Cikkek
 

AKTUÁLIS

Tiltakozás a Konzervgyárért

A Baloldali Front debreceni szervezete augusztus 28-án szórólapozással egybekötött tiltakozó akciót tartott a Debreceni Konzervgyár előtt.
 Követeljük az önkormányzattól, a kormánytól és mindenkitől, aki ez ügyben lépéseket tehet, ne hagyják, hogy a magyar dolgozók elbocsátása árán nyerjen piacot a francia tulajdonú multinacionális csoport. Tiltakozunk az ellen, hogy a francia CECAB csoport szisztematikusan építi le a Globus magyarországi gyárait, azért, hogy a szintén tulajdonában lévő francia konzervgyárak termékeinek piacot nyisson! – nyilatkozták.
 A Globus magyar állami vállalatként indult, melyet 1993-ban alakítottak részvénytársasággá és privatizálták. 1998-ban megvásárolták a Food-Farms Rt-t, amely tulajdonosa volt az Alföld egyik legjelentősebb konzerv- és hűtőipari cégének. A vétellel a Globus Rt. a Debreceni Konzervgyár tulajdonosává vált.

 

 

 

2003-ban a Globus-é többek között a nagykőrösi, a budapesti, békéscsabai és debreceni konzervgyár.

2006-tól a Globus a francia CECAB tulajdona.

2009-re az immár francia Globus bezárja előbb nagykőrösi, majd budapesti üzemét, és jelentősen leépíti békéscsabai gyárát. A szakszervezet törvénytelenségekre hivatkozva tiltakozik, hiába.

2009. januárjáig bezárják a debreceni konzervgyár babfeldolgozó részlegét, 200 dolgozót bocsátanak el.

Ekkor Kovács Zsolt, a debreceni üzem igazgatója a következőt nyilatkozza: „Egyetlen dologban tudunk segíteni az elbocsátottaknak, és ezt belevettük a felmondólevélbe is: visszavárjuk őket a 2009-es nyári szezonban, júniustól októberig dolgozni, amennyiben akkor még van lehetőségük visszajönni”.

Ennek ellenére a nyár folyamán nemhogy visszahívott embereket, hanem újabb 50 állandó dolgozójától vált meg a debreceni konzervgyár.

Ha szívesen részt vennél a gyárak előtt demonstráló, agitáló, szórólapot osztó akciócsoport munkájában, jelentkezz! Várunk, ha egyszer, várunk, ha többször is eljönnél! Lehetsz fiatal vagy idős, párttag vagy szimpatizáns, közöttünk a helyed! 

Ha gyűlölöd, ha felháborít, ha tenni akarsz az ellen, hogy embereket önhibájukon kívül megfosszanak otthonától, jelentkezz! Várnak az Otthonvédők, s az Otthonvédőkkel együttműködő munkáspárti aktivisták! 

Időpontokról, helyszínekről kérj bővebb tájékoztatót a pártközpont telefonszámán, e-mail címén vagy Fogarasi Zsuzsanna budapesti alelnöktől a 06-20-463-0757 telefonszámon.

 

A Pártért, magunkért!

„A kis dolgok összeadódnak” – mondta egy bölcs ember – és sok lesz belőle – gondolom én. Ebben bízott az Elnökség is, amikor útjára indította a 2010-es választások pénzügyi alapját megteremtő gyűjtési akciót.
 A héten mindannyian levelet kaptunk a Munkáspárt elnökétől. Ebben a levélben köszönetet mondott minden párttagnak, aki az elmúlt négy évben anyagilag támogatta a Párt működését, hiszen e nélkül nem lettünk volna képesek élni, létezni, és újabb anyagi támogatást kért a parlamenti választások sikeres lebonyolítására. Pénz kell a jelölt állításhoz, a propagandaanyagok előállításához, plakátok készítéséhez, hirdetésre, médiaszerepléshez. A jó szereplés záloga nem csak a jó politikai munka, anyagi áldozatvállalás is kell.
 Ezt kérte tőlünk az elnök, anyagi áldozatvállalást, a pártért, magunkért, a hitünk érvényesüléséért.
 Nézzük az első hét eredményét!
 120 elvtársunk adományozott, 610 ezer forintot.
 Egy főre vetítetten ez 5100 forint átlag befizetést jelent. Amire igazán büszkék lehetnénk, csakhogy az átlag olyan, mint a magyar átlagkereset, ami nem mond semmit, csak a lényeget takarja el, hogy hányan élnek minimálbéren és hányan dúskálnak a pénzben. A mi átlagunk is ilyen. Vannak, akik áldozatot hoztak, vannak, akik nem.
 Karcag alapszervezet 50 ezer forintot küldött, Lakatos elvtárs 30 ezer forintot.
 Négyen, Garai Imréné, Lénárt József, Újfalvi Sándor, és jómagam 20 ezer forintot adtunk. Tizenhét elvtársunk Fauszt Ferencné, Bozó Mihály, Horog Ferenc, Fodor László, Erdős István, Dóka József, Varga Antal, Varga Antalné, Delikát Dóra, Váncsa Csaba, Zentai Artúrné, Hajdú József, Béres István, Béres Istvánné, Rátkai István, Muskovics Lőrincné, Kovács Gyuláné 10 ezer forintot adományoztak.
 Sok ezer forintos befizetés jött, de van Nógrád megyéből 500 forintos adomány is. Mindenki maga tudja, hogy áldozatvállalásának hol a határa. Lehet, hogy olyan elvtársam küldte az 500 forintot, aki a szájától vonta meg azt és akkor azt is köszönöm, köszönjük. De biztosan tudom, hogy egyik megyei társam ezer forintos befizetése a napi zsebpénzénél is kevesebb.
 Hiszek abban, hogy ez a Párt képes saját erőből annyi pénzt összegyűjteni, hogy az országban mindenütt lehessen a Munkáspártra szavazni, hiszek abban, hogy mindenki érti és érzi a feladat nagyságát és komolyságát, és ennek tudatában teljesíti feladatát.
 Egy hét múlva újra beszámolok.

Karacs Lajosné
alelnök

 

A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Szerkesztõség: 1082 Budapest VIII., Baross utca 61.; Telefon: 313-5420 (közvetlen); 334-1509/22 m. Telefax: 313-5423;
A Szabadság e-mail címe: info@aszabadsag.hu; internetcím: www.aszabadsag.hu
Kiadja: a Progressio Kft., a kiadásért felelõs: Vajda János igazgató; ISSN 0865-5146

A Munkáspárt internetcíme: http://www.munkaspart.hu