol maradtak a választásoktól.
Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek elégedetlenek a szocialista-liberális kormányzással. Az MSZP súlyos veresége és a Fidesz győzelme ezért várható volt. A Központi Bizottság felhívja a párttagság és a párttal rokonszenvezők figyelmét, hogy semmi másról nincs szó, mint a magyar tőkésosztály két pártjának küzdelméről. A munkásság, a dolgozói rétegek nem egyik vagy másik tőkés párt győzelme esetén számíthatnak helyzetük lényeges javulására, hanem csak akkor, ha a Munkáspárt bekerül a parlamentbe, és a dolgozók beleszólhatnak az ország pénzének elosztásába.
A Központi Bizottság hangsúlyozza, hogy a Jobbik áttöréséért a magyar tőkés erők, és döntően az MSZP és az SZDSZ felelősek. Az ő kormányzásuk során kerültek az emberek olyan kilátástalan helyzetbe, hogy fogékonnyá váltak a szélsőséges nézetekre, az antiszemitizmusra és a cigányellenességre. Ők adtak teret a médiában a Jobbiknak, biztosítva ezzel széleskörű ismertségüket.
A Központi Bizottság úgy véli, hogy a Jobbik sikerében szerepet játszottak antikapitalista jelszavaik is, amelyek összecsengtek a Munkáspárt programjával. Az a hamis látszat alakult ki, mintha mindketten ugyanazért harcolnának. A Jobbik tőkeellenessége azonban hamis, csak propagandacélokat szolgál. Ők nem a kapitalizmus ellen harcolnak, csak egy másfajta kapitalizmust képzelnek el. A tőke elleni harc igazi és egyetlen képviselője a Munkáspárt.
2. Nem jutottunk be az Európai Parlamentbe, de az 5%-os küszöb mellett, a médiától való elzártságban és pénz nélkül, erre nem is gondolhattunk komolyan. Azért indultunk, hogy népszerűsítsük a pártot, új embereket találjunk, és azokat felépítsük, új híveket nyerjünk. Ebből a szempontból teljesítettük feladatunkat.
A 2004-es EP-választáshoz képest rosszabb eredményt értünk el. Ez igaz, de közben volt a Munkáspárt 2005-2006-os válsága. Elveszítettük a tagság és az aktivisták egy részét. Több megyében megszűntek a munkáspárti szervezetek. Elveszítettük az állami támogatást, a helyi pártépületek zömét, a párt siralmas anyagi helyzetbe került. A 2006-os parlamenti választásokon elszenvedtük 20 éves történelmünk legrosszabb eredményét. Az önkormányzati választásokon szinte minden pozíciónkat elveszítettük. A szervezetlenségünk, a fegyelem hiánya több városban 2006 óta is visszaütött. Sok pénzt fizettünk ki Budapesten, Debrecenben, Zalában és Vasban helyi szervezeteink mulasztásai miatt.
Számunkra ezért 2006 a mérce. 2006-hoz képest előre léptünk. A Munkáspárt 27 818 szavazatot, azaz 0, 96 százalékot kapott. Százalékosan ez duplája a 2006. évi parlamenti választáson elért 0,41%-nak, de abszolút értelemben is több, mint az akkor elért 22 ezer szavazat. A párt hosszú idők óta először több szavazatot kapott, mint amennyi kopogtatócédulát összegyűjtött. A Munkáspárt minden jel szerint leküzdötte a 2005-2006-os súlyos válságot, és elindult a felemelkedés útján.
Mi áll emögött? Az a tény, hogy élünk. Semmiféle külső segítséget nem kaptunk. Amit elértünk, azt kizárólag belső tartalékaink mozgósításának köszönhetjük. Helyreállítottuk a szervezeteinket Baranyában, Bácsban, Hevesben, s dolgozunk a többi megyében is. Kiadjuk A Szabadságot, megteremtettük ehhez a futárrendszert. 2006 óta folyamatosan képesek voltunk finanszírozni a pártot. Önmagunkból préseltük ki a működéshez szükséges pénzt. Nagyon szerényen, nyomorúságosan élünk, de élünk. Megjelent és megerősödött egy ifjúsági réteg, amely – ha kis számban is – de érzékelhetően jelen van közöttünk. Rengeteg új akciót folytattunk le. Részt vettünk a 2008-as népszavazási akciókban. Jelen voltunk az egri kórház, a helyi MÁV mellékvonalak védelmében. Elkezdtünk járni a gyárakhoz, a Hankookhoz, a Suzukihoz, a Tungsramhoz. Számos elnöki látogatást bonyolítottunk le. Az elnöki látogatások munkával jártak, de elviselhető nagyságú munkával. Mit kaptunk érte? Sok helyre eljutottunk, ahova egyébként nem mentünk volna; a helyi médiába bejutottunk, új embereket találtunk, tartalommal töltöttük meg a helyi munkát.
Nem hallgathatunk arról sem, hogy a Munkáspárt helyzete változatlanul nehéz. Magunk elé állítottuk azt a célt, hogy választókerületenként összegyűjtünk ezer-ezer kopogtatócédulát, úgy, mintha most parlamenti választás lenne. Nem tudtuk elérni, sőt megközelíteni sem.
A tőkés játékszabályok nem nekünk kedveznek, a tőkés erők elszigetelnek bennünket a médiától, s ráadásul pénzünk sincs. Az emberek elindultak felénk, de még bizonytalanok. Sokan félnek attól, hogy gyengék vagyunk, sokan felülnek a tőkés propagandának, amely azt sugallja, hogy a kicsikre nem érdemes szavazni.
3. A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy a Munkáspárt folytassa eddigi politikáját: leplezze le a tőkés rendszert, magyarázza a dolgozó tömegeknek, hogy gondjaik megoldásához a kapitalizmust kell legyőzni, és új társadalmat, a szocializmust megteremteni.
A Központi Bizottság hangsúlyozza: a Munkáspárt radikálisabban, keményebben, határozottabban küzdjön a kapitalizmus ellen, a dolgozók érdekeiért. A radikális antikapitalista magatartás sikert hozhat a Munkáspártnak.
A Központi Bizottság úgy határoz, hogy a párt dokumentumai, megnyilvánulásai legyenek radikálisabbak. A párt legyen radikális akcióiban is. Vonuljunk a gyárak elé! Vegyünk részt a szakszervezetek és civilszervezetek tiltakozó akcióiban! Ebben a szellemben folytassuk az elnöki látogatásokat! A párt legyen radikális külsőségeiben. A Központi Bizottság üdvözli, hogy a párt tagjai vörös inget öltsenek a párt rendezvényein. A vörös ing legyen a párt jelképe, egyenruhája!
A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy minden erőnket arra összpontosítsuk, hogy a Munkáspárt el tudjon indulni a következő parlamenti választásokon. Feladatunk, hogy a Munkáspárt rendelkezzen annyi egyéni jelölttel, ami minimálisan szükséges minden megyében és Budapesten a területi listák megállításához, s ennek alapján legyenek meg a minimális feltételei az országos listának.
A Központi Bizottság megbízza a párt Elnökségét: minden lehetséges eszközt igénybe véve tegyen meg mindent a fenti cél elérésére.
A Központi Bizottság felszólítja a megyei és budapesti elnökségeket: erősítsék meg irányító szerepüket! Mozgósítsák minden munkára alkalmas és munkára kész párttagjukat a választási feladatokra.
A Központi Bizottság 2009. július 18-ára összehívja a párt aktivistáinak országos értekezletét. Számítunk minden aktivistánkra, akik részt vettek az EP-választásokban. Kérjük: osszák meg jó tapasztalataikat, segítsék a párt belső tartalékainak feltárását.
4. A Központi Bizottság kéri a párt tagjait, szervezeteit: folytassuk a munkát, dolgozzunk tovább, támaszkodva az első kicsi, de kézzelfogható eredményekre. Küzdjünk tovább a dolgozó emberek érdekeiért, a tőke ellen! Dolgozzon mindenki képességei szerint, de többet, mint eddig!
Ezzel készüljünk december 17-re, pártunk 20. születésnapjára!
Budapest, 2009. június 13.
Magyar Kommunista Munkáspárt
Központi Bizottsága
|