Öcsém 89-es. Na nem a születési dátuma ez. Vannak olyanok, akiket 56-osoknak mondunk, mert akkor Nyugatra menekültek, így testvérem a ’89 utáni események miatt hagyta el az országot. Jó szakmát tanult a múlt rendszerben, telefonműszerész lett. Zenét is tanult, kitűnően játszott trombitán. A 90-es évek elején kezdhette volna szakmáját gyakorolni, de a Matáv szétcincálása után esélye se volt, hogy elhelyezkedjen. Lehetősége adódott, hogy egy spanyol hajóra szerződjön zenészként. Nagyon sok fiatal ábrándozott ekkoriban hasonlóról. Nem csoda, hogy szerződésének lejárta után csak azért jött haza, hogy elköszönjön a családtól, és minden holmiját magával vigye. Könnyű beilleszkedéséhez hozzájárult az is, hogy megismerkedett egy spanyol lánnyal, kinek családja nem gördített akadályt a szegény kelet-európai fiúval való kapcsolat elé. A társadalom is befogadta: bejelentett munkahelye miatt járt neki a társadalombiztosítás, orvosi ellátás, és mikor elvesztette első munkahelyét, járt neki a segély is.
 A napokban látogatott haza kinti családjával, érdekes beszélgetéseink voltak, meglepő dolgokat mesélt.
 Kicsit szégyenkezve hallgattam, hogy milyen véleménnyel van Magyarországról. Azt a hírekből tudta, hogy nem könnyű a helyzet itthon. A kinti híradásokban mindig látta az évről évre visszatérő, őszi utcai eseményeket. Értetlenül kérdezte, hogy miért van ez? Náluk is vannak megmozdulások, többnyire a munkásokat képviselő szakszervezet áll mögötte. És többnyire apró eredményeket el is érnek. Megjegyeztem: nálunk ez nem így van. Eddig, amit elértek, annyi, hogy negatív megítélést kapott az országunk.
 A válság náluk is mélyen sújtja a munkásosztályt, a társadalom széles rétegét. De van egy nagy különbség a két ország között. Az ottani politikai erők össze tudnak fogni adott problémák megoldása érdekében. Olyan intézkedéseket hoztak, ami a gazdaságukat megerősíti, hogy a lehető legkevesebb munkahely szűnjön meg.
 Nemrégiben vett részletre egy lakást a feleségével. De nem ám úgy, hogy bement a bankba és kölcsönt vett fel nagy kamattal! Barcelona egyik kerületében lakik, ahol a városházán fel lehet iratkozni támogatott lakás igénylésére. Nem kap ott se mindenki, mert nincs annyi pénze a városnak, de minden évben kisorsolnak pár száz lakást. Spanyolhonban az állam nem engedte meg a banknak, hogy megemelje a törlesztést. Nem is jelent meg a bedőlt hitelesek, árverezésre várók tömege.
 Elszomorító, amit Magyarországon látott a spanyol rokonság. Jó pár éve nem voltak itt, nekik sokkal szembetűnőbb a különbség. „Olyan gazdátlan minden” – mondták, mikor kirándulni mentünk.
 Egyik utunk egy „világhírű” barlangfürdőbe vezetett. És itt is szégyenkeznem kellett. A büfében vásárolni akart az öcsém, persze automatikusan spanyolul kért az eladótól. A büfés lány a számológépbe belepötyögte a végösszeget, ami majdnem duplája volt a valóságnak. Ekkor magyarul ráförmedt öcsém, hogy „mennyi”? Érdekes, hogy a magyar szó hallatán mekkora „kedvezményt” kapott az előző árhoz képest...
 Következő nap a budai várba látogattak el. Méltán akarta mutogatni évszázados örökségünket öcsém. Az, hogy egy vagyon a parkolás, nem vágta földhöz. A Mátyás templomot pénzért lehet megtekinteni, de ebben van valami logika, mert restaurálni kell, van világítási rezsije és az idegenvezetők is a turista anyanyelvén szólalnak meg. De hogy a Halászbástyán a pesti látképért miért kell fizetni, nem értem. Ha gonosz akarok lenni, akkor ezt is megértem, mert ugye a Parlamentre lehet rálátni – és minden cirkuszért fizetni kell.
 Sorolhatnám, hogy néhány nap alatt milyen csalódások érték rokonaimat országunk láttán, hogy megy tönkre évszázadok, évtizedek büszkesége. Nem örülök, hogy testvérem elhagyta az országot, de érthető, hogy egy olyan országba menekült, ahol a szociális vívmányok sokkal jobban hasonlítanak egy kommunista társadalomra, mint a miénk. Pedig itt voltak előzmények, volt jó példa, a múlt rendszer sikeres vívmányait nem kellett volna darabokra törni csak azért, hogy néhány nagyra törő hazaáruló eladja a hazánkat, tönkretegye a jövőnket önös érdekeik megvalósításáért. Ezeknek kellene elhagyni az országot, zavarjuk, üldözzük el őket egy lakatlan szigetre vagy a sivatagba! Építsenek maguknak ott, hogy rombolhassanak, és ne azt rombolják, amihez közük sincs.

KOVÁCS ISTVÁN