LESZ-E
ÚJ
RENDSZERVÁLTÁS?
|
A
lassan huszadik
életévéhez
közeledő
magyar kapitalizmus
főszereplői
begyulladtak.
Eddig jó
volt a rendszerváltás
nyerteseinek.
Sokan szépen
megszedték
magukat.
Jutott állás
rokonoknak,
barátoknak,
üzletfeleknek.
Ha így
megy tovább,
baj lesz!
Egyre jobban
függünk
a Nyugattól,
szegény
a nép,
a korrupció
általános,
egyre több
az elégedetlenség,
s egyre
nehezebb
megfékezni.
NEM
AKARNAK
MÁS
UTAT
Tévedés
azt hinni,
hogy a hatalomban
csupa korlátolt
ember ül.
Pontosan
tudják,
hogy a magyar
kapitalizmus
válságban
van, amit
most súlyosbít
a világkapitalizmus
válsága.
Annak idején
ők adták
el a magyar
ipart, a
magyar gazdaságot
a külföldi
tőkének.
Jött
is a pénz,
s biztonságot
is adtak.
Ne féljetek,
nem engedjük,
hogy a kommunisták
újra
elvegyék
tőletek
a hatalmat!
Ma azonban
az USA és
az EU gazdaságai
is bajban
vannak,
átrakják
gondjaikat
Magyarországra.
Nincs magyar
termelés,
halvány
gyenge a
magyar vállalkozói
réteg,
nincs mivel
védekezni.
Elvileg
lehetne,
létezik
más
út
is. Ez a
nemzeti
tőke támogatása,
illetve
a javak
és
a terhek
újraelosztása
a szegényebb
rétegek
javára.
Külpolitikai
téren
pedig a
nemzeti
érdekek
kemény
védelme
az EU-val
szemben,
a magyar
külpolitika
több
lábra
állítása.
Az MSZP
egyiket
sem akarja.
A Fidesz
szavakban
akarja,
de kérdéses,
hogy tesz-e
érte
valamit.
A Fidesz
ráadásul
jó
akar lenni
az USA-ban
és
Izraelben,
ezért
egyre-másra
teszik oroszellenes
nyilatkozataikat,
támogatják
az afganisztáni
háborút.
A
Nyugat nem
hagyja Magyarországot,
nem akarja
saját
pénzét
elveszíteni.
A magyar
adósságok
elérték
a GDP 97
százalékát.
Vagyis,
ha egy évig
minden pénzt
a Nyugatnak
adnánk,
s még
csak nem
is ennénk,
az is kevés
lenne. A
Nyugat ezért
ad újabb
kölcsönt
is. Az EU
és
az IMF gyorsan
összedobott
20 milliárd
euró
készenléti
hitelt.
A pénzt
2010. márciuság
lehet felvenni.
Hogy akkor
lesznek
a parlamenti
választások?
Igen, éppen
azért!
Innen az
üzenet
az MSZP-nek
is, a Fidesznek
is. A tőkés
világ
2010-ig
nem akar
kormányváltást.
Ebből a
szempontból
az idei
európai
parlamenti
választások
sem jelentenek
többet
egyszerű
szemfényvesztésnél.
A pénzt
a mostani
kormány
veszi fel,
a következő
fizeti vissza,
de a kapitalizmus
marad. Ez
az üzenet
másik
része.
A
NYUGATI
PÉNZ
ÁRA
Az
IMF a héten
azt is megmondta
Gyurcsánynak
is, Orbánnak
is, hogy
cserébe
reformokat
vár
el. Például
olyanokat,
amelyeket
már
decemberben
elkezdtek,
amikor eltörölték
a 13. havi
bért,
illetve
a 80 ezer
forint feletti
nyugdíjak
esetében
a 13. havi
kifizetést.
Dolgozzanak
az emberek
67 éves
korukig,
ne legyenek
nyugdíjkedvezmények,
legyen tandíj!
Felejtsék
el a kompenzációkat,
oldják
meg az egészségügy
körüli
huzavonát!
Ebből
persze még
baj is lehet,
mondjuk,
szociális-politikai
válság,
mivelhogy
a nép
szegény,
sokan nyomorognak.
A középrétegek,
az értelmiség
széles
körei,
nem is beszélve
a munkás-
és
paraszttömegekről,
felélték
tartalékaikat,
nincs mivel
kivédeni
a gázár
emelését,
az ennivaló
drágulását.
A Nyugat
viszont
nem akarja,
hogy az
elégedetlen
népek
folyamatosan
sztrájkoljanak,
tüntessenek,
és
ezzel táptalajt
teremtsenek
a kommunistáknak.
Egy a lényeg:
a kormány
tartsa kézben
az eseményeket,
az ellenzék
pedig ne
álljon
a tényleges
népi
megmozdulások
mögé.
Az MSZP-vezette
kormány
képes
volt megosztani
az ellene
fellépő
szervezeteket,
ahogyan
ez a közalkalmazottaknál
is történt.
A Fidesz
pedig nem
állt
a nagy lehetőségeket
kínáló
szakszervezeti
megmozdulások
mögé,
s nyilván
2010-ig
nem is fog.
TŐKÉS
AZONOSSÁGOK
ÉS
TŐKÉS
KÜLÖNBSÉGEK
Az
MSZP a multinacionális
tőkéhez
kötődő
magyar nagytőkét,
a Fidesz
– bár
nem utasítja
el sem a
nagytőkét,
sem a multinacionális
tőkét
– zömében
a magyar
kis- és
középtőke
érdekeit
képviseli.
A kapitalista
rendszer
fenntartása
közös
osztályérdekük.
Pontosan
tudják,
hogy a mostani
válság
felvetheti
egy új
rendszerváltás
kérdését,
ezt pedig
egyikük
sem akarja.
Nem véletlen,
hogy nincs
szó
a választási
rendszer
olyan megváltoztatásáról,
amely beengedne
más
típusú
politikai
erőket.
Ezért
nem várható
az 5 százalékos
küszöb
eltörlése,
sőt a kopogtatócédula-rendszer
eltörlése
sem. A
tőkés
erőknek
vannak eltérő
érdekeik
is. Az MSZP
szeretne
hatalomban
maradni,
a Fidesz
meg bekerülni.
Az MSZP
úgy
kívánja
a hatalmat
megtartani,
hogy minden
létező
baloldali
szavazót
maga mellé
akar állítani,
illetve
olyan jobboldali
szervezeteket
támogat,
amelyek
a Fidesztől
vehetnek
el szavazatokat.
Az MSZP
– a Munkáspárt
kivételével
– maga alá
rendelte
az egész
baloldalt.
Az MSZP-hez
való
viszony
minden más
szervezet
megítélésénél
mérce
lett. Ezzel
lehetetlenné
teszik a
kormány
baloldali
bírálatát,
és
a Munkáspártot
a perifériára
szorítják. A
Fidesz meghirdette
az új
többség
elvét,
amely a
Fidesz hagyományos
szövetségesei
mellett
magában
foglalhatna
más
ideológiai
alapállású
pártokat
és
civilszervezeteket.
A Liga által
kezdeményezett
2008. tavaszi
népszavazási
aláírásgyűjtésnél
erre volt
kísérlet,
de utána
abbamaradt.
A Fidesz
visszarettent
a nyitástól,
miközben
nyilván
tudja, hogy
nem képes
baloldali
szavazatokat
elvenni.
Erre a Munkáspárt
lenne képes. A
Jobbikot
az emberek
a ferencvárosi
választásokon
nemcsak
a Jobbik
reklámjaiból
ismerhették,
hanem az
MSZP-közeli
médiából
is. A Jobbik
teljesítette
küldetését:
szavazatokat
vett el
a Fidesztől,
és
testközelbe
hozta az
MSZP által
hirdetett
szélsőjobboldali
veszélyt.
A humanisták
sikere jelezte,
hogy két
funkciót
is elláthatnak:
szavazatokat
vehetnek
el a Munkáspárttól,
és
szükség
esetén
helyettesíthetik
az SZDSZ-t.
VAN
A MÁSIK
ÚT:
A MUNKÁSPÁRT, A
SZOCIALIZMUS
A
Munkáspártnak
feladata,
hogy a tőkés
válságban
felmutassa
a másik
út
lehetőségét.
A Munkáspárt
tekintélye
az emberek
között
ma nagyobb,
mint bármikor
korábban.
Küzdenie
kell! Úgy,
ahogyan
az időközi
választásokon
teszik jelöltjeik
Bácsalmáson,
a Ferencvárosban,
a Rákosmentén,
Nagymaroson.
Úgy,
ahogy a
fiatalok
tették
Esztergomban
a Suzuki
gyárnál.
Az
Európai
Parlamenti
választás
is fontos
gyakorlat
lesz. Keresni
kell az
együttműködés
lehetőségét!
Úgy,
ahogy tettük
a postai
kézbesítők,
a repülőtéri
dolgozók
támogatásánál.
A Munkáspártnak
ma még
nincs módja
megvalósítani
a másik
utat, de
senki sem
tudhatja,
hogy ez
az idő mikor
következhet
be. A tőkés
világ
ma nagyon
nagy válságban
van, és
az események
nagyon gyorsan
peregnek.
|