Pontosan 20 éve élek Magyarországon. Egy virágzó, vidám országba érkeztem. Húsz esztendő alatt megtapasztalhattam, hogyan épül le a gazdaság, és a bankok szaporodásával egyenesen arányosan hogyan nő a hajléktalanok és munkanélküliek száma.
 Borzalmas erkölcsi és gazdasági válságba sodorták az országot a különböző színekben feltűnő jobboldali kormányok.
 Kezdődött az Antall-kormánnyal, amely megindította a lavinát. Akkoriban erős volt a kommunistaellenes hangulat. Emlékszem a hisztérikus budai dámákra, az elborult agyú szélsőjobboldali gengszterekre, akik habzó szájjal ordították meg nem gondolt agymenéseiket. Voltak a városban helyek, amelyeket célszerű volt elkerülni. Persze akkoriban ezek a csoportok tetszhalott öreg nyilasokból álltak. Felesleges volt őket komolyan venni.
 És persze ezek mögött ott álltak az árulók, a szocialista párt tömött zsebű funkcionáriusai jajveszékelve, de semmit sem cselekedve. Őket is támadták keményen. Akkoriban nevezték el “ezeket” többedszerre kommunistáknak. Ez nekem sem tetszett, mai napig sok gondot okoznak a becenevükkel.
 Az MSZMP-t is körbejártam, majd a későbbi Munkáspártba léptem be 1994-ben. Igen óvatos lépéseket tettem, mert neveltetésemből eredően óvakodtam az opportunista, revizionista csoportosulásoktól. Végül meggyőződtem arról, hogy ez az igazi kommunista párt, mentes a felesleges sallangoktól.
 Az ország morális helyzete gyorsan romlott, és megfigyeltem az igénytelenség térhódítását is, öltözködésben, kultúrában, étkezésben, de még az építkezésben is. Gondoljunk a bevásárlóközpontokra és környezetükre. Borzalmasak! Tőlünk, magyaroktól, európaiaktól, ázsiaiaktól ez távol áll. Az USA-ból importált monumentális ostobaságokat valakiknek alapvető érdekében állt elültetni Magyarországon. Anyagi érdekből természetesen, ami mindent felülír. Ez érvényes másra is. A szocializmus idején volt jó magyar cipő, jó magyar kolbász, jó magyar filmek, jó magyar egyetemek. Ezek egyre inkább háttérbe szorultak a külföldi – jórészt silány – termék megjelenésével. Minél több televízióadót indítottak be, annál rosszabb, hígabb műsorokat nézhettek az emberek. Elég gyorsan hozzászoktatták a népet arra, hogy jó neki ez is. Ezt a folyamatot végigélve, egyik megdöbbentő eseményt a másik után szörnyű volt, nem csak számomra, hanem minden dolgozó ember számára is.
 A Munkáspárt végig a kapitalizmust ostorozta, egyetlen magyarországi pártként. Rendezvényei valódi forradalmi hevülettel söpörték végig a főváros utcáit. Ennek ellenére a tőkés agymosás használt, és a Kádár-nosztalgiában élő emberek is rendszeresen elmentek szavazni egy tőkés pártra, az MSZP-re, amit ma már értetlenül figyelek.
 Huszonegy esztendős voltam, mikor az első Kádár-megemlékezésen részt vettem. Akkor radikális, durva bekiabálások is elhangzottak. „Kötelet!” – kiabálta mellettem egy elbocsátott fiatal ózdi munkás. Nagyon nehezen fértem az Elnökhöz egy aláírásért – amit se előtte, se utána, senkitől sem kértem. Ez az autogram ma is megvan, mint egy harc kezdetének gyújtópontja. A rendszerrel együtt a baloldali emberek egy része is konszolidálódott, ami nem tett jót a kommunista mozgalomnak. Belesimultak a szocialista pocsolyába. Ez – a tőkés szemétkedéseknek köszönhetően – mára felszakadozott. Bebizonyosodott Thürmer Gyula igaza.
 Munkahelyeimen is megtapasztalhattam az amerikanizálódást. Ha kellett, megfogták a munkást, aztán mikor teltház lett, akkor egyre inkább a „Ha nem tetszik, el lehet menni!” szlogen harapózott el. Ezzel ma is mindent le lehet nyomni a dolgozó torkán. Minél nagyobb a munkanélküliség, annál inkább lehet éreztetni, hogy a munkás senki, aki a tulajdonos kegyeitől, hangulatától függ. A szocializmusban joggal elkényelmesedett szakszervezetek pedig vagy nem tettek semmit, vagy jól megfizetett vezetőkkel az élükön megalkudtak a tőkésekkel. Mikor jutunk el arra a pontra, ahol nyugaton tartanak, például Franciaországban a CGT? Nálunk a munkásság nem tanult meg osztályharcos aggyal gondolkozni. Még a “kispolgári forradalmiság” is későn jelent meg, és a jobboldalon landoltak a hasonló gondolkodásúak. A kommunisták feladata, hogy a munkást kizökkentsék lehetetlen állapotából, segítsenek átlendülni a holtponton.
 Demokrácia! Hát ezt jól megkaptuk! A valóságban maszlag, amivel sakkban lehet tartani a népet, mert ha nem ide vagy oda szavazol, jönnek a különböző színű diktatúrák és szörnyűségek. Az ide-oda szavazások eredménye: a tőkés diktatúra, a tomboló gátlástalanság. Egy nyugdíjas vagy egy biztos jövedelemmel rendelkező ember kívülről szemléli az eseményeket. Megvan a fix jövedelme, ha kevés is, de él valahogy. Akkor döbben rá a rendszer tarthatatlanságára, ha ezt elveszíti, esetleg a családban valaki munkanélkülivé válik, képtelen fizetni a hiteleit, és ami a legrosszabb, a villanyt, a gázt, a fűtést. A kommunisták értik ezt a helyzetet, nyitott szemmel járnak és látják, ami nagyon is látható: a lerobbant, hajléktalanokkal zsúfolt, egyre élhetetlenebbé váló országot. Demokráciáról szó sincs, bár mindenféle ostobaságot lehet írni és kiabálni, de a kapitalizmust alapjaiban támadni kockázatos. Lehet Marxot idézni, de ez nem kap nyilvánosságot. A média kulcsra zárja kapuit és teleaggatja szellemi bóvlival.
 A rendszerváltás szlogenjeinek ellenkezője történik minden területen. Egymilliószor elmondták, hogy milyen jó lesz az “életminőség”. Helyette belezuhantunk egy kacatokkal tömött szemetesgödörbe. A kék bürokraták mondják meg, hogy kell disznót tartani, és mit ehetünk, mit nem. Azt kell vennem a pénzemből, ami a szomszédnak jó. Ha nem így teszek, akár iszlám fundamentalista is lehetek. Na és ehhez jönnek a sötét hírek, a titkok különböző mocskos dolgokról, amiben szégyenszemre hazánk is részt vesz. A Varsói Szerződést felváltotta egy USA-hoz tapadó katonai banda. Egy olyan nagyhatalom csatlósai lettünk, amely fittyet hány az emberi jogokra, náci módszerekkel kínoz ártatlan embereket és a terrorizmus rémével riogat. Ezt a bugyuta, de hatásos eszmerendszert mindig felturbózza, hol egy háborúval, hol vádaskodással, most épp egy fekete elnökkel. Elfogadhatatlan, hogy Magyarország részt vesz ilyen brutális kalandokban. Egyre közelebb kerülünk a durva módszerekhez. Idehoznak egy szerencsétlen palesztin foglyot, aki okkal gyűlöli az USA-t, így az ország a terroristák célpontja lesz, és rémmesékkel is félelemben lehet tartani embereket. Ezt szabadságnak és demokráciának nevezzük? Az ország függ az IMF-től, meg ki tudja még kitől, mi meg függünk a hatalom félművelt uraitól.
 Az embernek az tetszik, amire szoktatják. Leszoktatják az olvasásról. Nincs idő Dosztojevszkijre, Móriczra, Leninre, színházra, mert kultúrapótlék van. Csak ülsz a tévé előtt és nézed a szemetet, kakasnak érzed magad a szemétdombon, de az sem vagy. Csak a madzagot kellene elvágni, és az egész bábjáték semmivé válna. A beetetés rövid ideig hat, aztán jön az éhség, elfogy a csali és kezdődik elölről a világtörténelem. Új szereplőkkel, új hadviseléssel.
 Kezdődnie kell, ha életben akarunk maradni, márpedig az életösztön erősebb a halálösztönnél. Hitlert is sokan támogatták, de mikor látták felszállni a füstöt, ellene fordultak.

FOGARASI ZSUZSANNA