TÁRSADALMI MUNKÁVAL AZ EMBEREKÉRT

BESZÉLGETÉS KÓNYA BÉLÁVAL, ÓZD VÁLASZTÓKÖRZETÉNEK KB-MEGBÍZOTTJÁVAL

Kónya Béla 1946-ban, Ózdon született egy tipikus gyártelepi kolónián, egy proletárcsalád hatodik gyermekeként. 1964-ben Putnokon technikusi képzettséget szerzett, majd 1977-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Főiskolai Karán diplomázott. A későbbiekben is folyamatosan képezte magát: 1990-ben felsőfokú munkaügyi szakvizsgát és közigazgatási alapvizsgát tett. Társadalmi munkában alternatív munkaerő-piaci modellek kidolgozását végzi, civil szervezetekkel, önkormányzatokkal együttműködve. Nős, két gyermek édesapja. 2007 óta a Központi Bizottság tagja.

Kónya Béla tősgyökeres ózdi, ismeri a város és a környék minden búját-baját. Nem elégszik meg üres szavakkal, munkáspárti megbízottként és magánemberként is aktívan tesz a közjó érdekében. Minden idejét párt- és társadalmi munkára fordítja annak érdekében, hogy a térségi munkanélküliség, elszegényedés ellen tenni tudjon. Munkahelyteremtő projekteken és kulturális szervezetekben, társadalmi munkában dolgozik, mivel tudja: táplálék nem csak a testnek, a léleknek is jár.  

– Hogyan kerültél a mozgalomba?

– Tipikus proletárcsaládban születtem. Az emberek szeretete és a szociális problémák iránti érdeklődésem döntő jelentőségű – negyven esztendős párttagságom meghatározó pillére. A szocializmus éveiben mezőgazdasági pályám „egyéni csúcsa” a TSZ-elnökség volt, 1976-86 között. Hat évig gazdaságpolitikai munkatársként dolgoztam az Ózdi Járási Pártbizottságban.
  A rendszerváltás és a TSZ-ek megszűnése egyik alapos oka volt pályakorrekciómnak.

– Hol sikerült elhelyezkedned?

– Államigazgatási területen. Sikerült „átlényegülnöm” elveim megtartása mellett. Korábban is folyamatosan képeztem magam, s viszonylag hosszú időt töltöttem mezőgazdasági pályán. Gyakornokként kezdtem a Sáta Aranykalász MgTsz-ben, aztán főagronómus voltam a Csernely Béke MgTsz-ben. A humánszféra vonzott, az idő múlásával egyre jobban elmélyültem ebben a körben. Vezető főtanácsosi minőségben mentem nyugdíjba a BAZ Megyei Munkaügyi Központ ózdi kirendeltségéről.

„Nem akartam, nem szerettem,
Fennhangon dalolni,
Sem a fejem, sem a szívem,
Apróért eladni.”

– 2004-ben Nívódíjat vehettél át...

– Igen, az Aranytoll pályázatán nyertem verseimmel. Szerény, de számomra felemelő értékű hozama ennek az öreges passziónak. Egyre inkább versben kívánkoztam sírni, nevetni, dalolni, hódolni, szenvedni, győzni és veszíteni. Tagja vagyok az Alkotó Képzőművészek és Írók Országos Szövetsége Ózdi Regionális Csoportjának.

– Úgy tudjuk, hogy számos más helyen is tevékenykedsz.

– Az Ózd Városi Vöröskereszt és az Észak-Magyarországi Mediátorok Egyesületének az elnöke vagyok. Egyetlen „mentségem”, hogy mindezek non-profit alapon zajlanak, s a régióban élők életkörülményeinek javítását szolgálják.

– Mi tartozik a mediációs jellegű feladatok közé?

 Kapcsolattartás munkáltatókkal, önkor­mányzatokkal, civilszervezetekkel, kisebbségi önkormányzatokkal és szervezetekkel, partnerségi kapcsolatokban érdekelt magán- és jogi személyekkel. Alternatív munkaerőpiaci modellek kidolgozásával és adaptálásával, munkaerőpiaci statisztikák elemzésével és prognózisok készítésével foglalkozunk. Legfontosabb célunk, hogy a helyi munkavállalók elhelyezkedését segítsük, aktív részt vállaljunk új munkahelyek teremtésében egy olyan régióban, ahol a munkanélküliség pengeélesen rányomja bélyegét a mindennapokra.

– Szabadidődben mivel foglalkozol?

– Amatőr szinten szobrászkodom, verset írok. Közülük már A Szabadságban is olvashattak egyet. 2009 januárjától elnöke lettem a „Szép Szó” elnevezésű irodalmi és művészeti civilszervezetnek is. A Magyar Kommunista Munkáspárt Központi Bizottságának tagjaként bőven van feladatom. Nincs időm unatkozni.

– Mit jelent számodra KB-megbízottnak lenni?

– Ennek a rendkívül felelősségteljes feladatnak becsülettel eleget tenni csak igen alapos felkészülés útján lehetséges. Iránytű és érvanyag a „Mit akar a Munkáspárt” kiadványunk, amelyhez a KB által kidolgozott segédanyagok szolgáltatják az általános alapvetéseket.
  Választási körzetemben a szociális olló évek óta tovább és tovább nyílik, a tartósan munkanélküliek száma konzerválódik. A térségben, ahol tizenötezer főt csak a kohászat, ötezer főt csak a bánya tudott foglalkoztatni, ott most nincs egyetlen, legalább ezer főt befogadni tudó munkahely sem. Számottevő munkalehetőség már csak az önkormányzatoknál, illetve azok intézményeinél van, mindössze néhány száz, össztérségi szinten. Ennek megváltoztatása a mi feladatunk. A hálózati munkára való alkalmasság első próbájaként tekinthetjük az EU-választást, természetesen a hagyományosan bejáratott módszerek mellett, egyik alternatívaként. „Nem elég lenni, látszani is kell, de nem elég látszani, hatni is kell!”