Népnyúzó válságkezelés

Államosítani kellene a lakossági bankokat, törvényt hozni az adósok védelmére, hogy csak az eredeti kölcsöntörlesztéseket kötelesek teljesíteni. A lakásárverezéseket azonnal megtiltani!

Kétségbevonhatatlan tény, hogy a rendszerváltás folyamán a társadalmi tulajdon 90 százaléka rablás és csalás útján került az új tulajdonosok birtokába. Ezt a mocskos állapotot csak körültekintő felülvizsgálattal lehet helyreigazítani. A vagyonok könyvszerinti értéke és a kifizetett vételár közti különbözetet be kell fizetni a költségvetésbe, vagy államosítani kell.

Törvényt kell hozni végre a vagyonok megadóztatásáról!

Csökkenteni kell a bürokráciát az államapparátus és az önkormányzatok létszámának legalább 30 százalékos csökkentésével.

Takarékoskodni kell az értelmetlen és felesleges beruházásokkal (kormánynegyed, völgyhíd, olimpia).

A tűrhetetlenül nagy jövedelmi különbségeket törvényileg meg kell szüntetni, a legnagyobb fizetések nem haladhatják meg az átlagbér ötszörösét. Szűnjenek meg az erkölcsileg gyalázatos mellékjövedelmek (többszörös munkaviszony, a veszteséges vállalatok vezetőinek és a képviselők végkielégítése, érdemtelen prémiumok, tiszteletdíjak, költségtérítések, stb.).

Egyszerűsíteni kell egész jogrendszerünket, és lényegesen karcsúsítani a foglalkoztatott állományt.

Meg kell szüntetni a pártok költségvetésből történő anyagi támogatását, valamint a gombamód elszaporodott szervezetek, alapítványok sokszor tisztátalanul felhasznált juttatásait. Csak a szociális és karitatív tevékenységet folytató szervezetek részesüljenek állami térítésekben.

Lépjünk ki a NATO-ból, ezáltal óriási felesleges kiadástól szabadulhatnánk meg. A magyar hazát ne Irakban, Afganisztánban, vagy a Balkánon védelmezzük, mint egykor a Don-kanyarban.

A tőzsdei műveletek hozamait, a multinacionális árukereskedelem (beleértve a gyógyszer-manipulációkat is) tisztességtelen bevételeit erőteljesen meg kell adóztatni.

A bankkonszolidáció során a pénzintézeteknek juttatott ezermilliárdos támogatásokat a kedvezményezettek a banki alapkamattal együtt fizessék vissza a költségvetésbe.

Bővíthetők lennének a takarékossági lehetőségeink a korrupció és a feketegazdaság visszaszorításából, a maffiák bűnös tevékenységéből, a hazai és nemzetközi adóelkerülésből származó pénzeszközök megfogásával.

Igazságos intézkedésekre lenne szükség ahhoz, hogy a társadalmi béke megmaradjon, és ne szabaduljanak el az indulatok a közeljövőben.
 A folyamatos mellébeszélések helyett végre be kellene látnia a politikai elitnek, hogy a világválsággal együtt a „szociális piacgazdaság” hamis illúziója is elveszett. Nem ártana emlékezni arra, hogy a szocializmusban dinamikus gazdasági fejlődés, teljes foglalkoztatás és tömeges lakásépítés valósult meg, amit ebben a kapitalizmusban, ezzel a „demokráciával” sohasem fognak elérni.

SZEMENYEI DEZSŐ, Sékesfehérvár

Züllés

Ritkán nézek kereskedelmi adókat, a mókásnak szánt „show” műsorokat pedig végképp kihagyom. Ennek ellenére a napokban, csatorna-lapozgatás közben az egyik ilyen szuperintelligenciát igénylő adásban furcsa kérdésre lettem figyelmes. „Ki volt Mátyás király apja és anyja?” A csinosnak mondható, állítólag főiskolán tanuló hölgy elgondolkodott. Nem kicsit. Olyannyira, hogy Mátyás király vezetékneve sem jutott eszébe…
 Nem hittem a szememnek. Viccel? Jó pénzért vettek egy beugrató-művészt? Hát nem. Az ifjú hölgy egyszerűen az elmúlt húsz év „sikeres” oktatási reformjának mintaképe. Elérték, hogy a gyerekek ne ismerjék saját hazájuk történelmét, nemzeti kultúrájuk kincseiről fogalmuk se legyen. Nem kell érték, nem kell tisztesség, nem kell hazaszeretet: vásárolni anélkül is lehet.
 Nincs ebben semmi meglepő: azok, akik lezüllesztették oktatásügyünket, egészségügyünket, mezőgazdaságunkat és iparunkat, nem tartanak igényt kiművelt emberfőkre.
 Nem azért adtak el mindent a N yugatnak, hogy még a végén szegény magyarok gondolkodni kezdjenek, s ne teljesítsék a nekik szánt egyetlen feladatot: a fogyasztást…
 Így lehet igaz emberi értékek képviselője helyett „menő”, akinek pénze, hatalma van. Így uralkodhat az, aki becstelen, tolvaj, s a hazaszeretetet hírből sem ismeri.
 Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, de rafináltan kigondolt kis stratégiát etettek meg velünk, málnaszín szirupba keverve a rendszerváltás után. Jön a jó világ, ha jön az új rendszer, kolbászból lesz a kerítés, az utcaseprő is világutazó lesz, szép, nagy, nyugati autóban. S nyeltük, mint kacsa a nokedlit.
 Ennyi is maradt nekünk, húsz év után ébredezve a mákonyos álomból: nyelni. Nyelni az éhkoppot, a munkanélküliség keservét, az elárverezett házak utáni könnyeket. Amíg csak bele nem fulladunk…

 Mert ezt akarják!
 Ki hiszi még el, hogy a közlekedésnek, az egészségügynek, az oktatásnak profitot kell termelnie? Dehogy kell! Azért állami feladat ezek ellátása, mert erre fizetjük be adóforintjainkat – elméletileg. Azért, hogy a melós tudjon valamivel munkába menni, az idős ember korrekt kezelést kapjon, hogy méltó életet élhessen, a dolgozó gyereke iskolába járhasson, hogy vihesse valamire.
 Az országot bitorló urak nem ezt akarják! Azt akarják, hogy a melós adósságba verje magát bank-barátaiknál, járjon autóval, ha nem megy a vonat. Azt akarják, hogy az idős „ne terhelje az államkasszát”, ha már a nyugdíjból nem tud vásárolni – legalább nyugdíjat se kelljen fizetni… Azt akarják, hogy a dolgozó gyereke ne tanuljon, ne gondolkodjon, hajtsa fejét az amerikanizált ál-kultúra jármába, vásároljon, s eszébe se jusson olyasmi, hogy Magyarországért tenni is lehet. Nekik elég az, ha saját kölykeikből kitermelik a következő uralkodó kasztot…
 Két évtized alatt mindent lezüllesztettek. A média és a körmönfont politikusok beszédei egyaránt kábítószerként hatottak az emberekre. Furcsa eufória: ha mindenki azt mondja, hogy jó nekünk, akkor biztosan úgy van… Akkor biztosan csak mi nem értjük, miért kevesebb a pénz, a lehetőség, a jog a mi közegünkben… Lassan jön az eszmélés, keserű a józanodás. Elvonási tüneteink is vannak: hiszen mit nem vontak még el tőlünk?! Rémes hiányérzet ez: eladták az ország motorját, a gazdaságot, az ipart. Eladták az eszét, a magyar oktatást. Eladták az egészségét, kórház és mentő nélkül csak halál vár. De mindez csak biológiai képlet. Ne hagyjuk, hogy elvegyék a szívünket is! Mert csak szívvel, hazaszeretettel lehet tenni mindazokért, akiket a „politikai elit” már régen leírt. Még itt vagyunk! A mi dolgunk újrateremteni egy józanul is élhető, emberhez méltó Magyarországot. Harcoljunk!

CSEH KATALIN

Vissza kell szereznünk Magyarországot!

„A dolgozók voltak azok, akik munkájukkal mindenkor előteremtették a kenyeret, és vérükkel védték mindig a hazát. Dózsa, Esze Tamás, Táncsics, majd a munkásosztály nagy fiainak vezetésével a szabadság zászlóvivői, a haza igazi harcosai voltak. Az ő hazafiságuk tiszta hazafiság, és mi ennek a hazafiságnak a folytatását akarjuk” – írta Kádár János. Igazat írt.
 A székely parasztvezér a magyar földért égett meg a tüzes trónon, a kuruc talpasok Bécs ellen véreztek el, Táncsics Magyarországért vakult meg az elnyomás börtönében, a Tanácsköztársaság vörös katonája életét adta Magyarország épségéért, a földért, melyet a rablók, mészárosok lehasítottak külföldi parancsra, burzsujbandák érdekeit szolgalelkűen teljesítve.
 Rövid ideig volt a munkásnak kenyere, hazája, otthona, munkája. Az urak nem tudták lenyelni, hogy a proletárfiúból lehet orvos, gyárigazgató, miniszter. Az urak féltek a vezető osztállyá szerveződött magyar melóstól. Urak, akik ott ültek a minisztériumokban, beférkőztek az MSZMP-be, hogy aztán egy átkos pillanatban elárulják a szocializmust, majd dobra verjék a hazát. A hazát? A térképpé zsugorított vagyont, bejelölve a gyárat, kórházat – mindent, ami ellopható és eladható. A megbénított magyar munkásosztály nézte, hogy kifosztják, a paraszt tűrte, hogy aljas zsarnokok tönkretegyék, s a magyar katona nem tudta, hogy most ki ellen is kell fordulnia. Megtanultuk, hogy első az eszméhez való hűség. Megtanultuk, hogy nem kell visszanézni, bár néha kényszerítenek rá, és önkéntelenül megtesszük. Fekete humorral nézzük a titánná növelt Vologyát, a kultuszt, amit köré építettek, s holtában diktátort csináltak belőle. Igen, diktátort! Azt akarják, hogy az ő emléktelen múltja kötelezzen minket elviselni ezt a sok aljasságot. Mert ő is így akarta volna!
 Milyen jó, hogy nem győzött az ellenforradalom 1956-ban. Néhány évtizeddel később mérettetett meg a politikai „elit”, és könnyűnek, jellemtelennek találtatott. Ennek isszuk a levét. Most viszont nem tegnap van! Olyan harcot kell megvívnunk, amire eddig nem volt példa. Vissza kell szereznünk Magyarországot! A multiktól, a gazdagoktól, a gyarmatosítóktól. Hideg fejjel és forró szívvel...