Aktuális Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

Munkáspárt a kismamákkal, a kormány ellen

Kisgyermekes anyukák is tüntettek kedd délután a Szociális és Munkaügyi Minisztérium épülete előtt. A Munkáspárt aktivistái elhozták családtagjaikat is, hiszen a szakértőinek csúfolt MSZP-kormány meggondolatlan és haszonleső megszorításai mindenkit érintenek.  

 „Elítéljük, hogy a szocializmus utolsó szociális vívmányát is szétverjék! Ezért követeljük az összes magyarországi família nevében, hogy a családi támogatás összegét ne adják hozzá a dolgozó emberek adóalapjához! A válság közepette, amikor amúgy is tömegek válnak munkanélkülivé, s egyre kevesebb jövedelemből kell megélni, ne a családokat sújtsák további jövedelem-elvonásos intézkedésekkel, a kormány ne innen vegyen el még többet azért, hogy pótolja a kieső bevételeit! A családi támogatás megadóztatása helyett inkább a többszáz milliós villákra, autókra és yachtokra vessen ki luxusadót!” – mondta beszédében Delikát Dóra.
 A pestlőrinci munkáspárti anyuka követelte: a gyest és a gyedet állítsák vissza eredeti formájába, azaz előbbi legyen újra három, utóbbi pedig két év. Ez már csak amiatt is különösen indokolt, mivel a kismamák között amúgy is hatalmas arányú volt a munkanélküliség, ami a krízis beálltával csak nőtt. Tényleges esélyt kell adni a kismamáknak, hogy visszatérjenek a munka világába. Ezt egyebek mellett úgy lehetne elérni, ha állami támogatást kapna az a cég, amely kismamát foglalkoztat. Indítványozzák még tényleges állami program létrehozását a részmunkaidős munkahelyteremtés és az otthoni foglalkoztatás érdekében.
 „Követeljük a Bajnai-kormánytól a fentiek mellett, hogy a gyermekes családok részesüljenek több adókedvezményben, illetve, hogy a jelenlegit szélesítsék ki az egy- és kétgyermekes családokra is! Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy felháborítónak véljük a kormány kivonulását olyan fontos területekről, mint az iskolai étkeztetés, a tehetséggondozás és az alapfokú művészeti oktatás. Úgy gondoljuk, hogy mindezek által épp az oly sokszor és fennkölten hangoztatott esélyegyenlőség fog eltűnni végképp, s a szegény és hátrányos helyzetű gyermekeknek nemhogy esélyük nem lesz jobb életre, de még az alapvető szükségleteik kielégítése is veszélybe fog kerülni” – hangsúlyozta Delikát Dóra.
 A tiltakozást követően a munkáspártiak petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.

 

Ki az utcára! A Munkáspárti aktivisták jórésze megértette az új jelszót. Nekünk kell hétről-hétre, ugyanabban az időpontban, ugyanazon a helyen ott lennünk. Propaganda-anyagunk, asztalunk, transzparensünk már van, csak elszántság kell hozzá. Nincs mire várnunk, aki a taggyűlésen vitatkozik, kifogásokat keres és kibújik a munka alól, az árt a Munkáspártnak!