Ahogyan egyre inkább a mindennapi politika részévé válik a magyar szélsőjobboldal, érdemes lenne megvizsgálni azt a kérdést, hogy a szélsőjobb erősödésével párhuzamosan miért nem fejlődik az antifasiszta mozgalom? Mert igenis vannak Magyarországon antifasiszta emberek, józan, békeszerető magyarok, akiket a hányinger fog el, ha megnézi/meghallja Vona Gábor nemzetinek csúfolt soviniszta szólamait.

A problémát meglepő módon a baloldalon kell keresni. Pontosabban az általános közvélemény által rosszul ismert oldalon, a baloldalinak vélt MSZP-nél.
 Először is, a Jobbik elleni megnyilvánulások sorra olyan szocialista politikusok szájából hangzanak el, amelyek enyhén szólva erős közutálatnak örvendenek az elmúlt hét év züllesztő politikája miatt. Ennél fogva minden olyan gondolat, amely képes lenne megfékezni a társadalmat fertőző szélsőjobboldali, antidemokratikus és feszültségkeltő tevékenységet, az ellenkező hatást éri el: ahelyett, hogy a kormányban (és a rendszerben) csalódott embereket a béke, szolidaritás, együttműködés útján tartaná, óvva ezzel a társadalmat a neofasiszta gondolkodás meghonosodásától, pontosan ahhoz a csapathoz sodorja az embereket, amelyek olcsó, hazug és erőszakos megoldást kínálnak. Az MSZP kompromittálódott vezetőitől minden egyes antifasiszta kirohanás egy lökés erejével ér fel, ami a szélsőjobb fele tolja a társadalmat.
 Hiszen milyen békeszerető értékrendet közvetíthetnek egy olyan párt olyan emberei, akik közvetlenül felelősek az elmúlt hét év baklövéseiért, melyek nagy szerepet játszottak a társadalom jobbratolódásában?
 Másodszor: az antifasizmust, aminek hirdetése kiemelt fontosságú lenne a jelenlegi helyzetben, az MSZP saját olcsó politikai eszközévé züllesztette. Naponta jelennek meg az MSZP-közeli sajtóban és médiában olyan cikkek, amelyek kongatják a vészharangot, mondván, hogy veszélyben a demokrácia, a jobboldal előretörése egyet jelent Szálasi Ferenc feltámadásával, sorolhatnánk. A szocialista bérfirkászok azonban utat is mutatnak: álljanak a békeszerető polgárok a demokratikus erők, vagyis az MSZP és szövetségei mellé! Az embereket tehát választás elé állítják: vagy az MSZP-t támogatják, belenyugodva ezzel a kormány további „áldásos” tevékenységébe, vagy aki nem áll be a sorba, és kritizálja a kormányt, az a demokráciára veszélyes fasiszta elem. Az MSZP tehát megfélemlíti és kiközösíti az embereket. A probléma ott merül fel, hogy a többség szívből utálja, ha valahová besorolják, azt meg pláne, ha kiközösítik csak azért, mert nem ért egyet a hazánkban zajló folyamatokkal. Mert igen, attól, hogy valaki nem szocialista, még nem lesz reakciós, diktatúra-párti jobboldali.
 Az emberek többsége már érzi, hogy az antifasizmust kisajátította az annyira gyűlölt MSZP, amely először azt próbálja elhitetni magáról, hogy baloldali, másodszor pedig azt, hogy antifasiszta.
 Vajon lehet-e egy olyan párt antifasiszta (és ezáltal baloldali), amely a fasizmus-ellenesség, a békeszeretet, a tolerancia, a humanizmus és a haladás legszebb eszméit mocskos politikai célokra használja fel?
 Szabad-e csodálkozni, hogy az embereknek elegük van mindabból, ami az MSZP-hez köthető, köztük a szélsőjobboldal elleni harcot is?
 Azt azonban ne feledjük, hogy nem muszáj beletörődnünk az antifasiszta eszmék szocialista kompromittálásába!
 A Munkáspárt jó úton halad, amikor a társadalom jobbratolódásában fontos szerepet játszó tényezőket feltárja, és rávilágít arra, hogy a súlyos társadalmi válságról nem az egyes népcsoportok tehetnek, hanem maga a rendszer, a kapitalizmus, amely természetéből adódóan képtelen normális, emberhez méltó életet adni az ország minden lakosának bőrszíntől, vallási hovatartozástól függetlenül. A társadalom jobbratolódását, a fasiszta gondolatok további terjedését csak a Munkáspárt állíthatja meg, amely őszintén vallja az antifasizmus hagyományait, értékrendjét, és képes az embereknek értelmes magyarázatot adni a társadalomban zajló folyamatokról.

 CSEH MIKLÓS