MAGYARORSZÁGBÓL
JÓKEDVŰ ORSZÁGOT
LEHETNE
ÉPÍTENI
BESZÉLGETÉS KUTI
ISTVÁN, RÁCKEVE
13.
VÁLASZTÓKÖRZETÉNEK
KB-MEGBÍZOTTJÁVAL
|
Kuti
István
1934.
december
23-án
született
Turán.
Szülőhelyén
járt
általános
iskolába.
1952-ben
mozdonylakatosként
végzett.
Katonai
szolgálatot
a
Honi
Légvédelmi
Tüzérségen
teljesített,
majd
tiszthelyettesi
iskolában
folytatta
tanulmányait.
Máig
büszke
arra,
hogy
a
Dolgozó
Ifjúság
Szövetségének
titkár-helyettese
is
volt.
A
Pest
megyei
pártélet
aktív
alakja,
a
munkáspárti
rendezvények
állandó
résztvevője.
Mindenhol
ott
van,
ahol
segítségre
van
szükség
nehéz
helyzetekben.
|
Kuti
István
személyesen
is megtapasztalta
a rendszerváltás
„előnyeit”,
a kialakult
helyzetről
így
vélekedik:
„A hagymázas
gyűlölet
helyett
józanul
kellene
gondolkodniuk
az ország
vezetőinek.
Saját
érdekeik
helyett
a magyar
nemzet érdekeit
kellene
szem előtt
tartani.
A Munkáspárt
ma letisztult
párt,
teljesen
egyértelmű,
tisztességes
gondolatokkal
és
célokkal.
Ha vannak
még
gondolkodó
emberek
hazánkban,
be kell
jutnunk
a parlamentbe!”
–
Hogyan kerültél
a mozgalomba?
–
1976-ban
vettek fel
az MSZMP-be.
1990-ben,
a nagy változások
idején
fenntartásaim
voltak az
átalakulással
kapcsolatban,
így
nem léptem
be a szocialista
pártba.
Szemlélődtem,
érdeklődtem,
eltelt néhány
év
párton
kívül.
Az újságosnál
vettem egy
Szabadságot,
melynek
tartalma
megfogott,
korábbi
párttagságom
fontosságára
emlékeztetett.
Felhívtam
a szerkesztőséget,
ahol szívesen
tájékoztattak
a Munkáspárttal
kapcsolatos
helyzetről.
Egy szabadnapomon
ellátogattam
a párt
székházába,
és
beléptem.
Számomra
a pártközpontba
mindig öröm
bemenni,
jó
ismerősökkel
találkozni
és
feltöltődni.
Mindig új
energiával
és
sok hasznos
ötlettel
gazdagodva
térek
haza, ami
mindennapi
pártmunkámban
is segít.
–
Mit olvasol
szívesen?
Filmeket
nézel?
–
Sajnos nagyon
kevés
időm van,
de olvasásra
mindig szakítok.
Szeretem
a magyar
szépprózát,
leginkább
Jókai
Mór
és
Móricz
Zsigmond
regényeit
kedvelem.
Verset főleg
Petőfitől
és
Adytól
olvasok.
A Szabadságot
természetesen
mindig áttanulmányozom,
és
a napi sajtót
is rendszeresen
forgatom,
a Magyar
Nemzettől
a Népszabadságig,
ami a kezembe
kerül.
Fontos,
hogy a politikával
foglalkozó
ember tisztában
legyen az
ellenfelek
ténykedéseivel
és
véleményével
is.
–
Milyen filmeket
szeretsz?
–
Moziba nem
járok.
A gyilkolós
filmeket
nem szeretem,
az erőszakot
utálom.
Inkább
a „házimozizást”
választom,
sok természetfilmet
nézek.
–
Mi a véleményed
az elmúlt
idők változásaival
kapcsolatban?
Az
országban
végbemenő
változásokról
sajnos lesújtó
a véleményem.
Úton-útfélen
szinte csak
panaszt
és
elkeseredést
lehet hallani.
Ez a demokráciának
nevezett
rendszer
hazugságban
született
és
hamisságokból
tartja fenn
magát.
Például
a bős-nagymarosi
vízlépcsőt
már
Horthy Miklós
is meg akarta
építeni.
Ez nem valamiféle
kommunista
utópia
vagy fantázia.
Számomra
teljesen
érthetetlen,
ami történt.
A hagymázas
gyűlölet
helyett
józanul
kellene
gondolkodniuk
az ország
vezetőinek.
Saját
érdekeik
helyett
a magyar
nemzet érdekeit
kellene
szem előtt
tartani.
A Munkáspárt
ma letisztult
párt,
teljesen
egyértelmű,
tisztességes
gondolatokkal
és
célokkal.
Ha vannak
még
gondolkodó
emberek
hazánkban,
be kell
jutnunk
a parlamentbe!
A szocdemek,
álbaloldaliak
képtelenek
a szegények
érdekeit
védeni,
ők mindig
megalkudtak
a kapitalizmussal.
Mi nem alkuszunk!
–
Mivel töltöd
a szabadidőd?
–
Recepciós
portásként
dolgozom
és
kertészkedek.
Csirkéket
nevelek,
jövőre
vietnámi
malacokat
szeretnék
venni. A
gazdaemberek
életét
élem.
Szeretek
horgászni,
gyakran
látogatom
a délegyházi
tavakat
is. Jó
alkalom
arra, hogy
az ember
magába
szálljon
és
végiggondoljon
különböző
kérdéseket,
teendőket.
A feleségemmel
szeretünk
színházba
járni,
legutóbb
a Macskákat
és
a Rómeó
és
Júliát
láttuk,
de sajnos
sokba kerül,
ezért
egyre ritkábban
jutunk el
a kultúra
templomába. Családi
összejöveteleket
szervezünk,
ami nagyon
fontos ebben
a széteső-félben
levő, nihilizmussal
átitatott
világban,
ahol a család
szerepét
igyekeznek
mindinkább
háttérbe
szorítani.
Szeretek
beszélgetni
a gyerekekkel,
mert nagyon
értelmesek,
és
nekik is
vannak nézeteik,
amelyeket
mi, felnőttek
komolyan
kell vegyünk.
Gyakran
mondják,
hogy ővelük
így
senki nem
beszél.
–
A családod
hogyan viszonyul
politikai
tevékenységedhez?
–
Teljesen
pozitív
a hozzáállásuk,
támogatnak
munkámban.
Soha nem
volt gond
politikai
hovatartozásom
tekintetében.
–
Ha találkoznál
az aranyhallal,
mi lenne
a három
kívánságod?
–
Nem hiszek
a mesékben!
De ha mégis...
Szűnjön
meg a kapitalizmus!
Életem
során
rengeteg
országban
dolgoztam,
még
Irakban
is. Ismerem
más
népek
életét
és
szokásait.
Meggyőződésem,
hogy Magyarországból
egy jókedvű
országot
lehetne
építeni,
megszüntetve
az egyre
súlyosbodó
gazdasági
és
szociális
problémákat.
|