„Kemény harcra hívjuk a párt aktivistáit. Nem ígérünk pénzt, nem ígérünk biztos képviselői helyeket, nem ígérünk állásokat. A lehetőséget ígérjük arra, hogy együtt küzdjünk egy jobb életért. Azzal a tudattal kell harcba mennünk, amivel elődeink is mentek: vagyunk egy jobb rend hű katonái, és leszünk a győztes élcsapat!” – Thürmer Gyula szavai jól jellemezték a Munkáspárt aktíváját is. Az ország minden szegletéből érkező kommunisták egyetértettek abban, hogy csak fegyelmezett és pontos munkával, radikálisabb megjelenéssel és akciókkal lehet sikerre vinni a Munkáspártot. Összeállításunkban a párt elnökének beszédéből és az aktivisták felszólalásaiból idézünk.

A Munkáspárt az idén lesz húsz esztendős. A pártot olyan helyzetben hoztuk létre, amikor itt, Kelet-Európában a kapitalizmus hívei megdöntötték a szocialista rendszereket, győzelemre vitték a tőkés ellenforradalmat. Mi akkor arra vállalkoztunk, hogy úszunk az árral szemben.
 Ez azt jelenti, hogy minden centiméternyi előrehaladásért nagyon meg kell dolgozni, s sokszor elölről kell kezdeni mindent. Nehezen megyünk előre, de a víz nem sodort el bennünket. Élünk és versenyben vagyunk. Ebben a harcban csak a legjobbak maradtak meg és maradnak meg. Elmentek közülünk azok, akik belefáradnak az árral szembeni úszásba. Elmentek azok, akik szavakban nagyon szívesen harcolnak a tőke ellen, de a valóságban szívesen megbékélnek a tőkével is, meg valamelyik tőkés párttal. Kemény harcra hívjuk a párt aktivistáit. Nem ígérünk pénzt, nem ígérünk biztos képviselői helyeket, nem ígérünk állásokat. A lehetőséget ígérjük arra, hogy együtt küzdjünk egy jobb életért. Azzal a tudattal kell harc­ba mennünk, amivel elődeink is mentek: vagyunk egy jobb rend hű katonái, és leszünk a győztes élcsapat.

 A magyarországi helyzet azt határozza meg, hogy Magyarország válságban van. A válság a tőkés rendszerváltás elmúlt húsz évének és a nemzetközi kapitalizmus válságának egyenes következménye.
 Válságban vagyunk, mert Magyaror­szág meghatározó mértékben függ a multinacionális tőkétől és az imperialista központoktól.
 Válságban vagyunk, mert a lakosság zöme nagyon szegény, óriási a különbség a szegények és gazdagok között.
  Válságban vagyunk azért is, mert az állam és számos közintézmény nem úgy működik, ahogyan kellene.
 A Nemzetközi Valutaalappal és a meghatározó tőkés központokkal folytatott megbeszélések megmutatták, hogy a nyugat nem hagyja veszni a tőkés Magyarországot. A támogatás feltétele az volt, hogy az országot kössék még jobban a nyugathoz, tartsák fenn a rendet az országban.
 A következményeket látjuk. A tőkés pártok fenntartották a rendet. Az MSZP belement a kormányfő leváltásába, a Fidesz tudomásul vette, hogy nem lesz előrehozott választás, és nem állt a népi mozgalmak, a szakszervezeti megmozdulások mögé. Az IMF-től és az EU-tól kapott pénzek zöme a külföldi multinacionális bankok magyarországi leányvállalatainak megsegítésére ment, és nem a hazai vállalkozók támogatására vagy az emberek gondjainak enyhítésére. Miközben a politikai botrányokkal, az EP-választásokkal elvonták a közvélemény figyelmét, a Bajnai-kormány lényegében bevezette az egykulcsos személyi jövedelemadót, 25 százalékra emelte az áfa-t és felemelte a jövedéki adókat is. Ez azt jelenti, hogy a Bajnai-kormánynak sikerül a lakossággal megfizettetni a válság leküzdésének terheit. Mindez a kormánypártok és az ellenzéki pártok színjátéka mellett.
 Az EP-parlamenti választások e színjáték részét jelentették. Igen, színjáték, hi­szen az EP-választások semmit nem változtattak meg.

 Az EP-választások nem oldották meg a magyar kapitalizmus válságát. Politikai téren sem történt semmi olyan, amit nem lehetett előre látni. Nem férhetett kétség ahhoz, hogy a Fidesz nyer, az MSZP pedig veszít. Az emberek változást akarnak, és ennek végrehajtóját ma a Fideszben látják. Ez nem egyszerűen annak következménye, hogy jók a Fidesz jelszavai, vagy, hogy baloldali programmal indultak. A dolog lényege a tőkés választási rendszerben van, amely eltéríti az emberek tényleges akaratát. A munkásság küzdelmének feltételei sem változtak meg. Az MSZP bukásával a magyar munkás nem veszít, a Fidesz győzelmével nem nyer. A kormányváltás csak akkor jelent esélyt neki is, ha a Munkáspártot bejuttatja a parlamentbe. Ha nincs ott a Munkáspárt, senki sem fogja a Fideszt az ígéreteire emlékeztetni. Senki sem fog figyelmeztetni, ha a Fidesz-kormány is meghajolna az IMF urai előtt.
 Mit tudunk mi tenni ebben a helyzetben? A Központi Bizottság június 13-án döntött arról, hogy tovább küzdünk, és nekimegyünk a parlamenti választásoknak. Vannak olyan vélemények, hogy jobb lenne bojkottálni, mondván, hogy „nem tudjuk összegyűjteni a kopogtató cédulákat”. A kérdést eldöntöttük: indulunk! A parlamenti választási kampány jelenti a legnagyobb médialehetőséget számunkra. A lehetőségünk is megvan az indulásra, hiszen van tagságunk, működik szervezeti hálózatunk. Igaz, kevesen vagyunk és nincs pénzünk. Némi biztatást jelenthet az is, hogy az EP-választáson, ha kicsit is, de előreléptünk.
 Ennek érdekében a Központi Bizottság döntött arról, hogy „a Munkáspárt folytassa eddigi politikáját: leplezze le a tőkés rendszert, magyarázza a dolgozó tömegeknek, hogy gondjaik megoldásához a kapitalizmust kell legyőzni, és új társadalmat, a szocializmust megteremteni”. A Központi Bizottság szükségesnek tartotta, hogy „a Munkáspárt radikálisabban, keményebben, határozottabban küzdjön a kapitalizmus ellen, a dolgozók érdekeiért”.
 Ennek jegyében októberig elkészítjük és megjelentetjük a Munkáspárt választási programját. Újra kinyomtatjuk a „Megérte? Ezt akartad?” című anyagot, amely sikeres volt, az emberek szívesen fogadták. Elkészítünk egy egyoldalas tájékoztató jellegű szórólapot. Gondolkodunk a plakátokon is.
 Radikálisnak kell lennünk külső megjelenésünkben és módszereinkben is. Ebben a munkában szeretnénk fiataljainkra jobban és nagyon konkrétan támaszkodni. Számítunk ötleteikre, munkájukra a párt radikális arculatának kialakításában. Számítunk külön-külön is azokra a fiatal elvtársainkra, akik szívesen vállalnak képviselő-jelöltséget. Az ő esetükben még nagyobbak a követelmények. Ha vállalják a feladatot, elvárjuk, hogy teljesítsék is.
 Új módszereinkhez hozzátartozik az Internet is. Itt az ideje, hogy az Internet felhasználását minden pártvezetőségünk, minden aktivistánk komolyan vegye, s ne egyszerűen „a fiatalok játékszerének” tekintse. Ma a tőkés erők elzárnak bennünket a médiától. Meg kell teremtenünk az alternatív kommunista médiát, s erre a legjobb lehetőséget az Internet jelenti. Legyen minden megyénknek saját honlapja! A rendezvényeinket, aktivistáinkat mutassuk be az internet segítségével. Központilag tervezzünk szórólapokat, s azokat tegyük fel az internetre, ahonnan szervezeteink letölthetik. Használjuk ki az internetes közösségi portálokat, létesítsünk kapcsolatot minél több emberrel. Minden megyei elnökségnek legyen meg a saját levelezési listája.
 Lenin azt mondta: „Nem elég forradalmárnak, a szocializmus hívének vagy általában kommunistának lenni. Érteni kell ahhoz, hogy minden egyes pillanatban megtaláljuk azt a láncszemet, amelyet teljes erővel meg kell ragadnunk, hogy az egész láncot a kezünkben tarthassuk…” Számunkra ez a láncszem most a parlamenti választás. Nos, előre, harcra fel!
  A Munkáspárt nem várhat arra, hogy csoda történik. Nem fog! Nem lesznek tömegével nagy támogatóink, nem fog a nemzetközi és a hazai helyzet hirtelenjében a mi javunkra fordulni. Két dolog van, amit ki tudunk használni. Egyrészt, az emberek növekvő bizalmát, amit valamennyien tapasztalunk. Igaz, látjuk azt is, hogy a polgári média a választásokon eltéríti az emberek akaratát. Híveink közül az utolsó pillanatban sokan nem mennek el szavazni. Másrészt, építeni tudunk aktivistáink harci erejére, gyarapodó számú fiataljainkra, a párt egyre gazdagabb harci tapasztalataira.