Miután több mint 600 ezer ember aláírásával követelte a népszavazást, hogy a képviselőknek el kelljen számolniuk a költségtérítéssel, a parlament is lépett. A szocialisták által kezdeményezett új törvény alapján 70 „honatya” az eddigi dupláját fogja keresni, a többiek pedig másfélszer ennyit vihetnek haza jövőre „költségtérítésként”. Mindezt ráadásul számlával sem kell igazolniuk, s nem utolsó sorban a népet sem kell megkérdezni semmiről, az ő neve továbbra is „kuss”!

Az elmúlt majd’ húsz évben akár havi több milliót is felvehettek költségtérítésként a magyar parlament képviselői. Volt – például Dávid Ibolya, az MDF „tisztakezű” elnöke –, aki ugyan rendelkezett budapesti lakással, s ideje zömét ott is töltötte, mégis elszámolt egy „szolgálati lakást”. A képviselőasszony ugyanis hivatalosan egy balatoni ingatlanba van bejelentve. Csak hab a tortán, hogy ennek köszönhetően – képviselőtársai meghatározó részéhez hasonlóan – szinte korlátlan, évi tízmillió forintokra rúgó benzinszámlát számolhatott el. Számla nélkül, bemondásra. Nem létező költségekre.
 Egy nyíregyházi mérnökasszony ezt elégelte meg. Seres Mária nem akart forradalmat, mindössze azt akarta, hogy a parlamenti politikusoknak is csak számlával igazolva térítsék meg a költségeiket – a valós költségeiket. Mivel a képviselő urak és hölgyek erre maguktól nem voltak hajlandóak, aláírásokat kezdett gyűjteni. A parlamenti pártok nem segítettek – még az ellenzék sem –, civilszervezetek és munkáspárti aktivisták viszont igen. Így össze is jött a szükséges 200 ezer helyett 605 ezer aláírás. A parlament, mit volt, mit tenni, elméletben ki is írta a népszavazást a következő kérdéssel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott, elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?” A gyakorlatban mégsem kérdezték meg az embereket: hogy lehet ez? Trükk az egész. Mivel az „igen” válasz borítékolható volt, a képviselők példátlan gyorsasággal elfogadtak egy új törvényt a képviselők javadalmazásáról, amely – szerintük – szükségtelenné teszi a népszavazást. Az új törvényt a kormánypártok és az ellenzékiek csaknem egyhangúlag szavazták meg. A Fideszt ezúttal egy pillanatig sem zavarta, hogy emeszpés javaslatról van szó. Miért is zavarta volna, hiszen pártok feletti ügyről volt szó, saját zsebre ment.
 Az új törvény hivatalosan a takarékoskodást szolgálta volna – válság és megszorítások idején finoman szólva is irritáló, ha a politikusok milliókat vesznek fel a semmiért. Ám láss csodát: az új törvény alapján csaknem 70 képviselő akár a dupláját, míg az „átlagos honatyák” a másfélszeresét vihetik haza jelenlegi költségtérítésüknek. Ráadásul az új szabályok nem foglalják magukba az elszámolási kötelezettséget. Magyarán most sem kell számlát adni, nem kell igazolni, hogy valós kiadást fizettetnek meg az adófizetőkkel.
 A törvény szerint az eddigi képviselői alapdíj helyett a jóval magasabb – új nevén választókerületi pótlék – a költségtérítés kiszámításának alapja. Vagyis ami eddig a képviselői alapdíj 70 százalékaként folyt be a politikus-zsebekbe, most az alapdíj plusz pótdíj 60 százalékára – nem csökken, hanem nő!
 Nézzünk egy példát.
 Az Országgyűlés alelnökei esetében a 231 ezer forintos képviselői alapdíjhoz további 417 ezer forintos pótdíj járul, így a választókerületi pótlékot 648 ezer forintos tiszteletdíj után kell kiszámolni. Ez arányaiban emelkedhet a választókerület és Budapest közti távolság függvényében. Nem nehéz kitalálni, hogy ezentúl rengeteg időt fog „hivatalosan”, azaz papíron ott tölteni a választóit legfeljebb a kampány idején meglátogató képviselő. De nézzünk egy budapesti esetet: ha az alelnök fővárosi, akkor eddig az alapdíj 70 százalékának megfelelő költségtérítést, 162 ezer forintot kapott, míg az új törvény szerint a tiszteletdíjának (alapdíj és pótdíj!) 60 százaléka jár neki választókerületi pótlékként, ami 388 ezer forint.
 Az új törvény fölött bábáskodó szocialista Göndör István nem is tagadta: a képviselők „félelmei” miatt lettek ilyenek az új szabályok, nem szerettek volna kevesebbet keresni, no. Göndör úr amúgy ígéri, őszre pontosítják a törvényt, s akkor talán már nem fognak többet keresni. Gyanítható, hogy ez a módosítás azonban már a „politikai csatározások” áldozata lesz. Hasonlóan ahhoz, ahogy a parlament létszámának csökkentésére vonatkozó javaslatokat is kölcsönösen megvétózzák a pártok, csakhogy minden maradjon a régiben.
 A hazai demokrácia újabb szégyene, hogy a népszavazási kezdeményezésnek – azaz több mint 600 ezer magyar állampolgár akaratának – tökéletesen ellentmondó törvény miatt lefújják a referendumot is. Vagyis nem lesz népszavazás. Nem lesz változás. Ebben ismételten egységes kormány és ellenzék, sőt az új törvényt rekord gyorsasággal aláíró köztársasági elnök is. Az Alkotmánybíróság egyébként lapzártánk után dönt, ha dönt. Amúgy a népszavazást – a Munkáspárt kórház-privatizáció elleni referendumá­hoz hasonlóan – az aláírások összegyűjtése után azonnal megtámadta „négy magánszemély”, ezzel is húzva-halasztva a nép véleménynyilvánítását.  
 Így működik a magyar jogállam, a húsz éves hazai polgári demokrácia.