Cikkek
 

VÉLEMÉNY

A válság nyertesei

„Hős” kormányunk, amint a válságot már nem tudta tovább leplezni, azonnal előadta a „nagy mentési csomagját”, mely szerint a bankoknak kell adni sürgősen „tőkeinjekciót”, mert ők gazdaságunk alap-pillérei, és ha őket megmentjük, nem lesz semmi baj. Mivel a bankok nagy bajban vannak.
 Kevés látszik ebből: az újságok, internet, tv tele vannak hitelfelvételt népszerűsítő reklámokkal, miközben a média megállás nélkül arról beszél, hogy óriási világválságot élünk. Újabbnál újabb bankfiókok nőnek ki a földből nap, mint nap. Akkor most mi van?! Ezek szerint mégsem állnak olyan rosszul a bankok? Miért bíztatnak minket hitelfelvételre, ha a másik részről folyamatosan azt halljuk, hogy egyre veszélyesebb hitelt felvenni, és hozzájutni sem olyan könnyű? Közben a rádióban hallottam, hogy úgy szeretnének segíteni a „bedőlt” hiteleseken, hogy meghosszabbítják a futamidőt, és ezáltal kisebbek lesznek a törlesztőrészletek. Persze ezen is a bankok szakítanak még nagyobbat, mert így, ha megnő a futamidő, még nagyobb kamatot számolnak majd fel. Nevetséges. Ha valaki elveszti a munkáját, az ugyanúgy nem tudja majd fizetni az alacsonyabb törlesztőrészletet, mint a magasat. Még a napi ennivalóra sem fog jutni neki! De még ezután is van „humánus” megoldás a „kedves” banki szakember szerint, aki a rádióban nyilatkozott: ha ezt sem tudná a tisztelt ügyfél fizetni, akkor is maradhat a lakásban, de nem úgy, mint tulajdonos, hanem albérlőként, piaci árfolyamon. Családi történet jut erről eszembe, a legsötétebb Horthy-korszakból, a ’29-’33-as világgazdasági válság idejéből: szegény dédapám, amikor a kis falusi szatócsboltja tönkrement, jöttek a hitelezők, hogy elárverezzék boltját, házát. Aki a végén megvette, nagy kegyesen felajánlotta neki, hogy albérlőként maradhat a házában, amit dédapám szorult helyzetében kénytelen volt elfogadni. Sajnos a történelem ismétli önmagát, a rendszerváltás óta eltelt 20 év alatt újra visszasüllyedtünk a Horthy-rendszer színvonalára.
 A jelzáloghitelesekre sem vár sok jó, ugyanis a válságnak köszönhetően az ingatlanárak lementek. Azért az összegért, amennyiért nem olyan régen megvették, már nem tudja értékesíteni a bank – ekkor ahhoz az ingatlanhoz fog nyúlni, amely fel van tüntetve a hitelszerződésben jelzálogként! A bank viszi mindkettőt!
 A Munkáspárt már évek óta figyelmezteti a lakosságot a devizahitelek veszélyeire, sajnos nem sok emberhez jutott el ez a felhívás, mivel a médiában nem osztanak nekünk sok lehetőséget. Azt mondták akkoriban a „hozzáértők”, hogy nincs biztonságosabb, jobb hitel, mint a devizahitel. Sajnos megint igazunk lett, mint már annyiszor a történelem folyamán.
 A válság igazi nyertesei a bankok, még ha úgyis vannak beállítva a hatalom részéről, hogy itt ők a nagy vesztesek. Már látom is lelki szemeim előtt, hogy pár év múlva, amikor már a hitelek legalább fele-háromnegyede bedőlt, és ezáltal a bankok ingatlanok tömegére ráteszik a kezüket, hirtelen majd vége lesz a válságnak. Újra lesz munka, kenyér, de addigra mi, az ország lakossága, itt fogunk állni, utolsó tartalékainktól, ingatlanainktól megfosztva, a teljes nyomorban, kilátástalanságban, és már nem fogjuk tudni visszatornázni magunkat arra a szintre, ahol álltunk a válság előtt. De hát valószínűleg ez is ennek a válságnak a célja. Hiszen szokták mondani: a válságok egyeseknek mindig nagy üzleteket hoznak! Hát a kisembereknek biztosan nem. De a bankoknak ez tényleg nagy üzlet.

DELIKÁT DÓRA

Aradi vértanúság

„A mai világ a sátán világa, a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot”.

(Schweidel József utolsó szavai)

Régen kinőttünk abból a korból, amelyben képzelődtünk. Azon tűnődtünk, hogy mit szólna Petőfi, mit tenne Kossuth ebben vagy abban a történelmi helyzetben. Vajon felismernék-e a kutyaszorítókat, s milyen sikerrel vennék a morált próbáló akadályokat?
 Görgei letette a fegyvert, de megalázta az osztrák hadsereget azzal, hogy cári tiszt előtt kapitulált. Az osztrákokban azelőtt sem volt túltengőben a könyörületesség. Most a bosszú és a megtorlás vérszomjas vágya is hatalmába kerítette a bécsi hiénákat, s a tizenhárom bátor főtiszt életével fizetett. Nincs értelme tűnődni. Ez a bátorság abban a pillanatban lemosta a magyar nemzetről a gyalázatot, hogy aztán újakkal terhelje magát a későbbiekben. Hogy mit tennének ma, lényegtelen!
 Mártírságuk napja hallgatólagosan lett nemzeti gyászünnep. Lehetne akár több szomszédos nemzeté is, hiszen volt köztük szerb, horvát, örmény és osztrák is. Tragikus halálukban váltak örök időkre testvérekké.
 Csak remélni merem, hogy Habsburgék nem mennek el koszorúzni Aradra.
 ,,Kezét – mert ő ölt, maga a király –
 egy nép arcába törölte bele.
 Nem volt e földnek Petőfije már!
 Így kezdett lenni Ferenc Józsefe.” – írta Illyés Gyula.
 1849-1850 között 128 embert végeztek ki, több százat vetettek börtönbe, több ezren álltak vizsgálat alatt és számtalan magyar honvédet soroltak be büntetésből a császári-királyi hadseregbe. Nem azért nem szeretjük a mai Habsburgokat, mert őseik gyilkosok voltak, hanem azért, mert a nép megnyomorításában azóta is közrejátszanak. A képmutatás pedig Kiss Ernő óta nem téveszt meg.

F.ZS.