Cikkek
 

MAGYARORSZÁG

BUDAPESTI KÖZTÖRVÉNYESEK VÁLLALKOZÁSA

A szabaddemokraták és a szocialisták az elmúlt húsz évben pártjaik kifizetőhelyeivé züllesztették a Budapesti Közlekedési Vállalatot. Milliárdok tűntek el a 4-es metróra, a Combino villamosokra, százmilliókat fizettek ki „barátok” végkielégítésére. Most összevesztek a koncon, egymást ölik a maradékért, egymást dobják fel a Fidesz barátságáért cserébe. A BKV közben végképp tönkremegy.

Demszky Gábor főpolgármester, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, Kocsis István BKV vezérigazgató. Az elmúlt hetekben nem volt nap, amikor ne kiáltottak volna egymásra kígyót-békát. Nem volt esti híradó, amelyikben egyikről vagy másikról ne derült volna ki valamilyen stikli.
  Kiderült, hogy Demszky és a BKV-felügyelő Hagyó jóváhagyásával vagy félrenézésével százmilliókat fizettek ki a közlekedési vállalat vezetőinek. Nem fizetésként, végkielégítésként. Nem csak a több évtizedes munka után, hanem akár alig egy éves ténykedés eredményeként. A milliós havi fizetések, szolgálati autók, prémiumok és egyéb juttatások után.

TEHETSÉGES MUNKAVÉGZŐK

Bosnyák Gyula például 12 hónapig sem volt a BKV stratégiai igazgatója, amikor majd 39 millió forintos végkielégítéssel távozott, amit főnökei megtoldottak egy tízmilliós prémiummal is. Miért kapta mindezt? Nos, egy menetrendért, amely soha nem lépett életbe… Olti Ferencet a DBR Metró Projektigazgatóságának helyettes-vezetői posztjáról egy év és nyolc hónap múltán rúgták ki. Harminckétmillió forintot fizettek ki cserébe. Miért is, netán azért, hogy hallgasson, mire mentek el a 4-es metróra szánt milliárdok?
  Zelenák Tibor pedig alighanem sajátos újságírói Pulitzer-díjat is kiérdemelne azért, hogy a BKV sajtóirodájának éléről 21 millió forintot zsebre téve távozott.
  Szalainé Szilágyi Eleonóra személyzetis majd százmilliós bánatpénze már csak hab a tortán, a pofátlanság SZDSZ-es és MSZP-s csúcsa.
 Mit tudhattak ezek az urak és a fent említett hölgy, hogy ennyire díjazták szolgálataikat?
  Aligha vonható kétségbe, hogy ide vezethető vissza a BKV jelenlegi 80 milliárd forintos hiánya. Az ő ténykedésük idején veszett nyoma a költségvetési milliárdoknak. Az ő sikeres „munkájuknak” is köszönhető, hogy a budapesti buszok átlagéletkora 16 év fölötti.

AZ URAK ÖSSZEVESZTEK

Mindez azonban csak a kívülállóknak, a magyar politikai és gazdasági elit „perifériáján” élő majd tízmillió embernek újdonság. Az MSZP és az SZDSZ vezetői ezzel tökéletesen tisztában voltak, s ne legyenek kételyeink, nem használtak – vagy használnak – más módszereket a Fidesz vezette városok zömében sem.
  A közös lopás vagy annak jövendőbeli lehetősége összetartotta és hallgatásra kényszerítette az urakat és hölgyeket. A baj Gyurcsány Ferenccel kezdődött, amikor Fletó, Kóka János és társasága hatalomra került, mindent magának akart, s álságos lemondása idejére lényegében sikerült is mindent ellopniuk. Bajnai Gordonékra a nyomok eltüntetése, illetve az IMF- és EU-hitelek kellő helyre távolítása maradt.  
 Az SZDSZ és az MSZP politikusai rájöttek, lépniük kell, ha épségben akarnak elmenekülni a hajóról, s főleg, ha rajta akarnak maradni. Ekkor kezdtek kirobbanni a fővárosi gazdasági botrányok is. Először a VII. kerületben, amikor Hunvald György polgármesterről „kerültek ki iratok” a Fideszhez, illetve az ügyészséghez. Most elérkezett az idő a legnagyobb falathoz, a főpolgármesteri hivatalhoz, a leglátványosabb pénzkiszervező helyhez, a BKV-hez. Budapest vezetői is elkezdték egymást „feljelenteni”, hogy őket büntetlenül hagyják, esetleg még juttassanak is nekik valamit a jövőben.

DEMSZKY AZ ELSŐ 

Demszky Gábor nem véletlenül tudta megtartani húsz éven keresztül posztját, most is először lépett. Azzal tisztában volt, hogy főpolgármester még egyszer nem lesz. Azt is tudnia kellett, hogy húsz év nyomait képtelenség eltüntetni, egy-két „csontváz” biztosan marad valamelyik szekrényben. Metró, Combinó, vagy csak valamelyik útfelújítás, amelyet akár egy évre rá is meg kellett ismételni… Demszky Gábor egy ideje már gyaníthatóan nem álmodott politikai karrierről, büntetlenségről és nyugodt, gazdag öregkorról azonban igen.
  Mit lehet ez esetben tenni? Meg kell alkudni a jövendő hatalommal, a Fidesszel.
  Így történt-e? Nézzük a tényeket. Az SZDSZ mára eltűnt a politika színpadáról. Kellett ehhez természetesen a mérhetetlen korrupciójuk és esztelen politikájuk is. De kellett Fodor Gábor is, aki elkezdte, majd Retkes Attila, aki SZDSZ-elnökként befejezte a párt szennyes ügyeinek kiteregetését, a régi gárda, Pető-Magyar-Kuncze lejáratását. Demszky támogatta Fodort, és ott áll Retkes mögött is. Nagyjából ezzel egy időben kezdtek napvilágra kerülni a BKV-balhék, amelyek érdekes módon elsősorban a szocialista Hagyó Miklóshoz kötődtek. Mindeközben – megint csak láss csodát – a Fidesz politikusai mintha elfeledkeztek volna a korábban oly gyűlölt Demszky Gáborról.

MSZP-S ÜZLETEMBER 



Hagyó Miklós Demszky Gáborral, amikor még jóban voltak. Kocsis István Gyurcsány Ferenccel – sohasem voltak rosszban

Hagyó Miklós az üzleti világból érkezett az MSZP-be, s igen sikeresen gazdálkodta be magát Budapest vezetésébe is. Politikailag is erős és befolyásos ember lett, szinte a semmiből. Ennek a legelemibb politológusi tankönyvek szerint is ára van, nagyon sok kompromisszumot kellett kötni érte.
 A BKV-t kétségkívül ő felügyelte, ám legfeljebb 2006 óta, s akkor sem egyedül, és főleg nem csak a saját embereivel. Demszkyvel jóban volt, együtt váltogatták a BKV vezetőit is, együtt hozták oda Kocsis Istvánt is. A főpolgármester-helyettes sokat szerepelt, sokszor Demszky helyett is, ilyenkor az ember óhatatlanul a helyettesített pozíciójába képzeli magát. Gyurcsány háttérbe vonulása után az MSZP irányítása sem tűnhetett elérhetetlen álomnak. S akkor hirtelen mindenki nekiesett. Nem csak nagy ügyekben, kicsikben is. Kiderült: a főpolgármester-helyettes odatette egy BKV-s állásba saját szóvivőnőjét, a hölgy prémiumot is kapott innen és onnan is. Kit érdekelt az ilyen ügy eddig a magyar politikai elitben? Kocsis BKV-vezér is, akiről eddig azt hitte, az ő embere, nekimegy? Mit lehet ekkor tenni? Kitől lehet támogatást szerezni? Hagyó egyelőre hátrébb lépett, lemondott a BKV felügyeletéről.
  Mi lesz? Ne vetítsük előre a jövőt, azonban érdemes figyelni a jövőben, hogy kiről mit mond Hagyó, és ki és mit róla. Akár MSZP-ben, akár Fideszben.

A SIKERES MENEDZSER 

Kocsis István BKV-vezér nem közlekedési szakember. Volt ő már főosztályvezető és államtitkár-helyettes az Ipari Minisztériumban is, irányította a privatizációs szervezetet, dolgozott a német RWE áramszolgáltatónál, majd a Paksi Atomerőmű élére került, ahonnan útja a Magyar Villamos Művek élére vezetett. Megértette magát ilyen és olyan kormánnyal, persze főleg az MSZP vezetésével. Kitűnő káder.
  A BKV végkielégítési botrányát pillanatnyilag úgy kezeli, mintha életében se hallott volna erről a kifejezésről. Így csak egy apró életképet emlékeztetőül. Bizonyos Szentgyörgyi Zsolt az MVM-től érkezett a BKV-hoz. Összesen mintegy 45 millió forintos végkielégítéssel hagyta ott előző cégét az informatikai vezérigazgató. S találják ki, hogy a BKV-n és az MVM-en kívül még hol dolgozott Szentgyörgyi úr? Nos igen, a Paksi Atomerőműben. Mi több, egy időben az atomerőműtől és az MVM-től is fizetést kapott. Bizonyos Kocsis István vezérsége alatt.
  Természetesen ez az információ is hirtelen, most került az újságok címlapjára. S forrását nehéz megtalálni, hogy kinek áll érdekében? Találják ki…
  Azon azonban a fentiek elolvasása után aligha kell gondolkodni, hogy miért nem érdekel senkit, milyen és mennyibe kerül a budapesti tömegközlekedés. Milyen és mikor jár a busz, a villamos, a troli vagy éppen a metró. S ha a fenti urak és támogatóik maradnak, nekik az is csak akkor fog feltűnni, hogy nincs már se busz, se villamos, se metró, amikor kiteregetik, hogy melyikük „szervezte ki” a buszt, a villamost, a metrót… Járatritkításuk csak akkor ér véget.

Végkielégítések a BKV-nál
(20 millió forintnál nagyobbak)

Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató: 96 millió forint
Tölgyesi Vilmos műszaki igazgató: 42,5 millió forint
Bosnyák Gyula stratégiai igazgató: 38,9 millió forint
Donáth Zoltán műszaki vezérigazgató-helyettes: 38,7 millió forint
Regőczi Miklós kommunikációs vezérigazgató-helyettes: 34,4 millió forint
Olti Ferenc, DBR Metró Projektigazgatóság vezérigazgató-helyettese: 32 millió forint
Menyhért László közlekedési vezérigazgató-helyettes: 30,3 millió forint
Futó Sándor főtanácsadó: 30,2 millió forint
Tóth Norbert gazdasági igazgatóhelyettes: 29,3 millió forint
Bognár Gábor gazdasági ügyvezető-helyettes: 25,3 millió forint
Nemcsics Róbert informatikai igazgató: 25,1 millió forint
Kotulyák Tamás értékesítési főosztályvezető: 21,9 millió forint
Zelenák Tibor főosztályvezető: 21 millió forint