Cikkek
 

TÖRTÉNELEM

Húsz éve történt a rendszerváltás. Megérte?

 

Húsz esztendeje, 1988-89-ben ment végbe az a folyamat, amit kegyesen rendszerváltásnak szoktak nevezni, de ami nem más, mint tőkés ellenforradalom. Észre sem vettük, talán el sem hittük, hogy szinte a szemünk láttára alakul át a világ. Sokan hitték, hogy ez az új világ jobb lesz, jobban fogunk élni, csupa becsületes ember fog bennünket vezetni. Sokan hitték, hogy minden marad a régiben, visszük magunkkal azt, ami jó volt a szocializmusban, és hozzátesszük azt, ami jó a kapitalizmusban. Nem ez történt! Ma rosszabbul élünk, mint húsz éve, nemzedékek nőnek fel munka nélkül. Bizonytalan a jövő, aki teheti, az külföldön érvényesül.
  A következő hónapokban az újságok tele lesznek a tőkés rendszerváltást magasztaló írásokkal. Újra előkerülnek a húsz évvel ezelőtti percemberkék, a mai „nagyok” meg bizonygatják a két évtizeddel ezelőtti döntés helyességét. Mi is írunk a rendszerváltás eseményeiről. Úgy, ahogyan mi megéltük, úgy ahogyan szerintünk ténylegesen történt. És mindig feltesszük a kérdést: megérte?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kádár János temetése

Húsz esztendővel ezelőtt, 1989. július 6-án távozott el örökre Kádár János. Temetésére július 14-én került sor. A Magyar Kommunista Munkáspárt minden esztendőben megemlékezik az évfordulóról.

VITA AZ MSZMP VEZETÉSÉBEN 

Kádár János halála nem érte váratlanul az MSZMP vezetését, hiszen tisztában voltak súlyos betegségével. Kádár halála mégis meglepte őket. Kádár halála és különösen temetése nem illeszkedett az ellenforradalmi erők forgatókönyvébe. A tőkés ellenforradalom két jelképes eseményére készültek ekkor. Budapestre várták George Busht, az USA elnökét, s minden készen állt Nagy Imre újratemetésére. Először az merült fel, hogy tartsák titokban Kádár halálát, és csak később, Bush látogatása után közöljék. Magyarországon ez a megoldás járhatatlan volt, hiszen percek alatt minden titok kiszivárgott. Az MSZMP Elnökség ülésén egyetlen egy ember van, aki úgy gondolja: Kádárt úgy kell elbúcsúztatni, ahogyan az illik a magyar munkásmozgalom, a magyar szocializmus kiemelkedő egyéniségéhez. Ez a vezető Grósz Károly. Grósz a pártban és az államban dúló éles személyi és politikai küzdelmek közepette lemondja részvételét a Varsói Szerződés tagállamai csúcsvezetőinek bukaresti értekezletén, mondván Kádár temetése fontosabb. Itthon marad, és szervezi a temetést.
 Július 10-én a párt elnökségének Grósz Károly főtitkár tesz javaslatot a temetésre. Grósz ötlete az, hogy válasszák ketté a búcsúztatást. Július 13-14-én a KB székházában a dolgozó emberek vehetnek búcsút Kádártól, a hivatalos temetésre július 14-én kerül sor. A temetésre külföldi delegációkat hívnak meg. A KB Külügyi Osztályának akkori vezetője, Kótai Géza, Kádár egykori kedvence, gyakorlatilag elszabotálja a külföldi pártok értesítését. A hibát a főtitkár munkatársai hozzák helyre a huszonnegyedik órában.

KÁDÁR JÁNOS UTOLSÓ SEGÍTSÉGE 

1989 júliusában végül is számos külföldi delegáció érkezik Kádár temetésére. A szovjet párt Jegor Ligacsovot küldi, aki egészen 1988 végéig Gorbacsov után a második ember a szovjet pártban. Ekkorra a tőkés vonalat képviselő Alekszandr Jakovlev már elfoglalja ezt a helyet, de Ligacsov akkor is tekintélyes és befolyásos vezető. Ligacsov választása nem véletlen. Én magam akartam jönni – mondja el később. Világosan akartam látni, hogy mire számíthatunk Magyarországon Kádár halála után.
 Ligacsov személyesen ismerte Kádárt, nem sokkal előtte még találkoztak. A szovjet vezetésen belül a szocializmus mellett kiálló erők vezéralakja volt. Ligacsov már akkoriban sem volt fiatal. 69 éves, de energikus, lelkes. Sok tekintetben olyan volt, mint Kádár. Puritánsága közismert volt. Nem tűrte a luxust maga körül.
 Grósz a szállásán keresi fel Ligacsovot. A lehetőség most az Ön kezében van, Grósz elvtárs, mondja a szovjet vezető. Az emberek tízezrével állnak az utcán, hogy elbúcsúzzanak Kádár Jánostól. Álljon az élükre! Verjék le az ellenforradalmat! Kádár még most is segít a magyar kommunistáknak. Grósz visszafelé megáll a Kossuth téren, végig megy a gyászoló tömegen. Egyszerű munkásemberek, alkalmazottak, akik nem sok jóra számíthatnak, ha kapitalizmus lesz. Grósz nem alszik egész éjjel, de nem szánja rá magát a cselekvésre.
 Ligacsov majdnem szó szerint megismétli a temetésen is, amit Grósznak mond. Kádár volt az, aki kivezette Magyarországot az 1956-os nemzeti tragédiából, s indította el a korszerű szocialista fejlődés felé. A szovjet emberek nagy tisztelettel emlékeznek Kádár Jánosra, akinek internacionalizmusa a Szovjetunió és más népek iránti megbecsülése ma is példaértékű a munkásmozgalomban. A szovjet kommunisták nem felejtik Kádár János szavait: nincs, nem volt és nem is lehet szovjetellenes kommunizmus, Ligacsov azonban már tudja, hogy nem számíthat Grószra. Ligacsov ma is él, az orosz kommunisták egyik legagilisebb harcosa.

KÁDÁR, AZ INTERNACIONALISTA 

A külföldi vendégek között sok érdekes személy bukkan fel. Felszólalt Giancarlo Pajetta, az Olasz Kommunista Párt Garanciális Bizottságának elnöke, aki a baráttól, a kommunista- és munkásmozgalom nagy alakjától búcsúzott. Pajetta egy évvel idősebb Kádárnál, legendás partizán, ízig-vérig kommunista. Egy év múlva 200 ezer ember kíséri majd utolsó útjára az Internacionálé és a Bandera Rossa dallamára.
 Portugáliából itt van az élő legenda, Alvaro Cunhal. 1961 óta a Portugál KP főtitkára. 11 évet tölt a fasiszta rendszer börtönében, s onnan is szervezi a pártot. Egy évvel fiatalabb Kádárnál, jól megértik egymást. A portugál kommunisták ma is tisztelettel adóznak emlékének.
 A cseheket Jozef Lenárt képviseli. Kádár régi ismerőse még 1968-ból, amikor Lenárt Csehszlovákia miniszterelnöke. A csehországi rendszerváltás után az új hatalom perbe fogja, de nem tudják a hazaárulást rábizonyítani. 2004-ben temetik majd el.
 Az osztrák kommunistákat egy fura fiatalember, Walter Silbermayer képviseli, aki ekkoriban 39 éves. Egy év múlva a mozgalom nagy örege, Franz Muhri majd neki adja át a pártelnöki tisztséget. Egészen pontosan Susanne Sohn asszonnyal együtt társelnökök lesznek. Az osztrák párt elindul a revizionizmus irányába.


Kádár János díszravatala az mszmp központjában

BÚCSÚZIK A MAGYAR MUNKÁSSÁG 

„Most mi jöttünk el Önhöz, mint ahogy rengeteg gondja, munkája, kötelezettsége ellenére Ön is rendszeresen eljött közénk” – kezdte beszédét Kollát Pál, angyalföldi munkás. A fiatal munkásember a Budapesti Pártbizottság tagja, munkásőr. Később is tudja, hogy hol a helye. Részt vesz a Munkáspárt újjászervezésében és hosszú éveken át irányítja a budapesti szervezetet. Kollát így folytatja: „Hagyatéka nem összegyűjtött anyagi javakból áll. Önt az életből a munka, a feladatok, az ország, az emberek jobb élete, boldogulása mozgatta, vezérelte. Fizetségnek az eredményeket, az emberek megelégedését tartotta. Mi, akik örökségében osztozni akarunk, kemény munkát kapunk, ezt megtisztelő bizalomnak, feladatnak érezzük. Búcsúzom Öntől egy munkáskerület, Angyalföld, a Magyar Szocialista Munkáspárt hajógyári tagjai, a pártonkívüliek és az Önt szerető, becsülő és tisztelő emberek nevében. Utolsó találkozásunkról azzal az ígérettel térünk haza, hogy emlékét legjobb tudásunk szerint végzett munkánkkal, ügyünk iránti szi­lárd elkötelezettséggel, az Önéhez hasonló szerénységgel, tisztességgel, a valóságos helyzetből kiindulva, megújulva végezzük”.
 A KB székházában Grósz mond beszédet. „Legyünk követői a munka mindenek fölötti tiszteletében. Ne feledjük soha az erre vonatkozó szavait: a szocialista erkölcsi követelmények között – mondotta – én első helyre teszem: ha vállalkozol egy munkára, azt végezd is el tisztességgel! Ezt mindenkitől meg kell követelni, a tudóstól kezdve a szakképzetlen segédmunkásig. Tegyük életünk vezérlő elvévé a közösség szolgálatát, a társainkért érzett felelősséget. Amit ő egyik beszédében úgy fejezett ki, hogy mindannyian személyes ügyeinken túltekintve élünk. Tanuljunk tőle szerénységet és emberi önérzetet, tiszta szigorúságot és figyelmességet, bizakodást és fegyelmet, elvhűséget és a kompromisszum-alkotás bölcsességét, egymás iránti bizalmat és türelmet, hazaszeretet és internacionalizmust.”

KIT ZAVART KÁDÁR SÍRJA? 

2007. május elsejéről másodikára virradó éjjel feldúlták Kádár János és felesé­ge sírját a Fiumei úti temetőben. A tettesek mind a mai napig ismeretlenek. Nem kell vagy talán éppenséggel nem szabad rendőrségi szakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember belássa: az éjszaka kellős közepén aligha lehet észrevétlenül feltörni egy dupla koporsót, főleg, ha a külseje acélból van. Hagyó Miklós budapesti főpolgármester-helyettes utasítására három nap múlva, az éjszaka leple alatt – kegyeleti okokra hivatkozva – helyreállították a sírt. Nem zavartatta magát attól, hogy a csontok nagy részét még meg sem találták, és a nyomozás sem ért véget. 2007. november végén a rendőrség még a nyomozást is lezárta. „A szakértői vélemények, illetve a tanúk által előadottak alapján – az alapos és gondos, mindenre kiterjedő nyomozás ellenére – nem merült fel olyan adat, tény vagy bármilyen más bizonyíték, amely a rongáló személyének beazonosítását lehetővé tette volna.” Nincs tovább. Az ilyen ügyek sajátossága, hogy csak akkor derülnek ki, ha akarják. Most nem akarták, akik akarhatták. Ezért talán sohasem tudjuk meg, hogy a Fiumei úti temetőben kinek a kezében volt a csákány, és ki állt csákányos ember mögött.