Dr. Dégi István 1932. január 16-án született Kiskundorozsmán. Apja kubikosként kereste kenyerét. Tíz éves volt, amikor anyja tüdőbajban elhunyt. Éles eszével, szorgalmával és rajztudásával korán kitűnt társai közül. A kubikos gyermeke Dorozsmáról bejárt a szegedi Gyakorló Polgári Iskolába. De jött a háború, majd apja hadifogsága, és 12 évesen munkába kellett állnia. Ezt követően egészen 1989 novemberéig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. 1948-ban belépett a Magyar Kommunista Pártba, majd az MDP, 1956 novemberétől az MSZMP, 1989-től a Munkáspárt tagja. Munkáját 1979-ig különböző beosztásokban – a Csongrád megyei pártapparátusban, Kiskundorozsmán, Hódmezővásárhelyen és Szegeden végezte; legutóbb a megyei pártarchívum vezetője volt. Aktív időszakának utolsó 10 évében Budapesten az MSZMP Párttörténeti Intézetének tudományos főmunkatársaként tevékenykedett. Élve a változó történelmi körülmények adta lehetőségekkel, a munka mellett mindvégig tanult és művelődött, tanított és művelt. Harminchat évesen középiskolai tanári oklevelet szerzett a szegedi József Attila Tudományegyetemen, majd néhány év múlva bölcsészdoktorrá avatták. A társadalmi igazságossághoz való elkötelezett, kendőzetlen hűsége fiatalon élete egyik vezérfonalává vált, és az is maradt egész élete folyamán. Az elvhűség jellemezte Dr. Dégi István egész alkotóéletét, és annak minden területét átfogta. Aktív természetének megfelelően sohasem tudott tétlen maradni. Dolgozóként, majd nyugdíjasként is volt energiája tevékeny szerepet vállalni többféle társadalmi és kulturális szervezetben, családi otthona pedig nyitva állt nemcsak a rokonságnak, de a barátoknak is. Tagja volt a Munkáspárt Központi Bizottságának, aktív alakítója a párt elméleti munkájának, politikai propagandájának. Hosszú ideig képviselte a pártot a fővárosi XIII. kerület önkormányzatának oktatási, kulturális és sportbizottságában. Amatőr festőként számtalan tárlaton szerepelt, és képei eljutottak számos család otthonába idehaza és külföldön egyaránt. A vörös Csepelnek mementót állító festménye ma is ott függ a párt elnökének dolgozószobájában. Ez az emberségben és lelkiekben is gazdag életút hosszú, súlyos betegség után 2009. július 16-án, Szegeden ért véget. EMLÉKÉT MEGŐRIZZÜK!
Világ proletárjai...
Petőfi írta valahol: „Bibliám, a francia forradalom története...”
Nos, a mi Bibliánk a Kommunista Párt Kiáltványa kell, hogy legyen. Ebben a szerzők már jó 150 évvel ezelőtt egyértelműen bemutatták, hogy a kapitalizmus fejlődése során világrendszerré válik: „A nagyipar létrehozta a világpiacot”. Ez a folyamat több évtizede tart, napjainkra sem fejeződött be, most globalizációnak hívjuk. Logikus következtetés, hogy amennyiben a nagyipar, az országhatárokon átnyúló tőke nemzetközi összefogásra kényszeríti a kizsákmányoló osztályt, a vele párhuzamosan kialakult proletariátusnak is össze kell fognia. Ennek a világméretű összefogásnak a jelszava e cikkecske címe és tárgya: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” De az elmúlt, történelmi és politikai eseményekben gazdag másfél évszázadban ez sem maradhatott változatlan. A nyelv és a nyelvérzék változása mellett az ideológiai, politikai igények is kikényszerítették a jelszó ismételt átfogalmazását.
E rövid bevezető után nézzünk néhány konkrét példát. Az eredeti német szöveg a következő: „Proletarier aller Länder, vereinigt euch!” Az első magyar fordítás 1873-ban jelent meg a Munkás Heti Krónikában: „Munkások, egyesüljetek minden országban!” A következő, Enyedi Lukács fordítása 1878-ban látott napvilágot: ”Ti proletárok az egész világból, egyesüljetek!” Pásztory Mórtól származik az 1887-es változat: „A világ minden országának proletáriátusai szövetkezzetek!” 1893. április 28-án a Népszavában jelent meg: „Minden ország proletárjai, egyesüljetek!” Bokányi Dezső és Pfeifer Sándor rendezte sajtó alá 1896-ban a Kommunista Kiáltványt, Krejcsi Rezső fordításában, s ebben található a mai közismert jelszó: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”
