„Köztük nők és gyerekek” – halljuk és olvassuk a hírekben, ha baleset történik, vagy pokolgép robban. Diszkriminatív felosztása a szerencsétlenül járt embereknek, akik között ott vannak a nélkülözhetetlen apák, fiúk, szerelmek. Mondani persze sok mindent lehet...
 A gyerekeknek igen, nekik még előjogaik is lehetnének ebben a satnya jelenben, nem beszélve a többször elsiratott jövőről. Gyerekek – bennük él a jövő, a felnőttek jövője is, a megálmodott gondoskodás, s a különféle fantáziák az öregkor szépségeiről is mind bennük rejteznek.
  Milyen társadalom az, amelyben egy tollvonással leszámolnak a jövővel? Milyen lelki alkata van annak a politikusnak, aki néhányezer fiatalkorút mondvacsinált érdekből az útszélre taszít? A Munkáspárt Nőtagozata felháborodott annak a hírnek a hallatán, hogy az állami gondozott gyerekek családi pótlékát megnyirbálja az élesollójú kormányzat. Mi lesz, ha már tanyára sem futja? Hova költözik a szülők nélkül felnőtt ember? A polgári sajtót ez nem érdekli, nem érdekelheti. Úgy eszkábálták össze ezt a vadkapitalista kócerájt, hogy az embereket érintő létfontosságú kérdések kihulljanak a rostán. Sokkal fontosabb az, hogy a milliókat kereső gipszjakab megkapja a több tízmilliós végkielégítést, hogy az országot rombadöntő bársonyszékek gazdái szolgálati gépkocsival utazgassanak a bankárok és behajtó cégek birodalmában.
 Ugyan! Mit akar a Munkáspárt Nőtagozata? Nem mindegy, hogy néhány ezer gyerekből hajléktalan, esetleg bűnöző lesz? A nevesincs politikusnő nyugdíjasként is felveheti a nagy pénzt, legfeljebb azt mondják, hogy nem volt szép. Mindenki megveszi az újságot miattuk, bekapcsolja a tévét, aztán spongyát rá!
 Jövő, gyerekek... Erre már nem futja a drága idejükből.