Cikkek
 

TÖRTÉNELEM

Húsz éve történt a rendszerváltás. Megérte?

 

Húsz esztendeje, 1988-89-ben ment végbe az a folyamat, amit kegyesen rendszerváltásnak szoktak nevezni, de ami nem más, mint tőkés ellenforradalom. Észre sem vettük, talán el sem hittük, hogy szinte a szemünk láttára alakul át a világ. Sokan hitték, hogy ez az új világ jobb lesz, jobban fogunk élni, csupa becsületes ember fog bennünket vezetni. Sokan hitték, hogy minden marad a régiben, visszük magunkkal azt, ami jó volt a szocializmusban, és hozzátesszük azt, ami jó a kapitalizmusban. Nem ez történt! Ma rosszabbul élünk, mint húsz éve, nemzedékek nőnek fel munka nélkül. Bizonytalan a jövő, aki teheti, az külföldön érvényesül.
  A következő hónapokban az újságok tele lesznek a tőkés rendszerváltást magasztaló írásokkal. Újra előkerülnek a húsz évvel ezelőtti percemberkék, a mai „nagyok” meg bizonygatják a két évtizeddel ezelőtti döntés helyességét. Mi is írunk a rendszerváltás eseményeiről. Úgy, ahogyan mi megéltük, úgy ahogyan szerintünk ténylegesen történt. És mindig feltesszük a kérdést: megérte?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


AZ UTOLSÓ PÁRTTALÁLKOZÓ

Húsz esztendővel ezelőtt, 1989. július 24-25-én tett látogatást Moszkvában Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára. Ez a magyar és a szovjet pártvezetők utolsó találkozója a rendszerváltás előtt. Egy évvel később Mihail Gorbacsov már az új Munkáspárt vezetőjét fogadja Moszkvában.

MAGYARORSZÁG IDŐ ELŐTTI ÖSSZEOMLÁSA NEM JÓ A SZOVJETEKNEK

A Varsói Szerződés vezetőinek bukaresti ülésén, július 12-én Nyers találkozik Gorbacsovval. Grósz nincs jelen, mivel a Kádár-temetés előkészületei miatt nem utazott el Bukarestbe. Tanácsadóját küldi el, hogy legyen Nyers segítségére. Nyerset még nem fogadták Moszkvában, szüksége van a látogatásra. A szovjet vezetés elismerése a Nyugat szemében is emelné tekintélyét, nem beszélve arról, hogy a hazai párttagság előtt legalizálná politikáját. Nyers azt is tudja, hogy mivel ő a pártelnök, az események kedvezőtlen alakulása az ő pozícióját is alááshatja. Nem véletlen, hogy Sztukalin budapesti szovjet nagykövet még június 19-én szóban tájékoztatja Németh Miklós miniszterelnököt „a szovjet vezetés aggodalmáról az utóbbi időben tapasztalható szovjetellenesség miatt”. Ez a diplomácia nyelvén sárga lap.
 Gorbacsov támogatja a magyar vezetés meghívását. Magyarország összeomlása, a folyamatok ellenőrizhetetlenné válása nem jönne jól neki. Gorbacsov ekkor már rászánta magát, hogy bevezetik a többpártrendszert, eltörlik a kommunista párt vezető szerepét, sőt átszervezik a Szovjetuniót is, de ehhez idő kell. A valóságban mindez csak egy év múlva következik be. A magyar belpolitika összeomlása megkérdőjelezhetné a gorbacsovi „reformokat”. Gorbacsov környezetében többféle vélemény van. Jegor Ligacsov, a KB titkára, aki a Kádár-temetésen is részt vesz, illetve Vlagyimir Krjucskov, az Állambiztonsági Bizottság elnöke egyértelműen Grószt támogatják. Alekszandr Jakovlev, aki ekkor a párt második embere, Pozsgayt hívná Moszkvába, ami viszont Gorbacsov terveit is felborítaná. Így születik a döntés: Pozsgayt nem fogadják Moszkvában, viszont megkísérlik Grósz pozícióit azzal erősíteni, hogy Nyerset rábírják az együttműködésre.

FURCSA LÁTOGATÁS

A szovjet vezetés nyugodt, kiegyensúlyozott látogatást akar. Semmiképpen sem akarja az MSZMP szétesését gyorsítani, sőt, ha lehet, fékezni igyekszik. Nyers Rezsőt és Grósz Károlyt, mint két egyenlő partnert kezelik, egy enyhe jelzéssel, hogy Grószt tartják fontosabbnak. A program közös, egy közös találkozó Gorbacsovval és a szovjet vezetés más tagjaival. A két magyar vezető mindenből ugyanazt kapja: két egyforma ZIL-gépkocsi áll rendelkezésükre. A Lenin-hegyi kormányszállások közül kiválasztanak két egyforma villát számukra. Van azonban egy lényeges különbség. A csúcstalálkozót követően mindkettőjük számára külön programot is szerveznek.
GORBACSOV ÜDVÖZLI NYERS REZSŐT ÉS GRÓSZ KÁROLYT
 
Nyers találkozhat a szovjet tudomány jeles képviselőivel. Grósz számára viszont lehetővé teszik, hogy találkozzék az SZKP KB apparátusának munkatársaival. Soha ilyenre korábban, még Kádár idejében sem került sor. A szovjet jelzés egyértelmű.
 „Most jobban néz ki, mint a tévében” – mondja a tárgyalások kezdetén Gorbacsovnak Grósz, jelezve, hogy már régóta ismerik egymást, a kettőjük kapcsolata egyébként is folyamatos. „Igen, reggel van, valamit pihentem” – hangzik a válasz. A kétórás megbeszélésen Nyers ismerteti az MSZMP októberi kongresszusának előkészületeit, s világosan megmondja: a „demokratikus szocializmus” útján fogunk haladni. A Politikai Bizottságnak írt későbbi jelentésben az szerepel, hogy „megértésre talált az a szándékunk, hogy a demokratikus szocializmus útján haladjunk”. A jelenlévő Alekszandr Jakovlev mindenesetre örül Nyers kijelentésének. A gorbacsovi politikát erőteljesen bíráló Ligacsov ellenezné, de ő nincs jelen. Egy gondolata, amit Budapesten a Kádár-temetés során elmond Grósznak, a tárgyalásokon is előkerül, ráadásul Gorbacsov szájából: „a szovjet vezetés fontos politikai erőforrásként értékeli azt a tömegtámogatást, ami Kádár elvtárs temetése idején az MSZMP iránt megnyilvánult”. Ez – most már Gorbacsov tekintélyét is hozzátéve – Grósznak szól. Más kérdés, hogy Grósz nem él a lehetőséggel, sem akkor, sem később.
 A tárgyalásokon a magyarok felvetik: ha a szovjet vezetés úgyis rászánta magát a szovjet csapatok kivonására, akkor ne csináljunk ebből titkot, maga a bejelentés is segítse a magyar vezetés pozícióinak erősítését. A szovjetek ezt értik, de ismét világossá teszik, amit áprilisban már Németh Miklósnak is megmondtak, hogy ez döntően nem magyar-szovjet ügy, s főleg nem csinálnak belőle belügyet. Ez a Szovjetunió és az Egyesült Államok ügye. Végül


MOSZKVÁBAN EGYENRANGÚKÉNT TÁRGYALTAK GRÓSSZAL ÉS NYERSSEL, ÁM JELEZÉK, A FŐTITKÁR MELLETT ÁLLNAK. GRÓSZ NEM ÉLT A LEHETŐSÉGGEL

Gorbacsov kompromisszumot ajánl, amit a magyar vezetés elfogad: „Megállapodtak arról, hogy folytatják a tárgyalásokat a csapatok további kivonásáról, összhangban a leszerelési folyamattal és az erről folyó bécsi tárgyalásokkal”.
 Gorbacsov szóba hozza Kínát. A kínaiak éppen túl vannak június 4-én, amikor Deng Xiaoping utasítására a hadsereg leveri a Tienanmen téri tüntetést, és ezzel véget vet a tőkés ellenforradalmi kísérletnek. Gorbacsov kijelenti: nem lépnek fel a kínai vezetés ellen, de mellette sem. Ez jelzés a magyar politikának is: senki se gondolja, hogy a kínai folyamatok valamilyen „visszarendeződéshez” adhatnak hátszelet. Kádár 1987. novemberében éppen azt veti fel Gorbacsovnak, hogy Kínában – ha sajátosan is – de szocializmust akarnak. Érdemes lenne odafigyelni. Grósz titokban előkészített pekingi útja végleg lekerül a napirendről.
 Délután Grósz megkapja azt, amit se előtte, se utána más nem kap meg. A szovjetpártközpont mintegy 300 vezető munkatársa, osztályvezetők, helyettesek, főmunkatársak előtt mondhatja el politikáját. A találkozó magyar kérésre jön létre, de a szovjetek akceptálják. Grósz finoman érzékelteti a magyar vezetésen belüli törésvonalakat, kiélezve a viták ügyét Pozsgayra. A szovjetek tudják, hogy a helyzet ennél bonyolultabb, de elhiszik Grósznak, hogy sikerül kézben tartani a folyamatokat. El akarják hinni.
 A magyar delegációt a vnukovói repülőtéren Jegor Ligacsov, a KB titkára búcsúztatja. „Legyen óvatos, Grósz elvtárs, most már vérre megy” – súgja a magyar vezető fülébe. Grósz 1989. októberében megválik a hatalomtól. Ligacsov 1990. júliusában, az SZKP 28. kongresszusán nyíltan nekimegy Gorbacsovnak: „A meggondolatlan radikalizmus, az improvizáció, az ide-oda tolódás nagy kárt okozott nekünk a peresztrojka öt éve alatt”. Ligacsov kimarad a vezetésből.

ÖNÁMÍTÁS

Nyers a Központi Bizottság július 28-i ülésén elmondja, hogy „az MSZMP és az SZKP a szocializmus megújulását ugyanazon irányban és párhuzamosan gondolja el”. Nyers nem titkolja, hogy a többpártrendszer és a magántulajdon kérdésében nem teljesen azonos az álláspont, de „ezek nem ellentétek, hanem inkább eltérések”. Nyers elmondja a számára nagyon fontos második tételt is: a szovjet vezetésben van aggodalom a magyar fejlemények miatt, de „a mi belső ügyeinkbe nem akarnak és nem fognak beavatkozni”. Ez az üzenet megnyugtatja az amerikaikat, a németeket is. De mindenekelőtt az MSZMP vezetés ellenforradalmi szárnyát: nem kell attól tartaniuk, hogy a szovjetek Grósz segítségére sietnének. Elhangzik egy harmadik következtetés is. Nyers úgy látja, hogy az SZKP tovább folytatja a peresztrojkát, és „nincs különbség Gorbacsov és Ligacsov között”. Ez utóbbi nem volt igaz. Nyers élete legnagyobb külpolitikai beszédét mondja, hiszen itt számol be Bush amerikai elnök budapesti látogatásáról. A jelenlévőknek az az érzésük, hogy az USA is, a Szovjetunió is barátunk, nincs, és nem is lehet baj. De vajon így volt-e?