Cikkek
 

AKTUÁLIS

Párizs-Budapest:
európai civil nyilatkozat
a gazdasági válságról

A világgazdasági válságból a fennálló rendszer átalakításával kell kiutat találni, tömegmozgósítással, társadalmi ellenállással meg kell akadályozni, hogy a dolgozókkal és a nélkülözőkkel fizettessék meg a válság árát – áll abban a nyilatkozatban, amelyet százötven európai szakszervezet és civil szervezet adott ki január közepén Párizsban, Budapesten pedig a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztala hozott nyilvánosságra.
  A világgazdasági válság oka a fennálló rendszerben keresendő, a világ vezetői mégis megpróbálják megmenteni a bukott gazdasági modellt. Közpénzekből gyorsan szanálták a bankokat és a pénzvilág legfőbb szövetségeseinek számító nagy részvényeseket, ezt követően pedig olyan bankárokat és multi cégvezéreket neveztek ki felelős tisztségekbe, akik a válságot előidézték. A dolgozók, a munkanélküliek, a szegények nem csak hogy nem részesültek semmiféle segítségben, hanem még a válság árát is velük akarják megfizettetni – áll a párizsi nyilatkozatban.
  A válság elmélyülésével nők és férfiak milliói veszítik el munkahelyüket, otthonukat, megélhetésüket. Előrejelzések szerint több tíz millióan duzzasztják majd az emberiség szélsőséges szegénységben élő 1,4 milliárdos seregét. A válság az egész világon súlyosbítja a nép túlnyomó többségének társadalmi, környezeti, kulturális és politikai életkörülményeit. A Párizsban egybegyűlt szakszervezetek, mezőgazdasági kistermelők, társadalmi érdekvédők, környezetvédők, fejlesztési kérdésekkel foglalkozó csoportok, vallásközösségek, feministák, rászorultak és nélkülözők, diákok és fiatalok, szegénységellenes hálózatok abban jelölték meg a válságból kivezető első lépést, hogy azonnal mérsékeljék a válság társadalmi következményeit, egyidejűleg pedig fogjanak hozzá a gazdaság környezetbarát átalakításához.
  Olyan rendszerre van szükség, amely a nép és a természeti környezet javát szolgálja, igazságos és demokratikus kontroll alatt áll – írják a civilek, ellenállásra és társadalmi alternatíva kidolgozására szólítva fel az európai népeket.

Vedd a Vörös Újságot!

A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 90. évfordulójára a Munkáspárt ismét kiadta a párt első lapjának, a Vörös Újságnak az első számát. Az ezer számozott példányból még megvásárolható 500 forintos áron a Munkáspárt Baross utcai központjában.

 

Írj! Fényképezz!

A Szabadság mindannyiunké. Közös érdekünk, hogy tájékozódjunk mindarról, ami országunkban történik. Legyen az jeles vagy felháborító esemény: tudnunk kell róla! A Szabadság szerkesztõsége ezúton hív fel mindenkit, aki ilyennel találkozik: írja meg, vagy fényképezze le, s küldje be! Várjuk tudósításaitokat levélben a székház címére „A Szabadság” felirattal, vagy az info@aszabadsag.hu e-mail címre.

 

Ferencváros: tovább dolgozni!

A ferencvárosi időközi választásokat több mint 60 százalékot kapva a Fidesz nyerte. Az MSZP a visszalépett SzDSz-jelölt szavazóival elérte a 27 százalékot. Visszaesett a Jobbik, a Humanista Párt és a Munkáspárt lényegében megismételte az első fordulós, két héttel ezelőtti eredményt. A nagyobb részvétel miatt ez most 0,6 százalékos eredményt jelentett a Munkáspárt jelöltjének, Paulik Péternek. A két forduló között sokat dolgoztunk, nem csak a ferencvárosiak, segítettek Zuglóból és Józsefvárosból is, ismét plakátozott a Baloldali Front. Sikerült új szavazókat megszólítani, azonban többen nem mentek el voksolni azok közül, akik két hete a Munkáspártot támogatták. A ferencvárosi választás rövid tanulsága: jobban és még többet kell dolgozni. Ki kell menni az emberek közé, csak akkor tudjuk érdemben megszólítani a választót, ha a konkrét problémáival foglalkozunk. Nem csak a választások idején, mindig! Nem csak, amikor éppen nincs más dolgunk, mindig!

Becstelen MSZP!

A ferencvárosi Választási Bizottság elmarasztalta a Magyar Szocialista Pártot, mivel a párt kerületszerte leragasztotta a Munkáspárt plakátjait. A szocialista központból folyamatosan hívogatták a Ferencvárosban élőket: ne szavazzanak a Munkáspártra, mert az „együttműködik a Fidesszel”. Volt példa, amikor MSZP-s aktivista a Munkáspárt nevében kopogtatott, s mondta, nem kell ránk szavazni, lényeg a „baloldali egység”. Csalás, rágalom, becstelenség. Most a Választási Bizottság elmarasztalta az MSZP-t, ám ehhez kellett a ferencvárosi munkáspártiak beadványa is, és az, hogy igazukat fényképekkel bizonyították. Az MSZP ebben az esetben is csalt. Most bizonyítottan.

 

A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Szerkesztõség: 1082 Budapest VIII., Baross utca 61.; Telefon: 313-5420 (közvetlen); 334-1509/22 m. Telefax: 313-5423;
A Szabadság e-mail címe: info@aszabadsag.hu; internetcím: www.aszabadsag.hu
Kiadja: a Progressio Kft., a kiadásért felelõs: Vajda János igazgató; ISSN 0865-5146

A Munkáspárt internetcíme: http://www.munkaspart.hu