Cikkek
 

INTERJÚ

A kapitalizmus képezte baloldalivá

Beszélgetés Szücs Leventével,
aki Németországból támogatja a pártot 


Szücs Leventének nem kellene segítenie a Munkáspártot. Nem a magyar szocializmusban nőtt fel, Németországban született. A kapitalizmust azonban megtanulta, s talán éppen ezért, megértette azt is, hogy mit jelent igazán a haza szó. Felismerte azt is, ki tesz igazán Magyarországért.

– Rövid ü-vel írja a nevét?

– Igen, üknagyapám Süts volt, ebből magyarosították Szücsre. Német-magyar állampolgár vagyok.

– Németországban született?

– 1968-ban születtem Hamburgban. Szüleim ötvenhatosok, részt vettek a felkelésben. Szóval gazdag, durván jobboldali családból származom. A szüleim emigráltak. Németországban magyar nyelvű gimnáziumban jártam, amely ma már nem létezik. Érettségiztem, aztán bevonultam katonának. Apám arra nevelt, hogy vissza kell adni valamit a német államnak, amiért befogadott. Szanitéc voltam a seregben. Aztán lebontották a vasfüggönyt, én pedig ott akartam hagyni a katonaságot, amiért katonai bíróság elé állítottak. Végül győztem, és polgári, ápolói szolgálatot vállaltam egy kórházban. Magyarországra jöttem egyetemre. Itt akkoriban pénzért mindent lehetett. Még konkrét tanulás nélkül is. Persze így van ez ma is. Kezdetben pszichológiát, majd közgazdaságtant tanultam dolláros diákként. Most is tanulok munka mellett, ismét pszichológiát.

– Úgy tudom, hogy tönkrement...

– Egy üzleti vállalkozásban az összes pénzemet elveszítettem. Dolgozni kezdtem különböző nemzetközi cégeknél. Ellenőrzési tevékenységet folytattam, én voltam a legutálatosabb ember. Az volt a dolgom, hogy a dolgozó munkájában mindenáron hibát találjak. Ez amerikai módszer. Azt hittük, hogy ettől Kelet olyan lesz, mint Nyugat, de fordítva történt.
 A 70-es, 80-as években Németországban jól működött a szociális háló, gondoskodott az állam minden egyes polgáráról. A keleti blokk felbomlása után ezt fokozatosan kezdték lebontani, hiszen megszűnt az ok, amiért versenyezni kellett, megszűnt a harc a szocialista országokért. Számomra is megszűnt az otthon-érzés. Rájöttem, hogy nem úgy működik a világ, ahogy mi azt elképzeljük. Nem attól lesz valaki gazdag, mert jól dolgozik. Más rugók mozgatják a hatalmakat.

– Német és német között tesznek különbséget?

– Hát persze! Egy németországi német beosztottam jóval többet keresett, mint én, aztán jött az NDK-ból egy fiú. Őt lényegesen alulfizették. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy Nyugaton minden fenékig tejfel. Ott nagyban megy a korrupció. Egy rendőrt nem érdemes lefizetni, de egy nagyfőnököt már igen. Míg erős a gazdaság, nem érezhető erőteljesen a különbség. A gyenge gazdaságot, mint amilyen a magyar, kimeríti. Ha van a zsebemben ezer forint, s abból kiveszek egyet, észre sem veszem, de ha csak egy forintom van, akkor bizony nagyon is!

– Hogyan került kapcsolatba a Munkáspárttal?

– Sok-sok esemény vezetett ahhoz, hogy szociálisan érzékeny emberré váljak. Rengeteg építőkockából tevődik össze az az út, ami elvezetett egy szemléletváltáshoz.
 Gyálon laktam, mikor szinte az egész település fizetési felszólítást kapott egy cégtől, köztük én is 21000 forintról, de volt, aki milliós nagyságrendűt. Megfélemlítették az embereket, a fizetési felszólítás pedig jogtalan volt. Akkor a feleségemmel 1600 röplapot csináltunk, megkerestük a fogyasztóvédőket és eldöntöttük, hogy harcolunk a jogtalanság ellen. A fogyasztóvédők azt mondták, hogy egy panasz nem panasz, de gondoskodtam róla, hogy annyi panasz legyen, amennyi még nem volt a történelemben. Persze engem is fenyegettek, de nem hátráltam. Mendel Lajost, a Munkáspárt helyi vezetőjét egy közmeghallgatáson ismertem meg, ahol felálltam és beszéltem az emberekhez. Ő is kapott ilyen felszólítást. Közös célokért harcolunk. Elértük, hogy sok embernek elengedjék a büntetést, vagy jelentősen csökkentsék azt.
 Nagyon tetszett nekem, hogy a Munkáspárt bizonyos kérdésekben bárkivel együtt­működik, ami a nép érdekeit szolgálja. Ezt csak a kommunista párt jelentette ki, más nem. Sok közös van a párt ideológiájában és az én világnézetemben. Szeretném a Munkáspártot több helyen látni, az utcán, mindenhol.

– Ismeri A Szabadságot?

– Természetesen előfizetek rá, olvasom, és elviszem a könyvtárba. Hozzájárulok ahhoz, hogy a társadalmi igazságosságért folyó küzdelem hatékony legyen. Most húszezer forinttal támogatom a párt kampányát.