Cikkek
 

TÖRTÉNELEM

Húsz éve történt a rendszerváltás. Megérte?

 

Húsz esztendeje, 1988-89-ben ment végbe az a folyamat, amit kegyesen rendszerváltásnak szoktak nevezni, de ami nem más, mint tőkés ellenforradalom. Észre sem vettük, talán el sem hittük, hogy szinte a szemünk láttára alakul át a világ. Sokan hitték, hogy ez az új világ jobb lesz, jobban fogunk élni, csupa becsületes ember fog bennünket vezetni. Sokan hitték, hogy minden marad a régiben, visszük magunkkal azt, ami jó volt a szocializmusban, és hozzátesszük azt, ami jó a kapitalizmusban. Nem ez történt! Ma rosszabbul élünk, mint húsz éve, nemzedékek nőnek fel munka nélkül. Bizonytalan a jövő, aki teheti, az külföldön érvényesül.
  A következő hónapokban az újságok tele lesznek a tőkés rendszerváltást magasztaló írásokkal. Újra előkerülnek a húsz évvel ezelőtti percemberkék, a mai „nagyok” meg bizonygatják a két évtizeddel ezelőtti döntés helyességét. Mi is írunk a rendszerváltás eseményeiről. Úgy, ahogyan mi megéltük, úgy ahogyan szerintünk ténylegesen történt. És mindig feltesszük a kérdést: megérte?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A Szovjetunió szétverése

Húsz esztendővel ezelőtt, 1989 nyarán a Litván SZSZK kikiáltja függetlenségét. Tavasszal hasonló lépést tett már a Lett SZSZK. Példájukat követve a többi tagköztársaság is elindul a függetlenné válás útján. Formálisan ez még nem jelent kiválást a Szovjetunióból, a valóságban azonban elindul a folyamat. Mindennek közvetlen hatása van a magyarországi folyamatokra.

MIT JELENTETT A SZOVJETUNIÓ?

A Szovjetunió 1917-1991 között az egyik meghatározó világhatalom volt. 22 millió négyzetkilométeres területével és mintegy 293 millió lakosával a legnagyobbak közé tartozott. A Szovjetunió 1957-ben fellövi az első szputnyikot, ami nem egyszerűen érdekes tudományos teljesítmény. Azt jelzi, hogy a Szovjetunió rendelkezik olyan interkontinentális rakétákkal, amelyek nem csak Lajka kutyát képesek a világűrbe juttatni, de sok-sok atombombát az Egyesült Államok területére is. Az USA sérthetetlenségét először a japánok törik meg 1941 decemberében, amikor szétbombázzák Pearl Harborban az amerikai flottát. De ez inkább egyedi akció, amit a japánok többé nem képesek megismételni.
 A Szovjetunió nem egyszerűen geopolitikai tényező. A Szovjetunió a világszocializmus központja. Ráadásul életképes központja, mindenek előtt gazdasági erejével. A Szovjetunió az 1950-es években az USA ipari termelésének 12 százalékát adta, az 1980-as években már 80 százalékát. A mezőgazdaságban pedig az amerikai termelés 85 százalékát adták a szovjet szövetkezetek és állami gazdaságok. A Szovjetunió az utolsó pillanatig képes volt gazdaságilag fenntartani a katonai erőegyensúlyt az USA és a Szovjetunió között. Vagyis, ha nehezen is, de előteremtették a szükséges pénzt, tudományos és gazdasági potenciált. A Szovjetuniót nem a gazdaság, hanem vezetőinek megalkuvó politikája tette tönkre.


Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov. A szovjet főtitkár megkezdte hazája eladását


 A Szovjetunió példájával lelkesített a világ népeit. Milliók számára biztosított olyan előnyöket, amelyekhez hasonlót az USA soha. Teljesen ingyenes volt az oktatás, az egészségügy. Minden családnak volt saját könyvtára, a szovjet emberek átlagban négy folyóiratra és újságra fizettek elő. Az 1980-as években, a Szovjetunióban a legnagyobb keresettel a tudósok rendelkeztek, mintegy havi 1200-1500 rubellel. A párt- és állami vezetők fizetése csak 600 rubel körül volt, a vállalatigazgatók pedig 400 rubel körül kerestek. A munkások átlagbére 150 rubel körül volt. Ugyanebben az időben az Egyesült Államokban egy vállalatvezető 115-ször többet keresett, mint egy munkás.
 A Szovjetunió abból indult ki, hogy a szocialista forradalom nemzetközi ügy. A Szovjetunió az első pillanattól kezdve jelentős anyagi és erkölcsi támogatást nyújtott a világ kommunista és munkásmozgalmának. Ezt a szerepet azóta senki sem vette át.

A SZOCIALIZMUS SZÉTVERÉSE

Az amerikai imperializmus a kelet-európai országokban a békés rendszerváltás modelljét alkalmazta. Ennek lényege az, hogy meg kell nyerni az uralkodó párt, az uralkodó rétegek egy részét arra, hogy adják át a hatalmat békésen a nyugat által támogatott belső ellenzéknek. A tömegeket pedig a média és a belső értelmiség segítségével manipulálni kell, el kell hitetni, hogy nincs más út, mint a tőkés rendszerváltás.
 Ez a politika új fordulatot vett 1989. január 20-án, amikor az Egyesült Államok elnöke George Bush lett. Bush kiadta az utasítást: leszámolni a Szovjetunióval. Nem háborúban kell legyőzni, hanem a belső reformok kierőszakolásával kell elérni a rendszer pusztulását. Ehhez a belső feltételeket Mihail Gorbacsov politikája jelentette, aki 1985 márciusa óta állt a Szovjetunió élén.
 Húsz esztendővel ezelőtt, 1989 márciusában az SZKP Központi Bizottsága dönt az agrárreformról. Ennek lényege, hogy ugyan megmaradnak a kolhozok és szovhozok, amelyek a szocialista tulajdonviszonyokat testesítették meg, de engedélyezték a farmergazdaságokat, amelyek viszont a magántulajdonra épülő tőkés gazdaság előfutárai voltak.
 Ugyanezen év márciusában lényegesen átalakítják a politikai struktúrát. Országos választásokat tartanak, amelyeken a kommunista pártot tudatosan háttérbe szorítják. Májusban létrejön a Szovjetunió Népi Küldötteinek első kongresszusa, ahol a hangadók már olyan személyiségek, mint Borisz Jelcin, aki az SZKP egyik vezetőjeként nyíltan szembeszállt az SZKP politikájával, és később Oroszország elnöke lesz. Vagy például Andrej Szaharov, az atomtudós, aki leplezetlenül a szocializmus ellenségének tekintette magát.
 Az új parlament csak látszólag szolgálja a szocializmust. A valóságban Gorbacsov megszünteti a kommunista párt vezető szerepét, amit majd 1990-ben deklarálnak is. A Szovjetuniót kvázi többpárti rendszerű országgá alakítja. Ez persze még nem az igazi tőkés többpártrendszer, de a lényeg megvan: az SZKP-t megfosztják vezető szerepétől. Gorbacsov fokozatosan felszámolja a szocializmusra jellemző tervgazdaságot, és beengedi a piacot. A piac viszont nem szocialista kategória, hanem a kapitalizmus szabályai szerint működik. Gorbacsov tudja azt is, hogy a modern média milyen szerepet játszik, ezért a médiát a glasznoszty politikája alapján fokozatosan átjátssza a tőkés erők kezébe. Végezetül Gorbacsov hozzányúl ahhoz, ami hét évtizeden át szent és sérthetetlen volt, a Szovjetunió egységéhez.

A NYAGY OROSZORSZÁG KOVÁCSOLTA FRIGY


Borisz Jelcin ráérzett a rendszerváltásra

1989 tavaszán elindulnak az ellenzéki tüntetések, elégedetlenségi akciók az egyes tagköztársaságokban. Ma még nem tudjuk pontosan, hogy ezek spontán reakciók voltak a moszkvai fejleményekre, vagy éppenséggel Moszkvából generálták őket. Az irattárak ma még zárva vannak, sejtéseink se lehetnek.
 1989. április 9-én a grúziai Tbilisziben végbemegy a Véres vasárnap. 16 tüntetőt lőnek agyon. Novemberben, a moldvai Kisinyovban a belügyminisztériumot veszik ostrom alá a tüntetők. Novemberben a baltikumi köztársaságok kijelentik, hogy ők bizony ezentúl gazdaságilag elszakadnak a Szovjetuniótól.
 Gorbacsov lényegében hagyja a köztársaságok kiválását. Tudja, hogy a Szovjetuniót nem lehet egy népszavazással feloszlatni. Nem csak azért, mert a második világháborúban 20 millió szovjet ember áldozta életét a Szovjetunióért, hanem azért sem, mert minden hibája ellenére a népek ilyen együttélése több előnnyel jár a benne lévő népeknek, mint hátránnyal. Akkor pedig csak egy megoldás van: engedi a nemzeti elkülönülési törekvéseket, amelyek mindig is, minden rendszerben léteztek.
 A dolgoknak azonban megvan a logikájuk. A Baltikum kiválása nem jó dolog, de nem rázná meg a Szovjetuniót. 1990-ben bekövetkezik a döntő csapás. Borisz Jelcin vezetésével megkezdődik Oroszország kiválása. Ha a legnagyobb, Oroszország kiválik, nyilván értelmetlenné válik az, amiről a szovjet himnusz így szólt: „Szövetségbe forrt szabad köztársaságok: A Nagy Oroszország kovácsolta frigy.”
 1991. szeptember 5-én Mihail Gorbacsov javasolja a Szovjetunió Népi Küldöttei Kongresszusának: oszlassák fel önmagukat. 1991. december 26-án a Szovjetunió hivatalosan is megszűnik létezni.
 Kelet-Európa országaiban békésen végbemegy a tőkés ellenforradalom. A munkásokat, a dolgozókat mindenütt megfosztják a politikai hatalomtól. Helyükbe a tőkések lépnek. A köztulajdon mindenütt magántulajdonba kerül. A kelet-európai országok fokozatosan a NATO és az Európai Unió tagjai lesznek. A tőkés nyugat eléri azt, amiről négy évtizeden át álmodott. Megszünteti a Jaltai rendszert, semmissé teszi a II. világháború eredményeit. Úgy érzi: végleg legyőzte a szocializmust.