Cikkek
 

TÖRTÉNELEM

Húsz éve történt a rendszerváltás. Megérte?

 

Húsz esztendeje, 1988-89-ben ment végbe az a folyamat, amit kegyesen rendszerváltásnak szoktak nevezni, de ami nem más, mint tőkés ellenforradalom. Észre sem vettük, talán el sem hittük, hogy szinte a szemünk láttára alakul át a világ. Sokan hitték, hogy ez az új világ jobb lesz, jobban fogunk élni, csupa becsületes ember fog bennünket vezetni. Sokan hitték, hogy minden marad a régiben, visszük magunkkal azt, ami jó volt a szocializmusban, és hozzátesszük azt, ami jó a kapitalizmusban. Nem ez történt! Ma rosszabbul élünk, mint húsz éve, nemzedékek nőnek fel munka nélkül. Bizonytalan a jövő, aki teheti, az külföldön érvényesül.
  A következő hónapokban az újságok tele lesznek a tőkés rendszerváltást magasztaló írásokkal. Újra előkerülnek a húsz évvel ezelőtti percemberkék, a mai „nagyok” meg bizonygatják a két évtizeddel ezelőtti döntés helyességét. Mi is írunk a rendszerváltás eseményeiről. Úgy, ahogyan mi megéltük, úgy ahogyan szerintünk ténylegesen történt. És mindig feltesszük a kérdést: megérte?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A négyigenes népszavazás

Húsz esztendővel ezelőtt, 1989. szeptember 24-én az SZDSZ aláírásgyűjtést kezdeményez négy kérdés népszavazásra bocsátása érdekében: Kivonuljon-e az MSZMP a munkahelyekről? El kell-e számoltatni az MSZMP-t a vagyonáról? Feloszlassák-e a Munkásőrséget? A „szabad választások” után vagy azt megelőzően legyen megválasztva a köztársasági elnök?

AZ ELLENZÉK TÁMADÁSBA LENDŰL 

1989 őszére lényeges változás megy végbe a magyarországi rendszerváltás, azaz a tőkés ellenforradalom nemzetközi és hazai feltételeiben. Szeptember 9-én a magyar kormány megnyitja a nyugati határt a kelet-német turisták előtt. Október 18-án lemondásra kényszerül Erich Honecker, a szocialista NDK első számú vezetője. November 9-én leomlik a berlini fal, amely 28 éven keresztül elválasztotta egymástól Berlin szocialista és tőkés részét, és ezzel együtt határt képzett általában a szocializmus és a kapitalizmus között. November 10-én lemond Todor Zsivkov, a szocialista Bulgária vezetője. Novemberben a szocialista Csehszlovákiában is elindul a rendszerváltás. December 3-án Mihail Gorbacsov szovjet és Georg Bush amerikai elnök Máltán megállapodnak a második világháború utáni jaltai rendszer megszüntetéséről. A Szovjetunió lemond Kelet-Európáról, amely az USA és a tőkés Nyugat befolyási zónájába kerül.
 Itthon az MSZMP a hatalom teljes átadására készül. Nyártól a párt és a kormány semmi mást nem tesz, csak teljesíti a Nyugat, illetve a hazai ellenzék követeléseit. A parlament, amelyben még az MSZMP van többségben, megkezdi törvénybe iktatni az ellenzékkel folytatott tárgyalásokon megszületett megállapodásokat. Az ellenzéki erőkben felmerül a gyanú, hogy az MSZMP vezetése megkisérli kijátszani őket, és az utolsó pillanatban visszalépni. Az ellenzék megítélése szerint a nemzetközi helyzet lehetővé, a hazai fejlemények pedig szükségessé teszik egy erőteljes antikommunista támadás kibontakoztatását.

MI LESZ VELED, SZDSZ?

A népszavazás döntően az SZDSZ-nek fontos, mert 1989 őszén elég nyilvánavalóvá válik, hogy az SZDSZ nem tud nagy párttá válni. Vele szemben áll az MDF, amely ekkor a legerősebb párt, s amely várhatóan meg is nyeri a parlamenti választásokat. Az MDF, amely erőteljesen be van tagozódva az akkori magyar társadalomba, nem zárja ki a megegyezést az MSZMP áruló, reformista szárnyával, mindenekelőtt Pozsgay Imrével. Pozsgay erre később így emlékezik: „Azt valóban megemlítettem Antallnak, hogy el tudnám képzelni őt abban a rendszerben miniszterelnöknek, ahol én vagyok a köztársasági elnök. Paktumról azonban szó sem esett.” Az MDF-nek igazából nem kell a népszavazás. Az aláírásgyűjtés időszakában a háttérbe húzódik, nem kíván hozzácsapódni a szemben álló oldalak egyikéhez sem, magát a népszavazást pedig bojkottálja.
  Az SZDSZ semmiféle megegyezést nem tud elfogadni az MSZMP-vel, teljes és radikális rendszerváltást akar. Az SZDSZ-vezetést ekkor a „kemény mag” alkotta: Demszky Gábor, Haraszti Miklós, Kis János, Kőszeg Ferenc, Magyar Bálint, Mécs Imre, Rajk László, Szabó Miklós, Tamás Gáspár Miklós, Tölgyessy Péter, Pető Iván.
 A kezdeményező SZDSZ-en kívül a „négy igen” oldalán állt a Fidesz, a Petrasovits Anna-féle Szociáldemokrata Párt és a Kisgazdapárt is. Ők sem biztosak a jövőben, szeretnék meglovagolni a népszavazást. A négy szervezet november 8-án közös felhívást bocsát ki, melyben a népszavazáson való részvételre és négy „igen” szavazat leadására kérik a választópolgárokat. „Aki otthon marad, a múltra szavaz!” – lehet majd olvasni plakátokon, szórólapokon.
  Pozsgay nem lesz köztársasági elnök
  A népszavazás kérdéseiből hármat maga a kormányzó MSZMP elrendez, még a népszavazás előtt. A parlament addigra tudomásul veszi, hogy a Minisztertanács a Munkásőrség azonnali, jogutód nélküli megszüntetése mellett dönt. Nem kérdeznek meg senkit, se a népet, se a munkásőröket. A parlament elfogadja az MSZMP vagyonáról szóló 158 oldalas pénzügyminisztériumi jelentést, illetve azt, hogy a pártok nem működhetnek munkahelyeken. A párt önmagát ítéli halálra, sőt végre is hajtja önmaga kivégzését, nincs szükség demonstratív akciókra.
  A népszavazás időpontjában tehát a kérdések közül a legnagyobb jelentősége az elsőnek van: “Csak az országgyűlési választások után kerüljön sor a köztársasági elnök megválasztására?” A dolog lényege világos. Biztosra vehető, hogy a parlamenti választásokat megnyeri az MDF, és így formálisan is végbemegy a rendszerváltás. Ezt követően az MSZMP és jelöltje, Pozsgay hatalom nélkül már csak minimális eséllyel indulhat. Az MSZMP vezetéséből is sokan hajlanak arra, hogy az elnökválasztás csak később legyen, mert nem szívlelik Pozsgayt. Az ügy egyébként teljesen jelentéktelen, hiszen ennél nagyobb kérdés dől el ezekben a hónapokban: megszűnik a szocialista rendszer, a Magyar Népköztársaság.


Pozsgay Imre

A népszavazáshoz szükséges százezer aláírás október közepére összejön. (Ekkor még – a mai szabályozással ellentétben – százezer szavazatot kellett összegyűjteni.) Az összesen 204 152 aláírás közül végül 114 470 bizonyult hitelesnek.
  A népszavazást 1989. november 26-ára írják ki, ahol mind a négy kérdésben győz az igen. A szavazáson a választásra jogosult állampolgárok 58,03%-a vesz részt.
  A népszavazást figyelembe véve az Országgyűlés a köztársasági elnök választásának kitűzéséről és a választási eljárás kérdéseiről szóló 26/1989. (XI. 10.) OGY határozatát visszavonja, a köztársasági elnök választására az országgyűlési képviselők választásáig nem kerül sor. Pozsgay soha nem lesz köztársasági elnök. A tisztséget majd Göncz Árpád kapja meg.
  A munkahelyi pártszervezetek ügyében sincs meglepetés. A népszavazás megerősíti a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló XXXIII. törvénynek a pártok munkahelyi létrehozására és működésére vonatkozó tilalmát. Ez az intézkedés kifejezetten az MSZP, illetve az 1989 novemberétől szervezedő új MSZMP-re, későbbi nevén a Munkáspártra vonatkozik. A polgári pártoknak nincsenek munkahelyi szervezeteik, viszont több tapasztalatuk van a polgári médiában, a lakóhelyeken.
  Az MSZMP-vagyont illetően az Országgyűlés felkéri az Állami Számvevőszéket, hogy 1993. január 31-ig részleteiben vizsgálja meg az MSZP-nek (mint az MSZMP jogutódjának) a bejegyzési kérelmével egyidejűleg a bírósághoz benyújtott vagyonmérlegét, és erről az Országgyűlést tájékoztassa. Az intézkedés több szempontból is megkérdőjelezhető. Az MSZMP-vagyon jelentős része ugyanis nem az államtól származott, hanem a tagok munkájából, befizetéseiből. Az egykori pártvagyonból a Munkáspártot teljesen kiszorítják. Az MSZP-nél még az államnak történő elszámolás után is jelentős eszközök maradnak.
 A népszavazás ugyancsak „szentesíti” a Munkásőrség megszüntetéséről szóló 1989. évi XXX. törvényt, amely alapján 1989. október 20-án a Munkásőrséget lefegyverzik, és jogutód nélkül feloszlatják. A hatvanezer munkásőr félreállításával megfosztják a munkásosztályt attól, hogy megvédje a szocialista hatalmat. A tőkés ellenforradalom úgy zajlik le, ahogyan nyugaton megtervezték: békésen, csendesen. Az MSZMP, az állam nem áll ellen, sőt maga adja át a hatalmat.