Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

Botrányos kirúgás – tiltakozzunk!

Nyílt levélben tiltakozott Herczog László szociális és munkaügyi miniszternél az érdekképviseletek működésének hazai korlátozása ellen a Magyar Kommunista Munkáspárt. Lépésük közvetlen indokaként az esztergomi Suzuki-gyár szakszervezeti vezetőjének elbocsátását jelölte meg a szaktárca épülete előtt rendezett sajtótájékoztatón Gilicze Attila, a párt elnökségi tagja, aki szerint az eset törvénysértő lépés volt.
 „Az elmúlt 20 évben a tőke a végletekig fokozta a dolgozók kizsákmányolását és kiszolgáltatottságát.” Sokan napi 12-16 órát kénytelenek dolgozni mindenféle munkajogi védelem nélkül, miközben „a tőke dolgozók százezreit löki az utcára, hogy alacsonyan tartsa a munkabéreket és növelje a profitját”, az egymást követő kormányok pedig ezt törvényekkel legalizálják – áll a nyílt levélben.
 A Magyar Suzuki Zrt. a hónap közepén közölte az MTI-vel, hogy pár nappal korábban rendkívüli felmondással eltávolították az Esztergomi Gépjárműgyártók Független Szakszervezetének elnökét, Kiss Lászlót, „ám ennek sem a szakszervezethez, sem pedig a dolgozó munkavégzéséhez nincs köze”.
 A 14 éven át minőségellenőrként foglalkoztatott érdekképviseleti vezető az elbocsátását megelőző hetekben a gyárban felhívást osztott ki. Ebben jobb minőségű autók készítésére szólított fel, s az iratban kijelentette, nincs szükség arra, hogy „a márka hírnevét selejtes alkatrészek beépítésével, lépten-nyomon elengedő ponthegesztésekkel azonosítsák”.

Nyílt levél a Magyar Köztársaság
Szociális és Munkaügyi miniszterének

Szociális és Munkaügyi Minisztérium 
Bp. V. kerület Alkotmány utca 3.

Dr. Herczog László
miniszter úr részére

Tisztelt miniszter úr!

Az elmúlt 20 évben a tőke végletekig fokozta a dolgozók kizsákmányolását és kiszolgáltatottságát.
 Egyfelől munkások milliói dolgoznak – gyakran 12-14-16 órát – bármiféle munkajogi védelem nélkül.
 Korlátozzák, vagy tiltják szervezkedésüket, semmibe veszik alapvető jogaikat, fenyegetik, zsarolják őket.
 Másfelől a tőke dolgozók százezreit löki az utcára, hogy alacsonyan tartsa a munkabéreket és növelje a profitját.
 A hazai és nemzetközi nagytőke kizsákmányolását a mindenkori kormányok törvényeikkel legalizálják, intézkedéseikkel a dolgozók jogait csorbítják.
 Mára a tőke pofátlansága odáig fajult, hogy a folyamatosan megnyirbált Munka Törvénykönyvét is nyíltan semmibe véve, szakszervezeti vezetőket rúgnak ki mindenféle indoklás nélkül.
 Pontosan ilyen eset történt június 11-én az esztergomi Suzukinál, ahol az Esztergomi Gépjárműgyártók Független Szakszervezetének elnökét, Kiss Lászlót rendkívüli felmondással elbocsátották.
 A gyár vezetésének érdekeivel ellentétes volt Kiss László nyílt, termelési visszásságokat feltáró levele, melyben korrekt tárgyalásos módon szerette volna megoldani a felmerülő problémákat.
 Ez már a második alkalom, hogy a japán nagytőke le akarja fejezni a dolgozók jogos szerveződését, és elhallgattatni a nekik nem tetsző hangokat.
 Eddig is volt rá példa, hogy más gyárakban szakszervezeti tisztségviselőket különböző jogi kiskapukat kihasználva félreállítottak, mégis úgy látjuk, ez az eset ennél jóval tovább mutat.
 A Munkáspárt felhívja a figyelmet arra a tényre, ha ma ezt a súlyosan törvénysértő lépést következmények nélkül meg lehet tenni, holnap semelyik szakszervezeti tisztségviselő sem lehet biztonságban.
 A Munkáspárt kötelességének tartja, hogy az esetet a legszélesebb nyilvánossággal megismertesse, és eljuttassa véleményét a munkásokhoz és a szakszervezetekhez.
  
Budapest, 2009. 06. 19.

Magyar Kommunista Munkáspárt