Aktuális Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

A KOMMUNISTÁKAT NEM LEHET LEGYŐZNI!

„Mi vagyunk Kádár János unokái, a forradalmárok új nemzedéke!” – mondta Thürmer Gyula az MSZMP főtitkárára emlékezve a Fiumei úti temetőben. A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke a máról szólva hangsúlyozta: Az MSZP bukásával a magyar munkás nem veszít, a Fidesz győzelmével nem nyer. A kormány-váltás csak akkor jelent esélyt neki is, ha a Munkáspártot bejuttatja a parlamentbe. Kádár János halálának huszadik évfordulóján művészek, fiatalok és idősek, a szlovák és szerb kommunisták képviselői idézték fel az „Öreget”. Összeállításunkban Thürmer Gyula, Tóth László, Olajos Nagy Erzsébet és Štefan Borovský beszédéből idézünk.

Nemzedékek mennek, nemzedékek jönnek, de Kádár János nevét nem felejtjük. Életét ma már jobban ismerjük. Húsz év távlatából munkásságát is differenciáltabban tudjuk megítélni. Nézeteink sok mindenben változtak, sok mindent másként látunk, mint egykor. De a lényeg, a lényeg változatlan. Kádár János a 20. századi magyar szocializmus megtestesítője és jelképe.
 Kádár János nélkül nem érthető a magyar szocializmus, mint ahogyan a kádári életmű értékét is a magyar szocializmus teljesítménye adja.


Nem az a baj, hogy az MSZP összeomlik.
Rohadjanak bele, megérdemlik!
Két évtizede lopnak, osztogatják az állásokat, jól élnek, megérdemlik a sorsukat.
A baj az, hogy itt hagyják nekünk a kapitalizmust. Egy országot, amire ki lehet írni:

„ELADVA”.

Neki is köszönhető, hogy a szocializmus Magyarországon nem csupán egy eszme volt, nem csak egy álom, hanem társadalmi, politikai, gazdasági realitás. Mi nem tagadjuk meg Kádár Jánost! A 20. századi magyar szocializmus örökségét a munkásmozgalom féltett kincseként adjuk tovább a forradalmárok újabb és újabb generációinak.
 A rendszerváltást, a kapitalizmust nem mi akartuk, nem mi csináltuk. Az országot nem mi árusítottuk ki, nem mi döntöttünk szegénységbe, nem mi taszítottuk válságba.
 A kivezető útért viszont nekünk kell megküzdeni. Nekünk kell megküzdeni, ha jobban akarunk élni, ha valamit visz-sza akarunk kapni abból, amit 20 éve elvettek tőlünk.
 Húsz esztendeje eltemettük Kádár Jánost, de nem temettük el a szocializmust. Jelenünk a kapitalizmus, de jövőnk a szocializmus. Az a társadalom, ami az embereknek munkát, megélhetést, tisztességes jövőt ad, az nem lehet rossz. Mi nem a 20. századi szocializmust akarjuk visszahozni, hanem a 21. századit akarjuk megteremteni. Olyan országot, amelynek sorsát a magyar városokban és a magyar falvakban döntik el, s nem Washingtonban, Brüsszelben. De Moszkvában sem, sőt Pekingben sem. Olyan országot, ahol a gyár, a föld, a bank a többségé, és nem néhány ezer tőkésé. Olyan országot, ahol az ember az érték, s nem a pénz. Olyan országot, ahol a jólét forrása a munka, és nem mások kizsákmányolása. Olyan társadalmat, ahol nem egy-két párt dönt, hanem maguk az emberek.
 Ez a holnapunk, de odáig el kell jutnunk. Ma bizonytalanság és félelem tölti el a baloldali embereket: mi lesz holnap? Mi lesz a parlamenti választások után? Mi lesz, ha jön a Fidesz, meg a Jobbik?
 Nem az a baj, hogy az MSZP összeomlik. Rohadjanak bele, megérdemlik! Két évtizede lopnak, osztogatják az állásokat, jól élnek, megérdemlik a sorsukat. A baj az, hogy itt hagyják nekünk a kapitalizmust.
 Egy országot, amire ki lehet írni: „ELADVA”. Egy országot, amelynek két évtized alatt sikerült visszaküzdenie magát a Horthy-rendszerbe, és megint három millió koldus országává lenni. Egy országot, ahol egymillió ember jól él, s azért élhet jól, mert kilencmillió rosszul él. Egy országot, ahol nincs elementáris rend. Ahol a mentősök hat kórházat is megkeresnek, de a beteget csak a hatodikban fogadják, de az addigra meghal.
 Az MSZP bukásával a magyar munkás nem veszít, a Fidesz győzelmével nem nyer. A kormányváltás csak akkor jelent esélyt neki is, ha a Munkáspártot bejuttatja a parlamentbe. Ha nincs ott a Munkáspárt, senki sem fogja a Fideszt az ígéreteire emlékeztetni. Senki sem fog figyelmeztetni, ha a Fidesz-kormány is meghajolna az IMF urai előtt.
 Ma a kapitalizmus válságban van. Így vagy úgy, meg fog oldódni. De nem mindegy, hogy ki fizeti az árát. Most te fizeted. A Bajnai-kormány SZJA-változtatása a szegényeknek rossz, a gazdagok meg lenyelik. Az ÁFA-emelés, a benzinár-emelés, az infláció a mi pénztárcánkat üríti ki. Vagyis te fizetsz!
 Most nem siránkozni kell, hogy itt a Fidesz, meg itt a Jobbik. Tenni kell ellene! Nem otthon maradni a választásokon, hanem elmenni szavazni. Nem mindenféle álpártokra szavazni, hanem a Munkáspártra, amely húsz éve a dolgozó mellett van. Kemények, határozottak, radikálisak leszünk. A kapitalizmus ellen nekünk kell küzdeni, mert más nem küzd ellene.
 Küzdeni fogunk azért, hogy ne adják el a MÁV-ot, ne kerüljenek magánkézbe a történelmi kastélyok, s főleg ne kerüljön idegen kézbe a magyar termőföld. Küzdeni fogunk, hogy a válság terheit ne ránk hárítsák.
 A Munkáspárt az idén ünnepli 20. születésnapját. Akkor nem mindenki gondolta, hogy megérjük. De megértük! Élünk, ha nehezen is, de élünk. És ez a legfontosabb! A mostani választáson egy picit előrementünk 2006-hoz képest. Nem sokkal, de előre.
 Előre mentünk, pedig pert akasztottak a nyakunkba. Előre mentünk, pedig elhallgattattak bennünket, mintha nem is léteznénk. De nem fogtak ki rajtunk.
 A pert megnyertük. Összeszedtük magunkat, és indultunk a választásokon. Itt vannak fiataljaink, akik egyre jobban beleszólnak életünkbe.
 Ellenfeleink most azt várják, hogy megadjuk magunkat. Abban bíznak, hogy nem tudjuk összegyűjteni a kopogtatócédulákat. Azt remélik, hogy egyszer és mindenkorra vége a kommunista pártnak. Jöhetnek az álkommunisták, az újbaloldaliak, a zöldbaloldaliak, az egyesült baloldaliak, meg mindenki más. Mutassuk meg, hogy bennünket nem lehet legyőzni! Mutassuk meg, hogy a mi helyünket nem lehet elvenni! Mutassuk meg, hogy mi vagyunk Kádár János unokái, a forradalmárok új nemzedéke! Előre vörös ingesek! Előre proletárok!

Éljen a párt!

Éljen a magyar munkásság!

Éljen a szocializmus!

Éljen Magyarország!

Zsidóellenességről,
cigánygyűlöletről

„Mi nem a zsidóellenességből csinálunk olcsó és veszélyes népszerűséget. Tudjuk, hogy Magyarországon sokan a zsidókat teszik felelőssé a nyomorukért. De mi nem megyünk ezen az úton! Ellenzünk és elítélünk minden fajta faji megkülönböztetést. A nyomort, a munkanélküliséget, a kiszolgáltatottságot akarjuk megszüntetni. Tudjuk, hogy sokan rossz szemmel nézik a cigányságot. Nem fogadják el, hogy amíg ők minimálbérért dolgoznak, sok cigány segélyként többet kap. És igazuk van! Nem segélyt kell adni a cigányoknak! Munkát, munkahelyet, iskolát! A nyomor, a kiszolgáltatottság, a zsidóellenesség és cigánygyűlölet oka egy és ugyanaz, a kapitalizmus. Mi a tőke ellen küzdöttünk és fogunk küzdeni holnap is.”